darabokban - in pieces

5. rész

- Hát ez meg mi? – kérdezte meghökkent arckifejezéssel.

Ez?

Elég kellemes kezdés... Azt hiszem, megjött a pesti srác, akivel állítólag olyan jól kijövök majd, és a padtársam lesz.

- Ez kérlek szépen, egy csaj. Szerintem ne kezdj ki vele, mert lekaparja a pofádat a helyéről – mondta ismét Peti, aki nem nagyon tudta visszafogni magát ma reggel. Ahogy meghallottam a mondatot, szinte kirobbant a röhögés belőlem, de inkább csak faarccal bámultam Márkot.

- Jajj persze, mintha tényleg olyan félelmetes lenne. Ez csak egy lány, ne tudd meg hánnyal elbántam már korábban – tette hozzá Norbi fennhéjázó hangon, amitől a hideg is kirázott. Azonnal hátrafordultam hozzá, hogy beszálljak a párbeszédbe.

- Igen, persze, csak azt nem értem, hogy akkor hogy lehet, hogy velem nem sikerült elbánnod – forgattam a szemem.

- Az nem elég elbánás, hogy úgy kiütöttelek, hogy utána majdnem két percig feküdtél a földön mint egy darab fa? – nevetett az arcomba, és láttam, hogy megint elkezd felélénkülni.

- Akkor lett volna az, ha előtte nem verlek szarrá – feleseltem, mert nem akartam igazat adni neki. Igenis bevittem pár erős ütést, a szeme még mindig szürkéskék árnyalatban pompázott azóta is.

- Annak is ezt mondtad, aki azelőtt vert össze, hogy bekerültél a suliba?  – kérdezte eszelősen vigyorogva, és azonnal egy érzékeny pontomra tapintott. Nem, nem gondolhatok most erre. A kezem azonban rögtön remegni kezdett, és ökölbe kellett szorítanom, ha nem akartam, hogy lássák, mennyire dühös vagyok. Nem reagáltam semmit, mert annyira a haragom karbantartására koncentráltam, hogy ha bármit mondok, végem, nem bírom tovább visszafogni magam. – Vagy az nem volt ellenedre? – kérdezte felcsillanó szemekkel, olyan ki nem mondott gondolatokkal, amiktől szinte rögtön hányingerem lett, és felugrottam a székről.

Ő mintha tudta volna, hogy ez következik, felpattant a székről és a falhoz hátrált, de mielőtt elérhettem volna, egy erős kar kulcsolódott a derekam köré és visszarántott a pad mellé, ahol ültem, és a padunk melletti fal felé lökdösött.

- Elég volt, Norbi – csattant fel az újdonsült padtársam, miközben Gergő is felugrott a székről, ahol addig ült.

- Mondtam, hogy nem fogom annyiban hagyni a kis húzásodat – vicsorgott rám Norbi, mivel Márk végre belökött a falhoz, és a kezeivel a vállamat szorítva ott is tartott. Így már bátran az arcomba mászott a dühös fiú a pad felett áthajolva. – Ha nem idebent rendezzük le, hát majd megkereslek suli után egyszer – rántotta fel a szemöldökét, amitől alig láthatóan összerezzentem, de Márk kezeinek erős szorítása miatt ebből szinte semmi nem látszott, ami jól is jött. Egyszerűen nem hagyhatom, hogy Norbi bármikor is megtudja, mennyire félek tőle.

- Kussolsz – ütötte el Norbi fejét Márk egy laza kézmozdulattal a közelemből, amitől még a lélegzetem is elállt, de ő csak rezzenéstelen arccal felé fordult. – Még egyszer hozzászólsz vagy akár csak ránézel, megöllek – mondta olyan nyugalommal, amitől felfordult a gyomrom. Ez nem egy üres fenyegetés volt, hanem egy ígéret, amiben semmi hazugságot nem éreztem. Eddig azt hittem, biztonságban vagyok a srác mellett, aki megmentett attól, hogy megint összeverekedjek valakivel, de a szenvtelen, érzelmektől mentes hangja hallatán legszívesebben a falba olvadtam volna, hogy aztán sose kelljen onnan előjönnöm. – Megértetted? – kérdezte, mikor Norbi semmi nem reagált. Egy ujjal nem ért hozzá, mégis ezerszer félelmetesebb volt, mintha megütötte volna.

- Meg – válaszolt Norbi vörösen égő arccal és lehuppant a székére, ami pont az enyém mögött volt.

- Te meg ülj le – intett a székre, ami mögött álltam.