darabokban - in pieces

52. rész

- Jössz, vagy ott ácsorogsz még fél órán keresztül? – fogta meg a karom valaki.

Összerezzentem, ahogy rájöttem, még mindig a folyosón téblábolok. Petra kedves mosollyal nézett rám, megvilágította egy éppen kinyíló ajtó résén átszűrődő fény. Az ajtó mögül előlépő Lina gyorsan leoltotta a villanyt és bezárta maga mögött azt.

- Na, mi van itt, gyűlés? Várunk még valakit vagy mehetünk? – vigyorodott el boldogan a lány. Egy fekete kabátot, nadrágot és sötétszürke baseball sapkát vett fel. Alig láttunk valamit belőle miután eltűnt az a kis fény is, ami addig a szobájából szűrődött a folyosóra.

- Okos lépés volt ez a ruhaválasztás – nevetett halkan, szinte suttogva Petra. – Én nem is gondoltam ilyesmire – nézett a világoskék kabátjára. Én se terveztem betörőnek öltözni, de azért a mélykék nadrágom és sötétszürke kabátom nem volt túl feltűnő jelenség.

- Gyerünk, indulás – suttogtam, mert mozgást hallottunk a folyosó végéről. Az ezer éve nem tapasztalt adrenalin régi ismerősként áradt szét az ereimben és arra késztetett, hogy menjek tovább, ne hagyjam ki ezt az élményt. Ha másért nem is, hát azért, hogy ismét megtapasztalhassam, milyen a tilosban járni és a szabályokat felrúgva csak saját magammal törődni.

Az árnyékok között bujkálva, szinte némán haladtam végig az ürességtől kongó folyosón. Mögöttem kicsit lemaradva botladozott Petra, akinek Lina segített az üdítőkkel, amiket a kezében hozott magával. Mély levegőt vettem, mikor a folyosó végéhez értem.

A fiúk folyosójához két útvonalon lehetett eljutni. Az első itt volt a hozzánk közelebb eső részen, ahol a suliba is át tudtunk sétálni. Innen lehetett eljutni a folyosóra, ami az udvar felé vezetett, azonban mi pont nem arra mentünk. Halkan kinyitottam az üvegajtót, ami elválasztotta a hűvös lépcsőházat a viszonylag meleg kollégiumi épülettől. A huzat, ami az ablakok résein át belopakodott közénk, megborzongatta a hátam, ahogy kikukkantottam, hogy megnézzem, a pár lépcsőfokkal lentebb lévő nevelőnői fülkében mi a helyzet.

Viola néni – a kevésbé szigorú nevelőnőnk – volt most az éjszakás, és olyan hangosan nézte mellettünk az egyik kvízműsort, hogy én is tisztán hallottam a női hangot, aki azon gondolkozott, hogy Mátyás király vagy Géza fejedelem a válasz a kérdésre. Pár percig csak álltunk az ajtó takarásában, amíg próbáltuk kitalálni, mi legyen a stratégia.

- Futás, most! Gyertek – suttogtam a lányoknak, mikor meghallottam, hogy megreccsen az ezeréves szék, amin elképzelni sem tudom, hogy lehet huzamosabb ideig ülni anélkül, hogy szétszakadna valakinek a háta, majd az ajtó nyikorogva nyílni kezdett. 

Én csak annyit tudtam biztosan, hogy a nevelőknek bizonyos időközönként járőrözniük kellett és ezen kívül nem nagyon hagyták el a fülkét. Viola néni általában takarodó körül sétált végig először a folyosókon, így különösen nagy esély volt arra, hogy a folyosónk felé veszi az irányt.

Ha most elindul, elsőként a lányok folyosóján fog végigmenni. Pár napja este a szomszéd szobában lakó tizedikes lány rosszul lett. Aznap én szaladtam el Viola néniért, aki épp a fiúk folyosójának a végén nézelődött. Akkor említette, hogy mindig a lányokat nézi meg először, utána megy fel a fiúkhoz. Persze mindezt még mielőtt mentőt hívott volna...

- Gyere Lina, gyorsan – kaptam el a lány karját, aki megbotlott és majdnem elesett a lépcsőn. A lehető leghalkabban felkocogtunk a lépcsőn, és ahogy becsuktuk magunk után a fenti folyosó ajtaját, hallottuk, ahogy nyílik, majd a huzat miatt becsapódik az alattunk lévő szint ajtaja. Viola néni lassan elhalkuló bosszús motyogása biztosított arról, hogy elindult befelé a folyosón.