LOVE BLIND •LS•

VI.

Fél óra felesleges telefonon való magyarázkodás és egymás szavába vágása után végül eldöntöttük, hogy átmegyek Camhez és személyesen beszéljük meg az újabb félreértést, amit okoztam.

Ez ugyanis, már nem az első alkalom volt, hogy féltékennyé vált, megjegyzem teljesen alaptalanul.

Két év alatt megszámolni sem tudom hányszor kaptunk össze. Vagy azon, hogy segítettem egy lánynak eligazódni, vagy azon, ha elhívott valaki egy házibuliba az egyetemről, vagy, hogy a munkám miatt néha beszélgetnem kell női vendégekkel is. Vagy egyszerűen csak azon, ha megnéztem magamnak egy lány kirívó hanjszínét és ő ezt látva, megadta a fodrásza számát.

Néha nagyon meg tud fojtani a féltékenykedési rohamaival és ilyenkor persze, kötelességem éreztetni vele, hogy nekem csak ő kell, csak ő számít. Lassan begyakorlott monológom is lesz.

Az utolsó ilyen esetnél mondjuk, már drasztikusabb megoldáshoz kellett folyamodnom, de nem mondanám, hogy volt panasz az ujjazási technikámat illetően.

Camie-vel még nem feküdtünk le. Ez kicsit így durván hangozhat két év távlatában, de ez az igazság. Én nem erőltettem, ő pedig még érintetlen, mert az előző barátjával, akitől, ha úgy tetszik elcsábítottam, nem jutottak el idáig. Kicsit korán ragadtam el tőle Camet. Vagy épp időben?

Nyilván voltak estéink, ahol örömöt szereztünk egymásnak, de az orális szexen és a kézimunkán kívűl nem mentünk messzebb. Úgy voltam vele, hogy majd úgyis a tudtomra fogja adni, ha többet akar.

-Csókolom Mrs. Cabello, Camie itthon van? -tudakoltam meg a fiatalos asszonytól, aki ajtót nyitott a heves kopogtatásomra.

-Szia Harry! Igen, fent van a szobájában. Azt hiszem jót fog neki tenni most a társaságod.

-Ezt hogy érti? -beléptem a házba, és furcsálló tekintettel néztem az asszonyra.

-Ma halt meg az egyik barátnője az iskolában. Együtt jártak órákra és lassan talán többet láttam őt vendégül nálunk, mint téged, pedig neked is érik már a lakáskulcs hozzánk. -somolygott magában.

Összeszorult a torkom, ahogy felfogtam anyuka szavait és egy féregnek éreztem magam, amiért még én is felzaklattam a hülyeségemmel.

-Felmehetek hozzá? -mutattam bátortalanul az emelet felé.

-Hogyne, szívem! Sőt, megkérlek rá, hogy kapard össze valahogy... -végigsimított a karomon és kedves, meleg mosolyával biccentett a lépcsők felé. De még mielőtt elindulhattam volna, rászorított a bicepszemre, hogy ott tartson egy utolsó szóra. -De azért, ne olyan hangosan, ha kérhetem. -kacéran kuncogott, aztán ellépett a konyha irányába.

Ez a nő jobban zavarba tud hozni, mint eddig bárki, akit ismertem. Miért jutottak eszembe a kék szemek?

Megráztam a fejem, hogy a kínos mosollyal, a kínos emlékképek is eltűnjenek, majd határozott léptekkel, szinte felszaladtam Camie szobájába.

Kopogás nélkül nyomtam le a kilincset, mert a halk zokogást már a folyosóról hallottam.

Camila, ajtónak háttal ült az ágyán, összegörnyedve, fejét a tenyerébe temetve tartotta. Óvatosan közelítettem meg a sírdogáló barátnőmet, hogy remélhetőleg kellemes meglepetést okozzak a jelenlétemmel.

-Nagyon hangosan veszed a levegőt, életem.

Belefagytam a lopakodó mozdulatba, ahogy Cam rekedt hangja hozzám szólt. Ennyit a kellemes meglepetésről.

Ártatlanul pislogtam rá, egy vállrándítás kíséretében, sugallva, hogy ez nem az én hibám igazából. Cam egy sóhajjal elengedte ezt a kis "hibámat" és halvány mosollyal az ajkain megpaskolta az ágyat maga mellett, hogy telepedjek le oda.

Ellenvetés nélkül tettem, amit kért aztán a tenyeremmel gyengéd mozdulatokkal simogatni kezdtem a hátát, ő pedig belelágyulva az érintésembe, a vállamnak dőlt.

-Hogy vagy? -belecsókoltam a hajába.

Megborzongott a kezem alatt és megemelve a fejét, a nyakamba szuszogott.

-Most már sokkal jobban. -bármennyire volt gyönyörű a mosolya, nem tudott megtéveszteni, mert a könnyektől csillogó bőre valahogy elrontotta az összképet.

-Nem haragszol rám a maiért? -érdeklődtem óvatoskodva.

Cam lehajtotta a fejét, egy ideig úgy tűnt, mintha még ő sem lenne biztos a válaszomban, aztán elhúzódott tőlem és továbbra is maga elé bámult.

-Cam?

-Harry, akarom! -nézett határozottan a szemeimbe.

Egy pillanatra ledermedtem, mert elképzelni sem tudtam, honnan jött ez a hevesség, azt meg végképp nem tudtam miről beszél.

-Ahm... Micsodát, Cam?

Megőrizve az iménti hirtelenségét, elkapta a kezeimet és magunk közé emelte, ahogy egész testtel felém fordult.

-Azt akarom, hogy feküdj le velem, Harry!