42. rész

594 45 0
                                    

- Várni akartam, amíg kettesben maradunk, de ha annyira nem vagy képes, hogy tiszteletben tartsd a kéréseimet, akkor tessék – néztem mélyen Márk szemébe. A következmények mérlegelése nélkül mondtam ki a következő szavakat, csak azt tettem, amire kértek. – A bátyád hosszú éveken át egy drogdíler banda egyik fő tagja volt. Most megint csinált valami hülyeséget, amiért a többiek újra keresni kezdték – néztem kíméletlenül rá.

Ő akarta, hát tessék, csináljon ezzel amit csak akar.

- Újra? – találta meg először a hangját Norbi, aki hamarabb túltette magát a sokkon, mint Márk. A zöld szemű srác csak résnyire nyitott szájjal bámult rám, és bár próbált valamit kinyögni, nem járt sikerrel.

- Igen, több mint egy éve minden nyom nélkül eltűnt a bandánkból, gondolom elege lett az egészből. Lelépett és vissza se dugta az orrát oda egészen mostanáig – meséltem, míg vártuk, hogy Márk magához térjen. Talán egy kisebb sokkot kapott, mert percekig meg sem bírt szólalni, és elég értetlenül nézett rám.

- Misi? – kérdezte meglepett, magas hangon, mintha nem hinné el, mit mondok. – Az én bátyám? Dílerkedett? Valami bandában? – kezdett magához találni, de ahogy felfogta a szavakat, egyre mérgesebb lett.

- Ja – bólintottam egyet, és hátráltam egy lépést, ahogy felém közelített.

- Csak hülyéskedsz velem – nevette el magát idegesen a hajába túrva. – Ez csak egy vicc, egy idióta poén.

- Miért viccelődnék ezzel? Amúgy sincs semmi gáz, mert lelépett onnan és biztos vagyok benne, hogy lezárta ezt a korszakot magában azóta már – próbáltam megnyugtatni, de a mondatot sem bírtam befejezni.

- Hazudsz! – kiabálta dühösen, és a hajába túrt. – Csak egy kibaszott nagy hazugság minden onnantól kezdve, hogy ez a Dani feltűnt. Idióta kitaláció az egész – vádolt meg nyíltan, amitől elvesztettem a hirtelen támadt nyugalmamat és összeszedettségemet, amivel az aznapot addig kezeltem.

- Azt mondasz meg gondolsz rólam, amit csak akarsz, Márk, de ha még egyszer azt mered állítani, hogy akár csak egyszer is hazudtam neked, én magam rángatom Misit elénk és majd akkor meglátod, hogy ki hazudik neked és miről – kaptam fel a vizet, de nem kiabáltam. 

Komolyan megharagudtam Márkra, ahhoz pedig hogy ezt felfogja, nem kellett elkezdenem őrült módon kiabálni. Elég volt egyetlen pillantást vetnie rám, rögtön el is kapta a tekintetét és a padlót kezdte bámulni.

Gyűlöltem, amikor hazugsággal vádoltak, mert ugyan ez a bandával töltött életem része volt, a nem velük kapcsolatos dolgokról nem hazudtam. Vagy konkrétan kimondtam, hogy erről nem akarok beszélni, vagy inkább meg sem szólaltam. De semmiképp nem hazudtam mások szemébe csak azért, „mert megtehetem". Sajnos biztosan állíthattam, hogy elég jó vagyok benne ahhoz, hogy senki ne vegye észre, mit művelek, mégsem volt gyomrom hozzá.

A hazugság már így is az életem része volt.

Sőt, túl nagy része is ahhoz képest, hogy egy gimis kislány voltam, de sajnos ezzel nem tudtam mit kezdeni. Ha nem hazudok folyamatosan mindenkinek mindenről, hatalmas bajban lennék, és nem csak én, hanem az egész csapat. Hiába, hogy már nem voltam a baráti társaság tagja, mégis volt bennem valami, ami nem engedte, hogy kitálaljak és kiadjam a barátaimat mindenkinek. Mikor senki más nem volt ott nekem, ők akkor is mellettem álltak, és kitartottak mellettem, pedig nem volt egyszerű sosem velem.

- Nem tudom elhinni – válaszolt Márk pár másodperccel később, egyre gyorsabban lélegezve. Hiába nézett újra engem, mintha nem is látott volna, annyira el volt veszve a gondolatai között. – Felhívom Misit – mondta idegesen a telefonját keresve a zsebében. Én már ekkor tudtam, hogy vége az egésznek. Az egyetlen alkalom, amikor elmondtam valamit, mert hagytam, hogy az érzelmeim irányítsanak, egyből a vesztembe sodort.

darabokban - in piecesWhere stories live. Discover now