LOVE BLIND •LS•

XIV.

Egy anyuka kézen fogva rángatta be pöttöm kis gyerekét a nyüzsgő kávézóba. A kissrác mentségére szóljon, hogy amilyen aprócska volt, olyan nagy hanggal próbálta ezt kompenzálni. Velőtrázó zokogásával igyekezte meggyőzni anyukáját, potyogó könnyei közepette, hogy ő ide ugyan be nem jön. A hangoskodók egyből magukra vonták mindenki figyelmét, nem csak az enyémet.

- Styles, csinálnál velük valamit? — parancsolt velem Shawn, aki épp a pult mögül szolgálta ki a bámészkodó embereket.

Épp időben indultam meg feléjük, mert nagyon úgy tűnt, hogy a fiatal asszony kezei közül lassan kezd kicsúszni az irányítás, ahogy leguggolva hozzá próbálja csitítani. Már felesleges, hiszen ők lettek a műsor a kávé mellé.

- Jó napot! Megengedi? — egy pillanatra néztem csak meg magamnak a harmincas hölgyet, akinek a homloka gondterhelt ráncokba gyűrődött. Meg sem várva a választ, a vörösre dörzsölt szemekkel szipogó kisfiú figyelmét próbáltam éberségre bírni. — Szia, manó! — megcirógattam a könnyekkel áztatott pofiját. — Rossz nap?

- Csak nő a foga és fáj neki — magyarázkodott a látszólag komfortálódott anyuka, ahogy segítségre lelt bennem, mert nem kidobni akartam őket.

Sajnálkozó pillantással emelkedett meg a szemöldököm a kis vöröst figyelve, akinek göndör tincsei az arcára tapadtak a kis patakoktól, amit a fájdalma apasztott. Eszembe jutott valami.

Közelebb húzódtam az parányi testhez és közénk emeltem a kezemet.

- Nézz csak ide...

- Jessie — reagált rögtön az anya, a segélykérő tekintetemre.

- Tudod mi ez, Jessie? — a tollamat lóbáltam előtte, amivel a rendeléseket firkálom fel a hozzájáró jegyzettömbre. A kisfiú szipogva elfordította először jobbra, majd balra bóbita fejét. — Ez egy varázstoll — sziporkázó hangszínemmel sikerült megcsillogtatnom bársony kék szemeit, amik ettől szinte rikítottak a durva, pirosas dörzs csíkok mögül. — Ha magadnál tartod, csupa jó dolgok történnek majd veled! Minden szép kislány az oviban csak veled akar majd játszani és minden áron rá akarnak majd venni, hogy babázz velük, mert azt akarják, hogy csak velük foglalkozz. Anyukád sem akar majd behozni csúnya, hangoskodó nénik és bácsik közé, helyette inkább elvisz a játszótérre.

A kisfiú arca egyre jobban felélénkült, ahogy a szóban forgó tollat lobogtattam. — Ja, és megszabadít a fogfájástól is! — ezzel végleg sikerült megnyernem magamnak egy bűbájos, felderült, foghíjas mosolyt a fiútól, aki már kapott is a penna felé, de pechére gyorsabb voltam. Amikor elrántottam előle a varázseszközt, csipetnyi kis ajkait lebiggyesztve, csalódottan nézegetett engem.

- Ki kell érdemelni — mondtam, merev komolysággal a tekintetemben.

Anyuka mellettünk itt-ott elejtett néhány jóízű kuncogást, ami miatt sokszor kis híján kiestem a szerepemből. Még mielőtt azonban újra átszellemülhettem volna, hogy kitaláljam neki a megfelelő küldetést, amivel megszerezheti a mesebeli mágikus tárgyat, megszólalt az ajtó feletti kis csengő, csilingelve jelezvén az újabb vendégeket.

Alattomos melegség rázta meg a testemet, ahogy végignéztem a két új jövevényből az egyiken, akinek kisugárzása azonnal magára vonta a nehezen megkaparintott kis vöröshajú bongyorka figyelmét, az enyémmel együtt. Visszahajtva a fejemet, a fiúhoz hajoltam, aki emiatt az átható közelségtől ugyanúgy elszakadt az asztalhoz fáradt párostól és eszébe jutott, hogy neki most ennél sokkal fontosabb feladata van; meg kell szereznie tőlem a tollat!

Bizalmasan közénk súgtam az instrukciókat, amiknek eleget téve, bebizonyíthatja bátorságát, hogy kiáll a tűzokádó sárkánnyal szemben és elnyeri méltó jutalmát.

- Látod azt a kócost, Jessie? — szorgos bólogatások, ahogy az ujjam irányába néz — Kérdezd meg tőle, mit hozhat neki Törpilla!