LOVE BLIND •LS•

VII.

Talán nemet kellett volna mondanom. Talán nem is kellett volna hagynom, hogy felzaklatott állapotában hozza meg a döntését. Világos volt, már az első pillanatban is, hogy hirtelen miért vetemedett erre a kijelentésére, de nem tudtam neki ellent mondani.

Nem a saját vágyaim vezéreltek, nem, nem erről van szó. Egyszerűen csak nem szeretek embereket boldogtalannak látni és, ha ez volt az ára annak, hogy egy kis időre elfeledtessem vele a gondjait, akkor én nem bántam meg. Vele kapcsolatban már nem vagyok ilyen biztos...

Kora reggel tájt lehet. Már épp, hogy láttam Cam szobája falait a beszűrődő napsugarak játékaiban, és figyelem az alvó szépséget, aki előttem fekszik. Hosszú tincseit tekergetem az ujjaim körül, miközben aprólékosan megfigyelem az arcát, ami most sokkal nyugodtabb vonásokkal imponál, mint tegnap tette.

Talán mégsem okoztam bajt azzal, hogy lefeküdtünk egy nem tiszta percében. Annyira szeretném megkérdezni tőle, hogy tetszett-e neki, mert igyekeztem gyengéd és türelmes lenni, de valahol éreztem, hogy nem annyira természetes a reakció, amit kiváltok belőle... Rájátszott volna? De miért tenné? Semmi szükség rá, én vártam volna rá tovább is, ha még nem áll készen.

-Jó reggelt! -egy lágy hang szakított ki az agóniámból, majd Cam frissességtől ragyogó szemei térítettek végleg magamhoz.

-Szia! Jól aludtál? -igazából fogalmam sincs miért ezt a sablon kérdést tettem fel, annyi minden fontosabb kérdésem közül, de így utólag lehet, hogy nem jó ötlet egyből rázúdítani az önbizalom sértett kérdéseimet.

Cam nem felelt, csak elgondolkodva beharapta az alsóajkát és valahol a hasamnál állapodott meg a tekintete. Úgy nézett ki, mint aki nagyon őrlődik valamin, de még mielőtt rákérdezhettem volna, ő gyorsabb volt.

-Harry, szerintem... Tartsunk egy kis szünetet.

-Tessék?! -felültem az ágyon és merev tekintettel néztem őt, ahogy ugyanígy tesz, miközben jobban maga köré tekeri a takarót.

Pánikszerűen törtek ki belőlem a kérdések, bármennyire is nem akartam már a reggelt így indítani.

-De miért? Mi a baj? Nem tetszett? Fájt? Rossz volt?

-Nem! -Cam vörösre pirult zavarába, mert ezek szerint túl közvetlen voltam. -Nem... csak... -közelebb fészkeltem magam, hogy ne tudja kikerülni a jelenlétem.

-Csak nem éreztem úgy magam, mint ahogy elképzeltem... -olyan halkan mondta ki ezeket, hogy vissza kellett tartanom a lélegzetem, hogy meghalljam. Összezavarodva ráncoltam össze a szemöldököm.

-Ezt nem értem.

-Jaj, Harry, hogyan is érthetnéd?! -feldobta a kezeit a magasba, aztán kiszállt az ágyból és öltözni kezdett. Én csak néztem, ahogy mozog és próbáltam felfogni, hogy mi volt ez az előbbi. Valami rosszatt mondtam? De még mielőtt újabb óvatos kérdéssel tapogatózhattam volna, folytatta lekezelő hangnemben a szidásomat. -Semmit nem értesz, ami érzelmekhez, mély érzelmekhez kapcsolódik. Nem veszed észre, ha tetszel valakinek, mint ahogy azt sem, ha valaki közeledni próbál feléd. Nem érted meg a kétértelmű szavakat, és nem fogod fel a bókokat sem! -megállt és végre szemtől szembe magyarázott hozzám. -Tudod, Harry... -visszaült az ágyra és lejjebb halkította a hangját, amivel eddig karcolta a megfagyott levegőt körülöttem. -Amikor féltékeny vagyok, mert beszélgetsz valami újonnan megismert lánnyal az utcán -gondolom most Eleanorról beszél-, az nem azért van, mert kicsi az önbizalmam. Messziről látszik, ha valaki flörtöl a másikkal, de te ezt soha nem veszed észre. Mint ahogy azt sem, ha valakihez... -elcsuklott a hangja és lecsukta a szemeit.

-Cam?

-Ha valakihez nem vonzódsz úgy, hogy az szerelem legyen. Fel sem fogod, mi az, hogy szeretni valakit, Harry. Egyszerűen... vak vagy a szerelemhez!

-Cam, kérlek, ne sírj, én... -megpróbáltam átölelni, de elütötte a karjaimat.

-Nem! Nekem ez nem kell, értsd meg! Én nem erre vágyom! Te egy nagyszerű srác vagy, Harry, ne érts félre, de nekem igazi szeretetre van szükségem. Ahogy neked is... -ekkor tört el nála végképp a mécses, ahogy szája ívesen görbült lefelé, a szomorúság torzulásában, emiatt pedig már nem tudott eltaszítani magától. Ringatva öleltem a karjaim közt, bármennyire fájt minden szó, amit a fejemhez vágott. Nem akartam ezt. Fogalmam sem volt róla, hogy így érez, vagy, hogy ezeket látja velem kapcsolatban. Én mindig csak neki akartam jót és senki más nem foglalkoztatott, hiszen ő a barátnőm. Ő volt...