CROSSFIRE ( STONY )

STEVE

A motorom hangos dübörgése törte meg Brooklyn kietlen utcáinak békés csendjét. Kezdetben, mikor reggelente zihálva ébredtem fel, és nem voltam képes veszteg maradni, a motorozás volt az, ahova egyedül elmenekülhettem.

Még mindig kusza álmokkal küzdöttem, amik csak azért sem hagytak nyugodni. Nem tudom, hogy miért történt akkor mindez velem, hisz egyáltalán nem vallottam magamat rossz embernek, sőt... Folyamatosan igyekeztem úgy tenni, ahogy az helyesnek tűnt.

De ki tudja, hogy ami számomra helyes volt, az másnak nem-e lehetett éppenséggel kész rémálom?

Nem is bántam, hogy felkeltem aznap, mivel Nat hívása fogadott rá pár percre. Először értetlenül álltam a telefon felett, majd végül csak felvettem.

A fiatal nő hangja kissé zaklatott volt, ami valljuk be, tőle nem igazán szoktam meg.
Megkért, hogy menjek be az ügynökségre, mivel Fury beszélni óhajtott velem és Clinttel is.

Nos, ha valaki megkérdezte volna, hogy arra az életre vágytam-e, amit éltem, lehet hazudnom kellett volna. Sokunknak nem volt választása, másokkal ellentétben. Voltak napok mikor azt kívántam, hogy bárcsak egy nyugodtabb életet választhattam volna... Már persze, ha lett volna választásom.

Szemeimmel a magasba pillantottam, mikor megálltam az egyik piros lámpánál. Az ég nem a megszokott szépségében pompázott, mint ahogy azt a nyarakon szokta, hanem sokkal inkább felhős és zavaros volt.
Ritka pillanatok egyike volt, mikor az égen pihentettem a szemeimet, és a gondolataimba mélyedve figyeltem meg az élet apró kis dolgait, amik az unalmas hétköznapokon teljesen jelentéktelen voltak mindenki számára - de legfőképpen számomra.

Dudálásra lettem figyelmes, ami mögöttem szólalt meg. Csak akkor vettem észre, hogy a lámpa zöldre váltott, és én teljesen elbambultam. Nem is habozva azonnal felhúztam a lábamat, és gázt adva a drága Harley Davidsonom szeltem át az út hátralévő részét, egészen New York zülött központjáig.

Az igazság az volt, hogy aznapra más terveim voltak. Meg akartam látogatni az egyik régi jó barátomat, Peggy Cartert.

Szegény lány, ahogy végzett a suliban, és a terveit szövögetve, már az egyetemre készült, az egyik nap nagyon rosszul lett. Sam hívott, hogy bevitték őt a város déli részén lévő kórházba, és elég súlyos állapotba került. Mint kiderült, rákot diagnosztizáltak nála. Fájdalmas volt látni az arcát, mikor először látogattam meg őt, és a tudat, hogy senki sem tud rajta segíteni, csak még jobban dühített.

Ha voltak nagy kérdéseim az életben, akkor ez egy volt közülük: Miért mindig a jókat akarja elragadni tőlünk az élet, és a gazembereket hagyja életben?

Érthetetlen volt számomra, bár lehet nem is kellett volna ennyit filóznom rajta, hisz akkor csak ebbe őrültem volna bele én is elég hamar.

– Na, mi a helyzet? - értem be a hatalmas főépületben, ami nem messze New Yorktól, egy elbarikádolt, katonai erődnek minősült.
Nat és Clint már az egyik asztalnál ülve társalogtak, mikor én beértem.

– Fury nagyon ki van akadva. Csak a szokásos. - vont vállat a vörös hajú nő lazán.

– Miért őrjöng már megint? - kérdeztem értetlenül, miközben levettem magamról a fekete dzsekimet.

– Úgy tűnik még akadnak olyanok, akik képesek szabotálni a terveit. - felelte Clint, de én még mindig teljesen sötétségben jártam.

– Oké, akkor most világosítson fel valaki! - ültem le Nat mellé, majd kezeimet az asztalra támasztva vártam a beszámolójukat.

– Valami nagy dolog van készülőben, mi sem tudunk még mindent pontosan... - felelte Natasha. - Valami új bevetésre akarnak minket küldeni, ami állítólag a végleges vizsgáztatásunk utolsó fázisa.

– De hát már rég levizsgáztunk, mit kéne még bizonyítanunk? - értetlenkedtem.

– Hogy képesek lennénk-e akár meghalni is ezért a helyért. - mondta egyszerűen Clint.

– Micsoda? - kérdeztem már döbbenten.

– És valami zöldfülűt akarnak megbízni vele, hogy segítsen nekünk a küldetésben. Állítólag az apjának volt valami köze ahhoz a másik szervezethez, ahova küldeni akarnak minket. - folytatta tovább Clint.

– Csak annyi gond van ezzel, hogy azt a srácot pontosan 12 órával ezelőtt kapcsolták le ittas vezetésért. Nemrég került be a rendőrök adatbázisába. Istenem, ekkora idiótát! - csóválta a fejét Nat lemondóan.

– Rendben... Már csak egy kérdésem van. - szólaltam meg, feldolgozva a hallottakat. - Ki ez a gyerek, akit Fury annyira be akar vonni az akciónkba?

– Na ez vicces lesz. - mosolyodott el Clint és Natasha felé pillantott, én is rá néztem végül.

– Mondd csak, emlékszel még Anthony Starkra a gimiből?

Kérdése hallatán kissé meglepődtem. Ha még azt gondoltam, hogy ennél nem lehet érdekesebb a napom, akkor sajnos tévednem kellett.

– Mármint arról az Anthony Starkról beszélünk, aki majdnem hússzor csapatta ki magát a suliból, és körülbelül már most egy milliárdos? - kérdeztem vissza hitetlenkedve.

– Róla bizony. - bólogatott Clint.

– Ki hitte volna, hogy egyszer tényleg a csodagyerek segítségére fogunk majd szorítkozni! - ráztam meg a fejemet, miközben hátra dőltem a széken.

– Kicsi a világ, nem de? - kérdezett vissza gúnyosan nevetve Clint.

Már akkor tudtam, hogy abból semmi jó nem sülhet ki, ha mi Tonyra leszünk utalva...
De hát, mindenkinek jár egy bizonyítási esély, vagy túlságosan jóhiszemű vagyok még mindig?