CROSSFIRE ( STONY )

STEVE

A fények ide-oda villogtak, ahogy Clint kilőtte nyilaival a lámpákat. Futásnak eredtünk, a pajzsomat pedig erősen szorítottam a kezemben, miközben csak a kijárat felé siettünk.

– Hát ez sem olyan, mint Budapest volt! - kiáltott hátra Clint.

– Valahogy mindig nagyon máshogy emlékezünk Budapestre. - jegyzete meg Natasha, miközben egy bukfenccel előttem kiiktatott egy újabb tagot.
Elhajítva pajzsomat tisztítottam meg előtte a terepet.

– Srácok, ezt később vitassuk meg! - kiáltottam hátra. Már láttam a kijáratot. Majdnem el is értük, amikor beindult a vészjelző.
Egyre többen özönlöttek. Mind felszerelt zsoldosok voltak.

– Jöhet a nagy bumm bumm? - kiáltott rám sem nézve Clint.

– Hajrá! - feleltem kifújva magamat, ahogy felvettem a földről amerika színeiben pompázó kör alakú pajzsomat.

Még láttam, ahogy Barton belehelyezte a mesterséges nyílvesszőt a húrba, s határozottan húzta ki. Ujjaival a célra tartott, a nyílvessző pedig ügyesen fúródott bele az egyik nagyobb tartályba pittyegő hangot kiadva. Natasha mellém rohanva rám pillantott, s egyszerre rúgtuk ki az előttünk lévő ajtót. Clint utánunk kirohanva jelzett, hogy jobb ha minél előbb eltűnünk. A robbanás hatalmas volt, fülsüketítő.

Amikor már a gépben ülve tartottunk vissza bázisra, nyugodtan fújtuk ki magunkat.

– Mindezt miért is? - kérdezte Clint felsóhajtva. Natasha előhúzta azt a kis négyzet alakú eszközt, amit meg kellett szereznünk.

– Ezzel tudjuk feltörni a HYDRA bázisának fő modulját.  - mondta tárgyilagosan. - Legalábbis megpróbálkozunk vele. - helyezte bele a chipre emlékeztető kis eszközt, a központtól kapott nagyobb monitorba.

– Még mindig nem értem, hogy a HYDRA mit akar különösebben azokkal a bombákkal. - felelte Clint. - Ha elpusztítják a világot, nem lesz kin uralkodniuk.

– Tudod, ez olyan, mint amilyen régen a náciknál is volt. - mondtam, miközben kibújtattam a fejemet a sisakomból. - Azt hiszik, hogy övék a világ, és mindent irányíthatnak. Nem érdekli őket, hány embert kell kiiktatniuk ezalatt. És addig mennek majd el, amíg már csak ők maradnak.

– Ez igazán remek. - sóhajtott fel Clint. - Ma este akkor kaja? - nézett Natashára. Elmosolyodtam a kérdésén.

– Éppen egy titkos ellenséges szervezet adatbázisát próbálom feltörni, neked meg még mindig csak a kaján jár az eszed? - kérdezte hitetlenkedve, fel sem nézve az eszközről Natasha.

– Ha már itt lesz a világvége, hadd egyem tele magam! - dőlt hátra Clint elégedetten.

A gép hamarosan meg is érkezett ezek után a bázisra. Éppen elköszöntem a többiektől, már egy táskával az oldalamon, amikor valaki éppen füttyentette egyet.
Furcsállva fordítottam oldalra a tekintetemet.

Rövidre nyírt, mégis kusza fekete haj, könnyű ing, egy vászonnadrág, a fekete napszemüveg, s egy arrogáns mosoly, mellette egy ébenfekete Audival.

– Nem hittem volna, hogy eljössz. - jegyeztem meg egy meglepett mosoly kíséretében. Fogalmam sem volt, hogy igazából miért is mosolyogtam.

– Átgondoltam a dolgot. Nos, azt hiszem talán valami mégis csak érdekes ebben az egészben. - vette le a szemüvegét.

– Bűntudatod volt, nem de? - kérdeztem vissza tudálékosan.

Nem felelt, csak megforgatva szemeit kinyitotta az Audi ajtaját. Fejével végül a kocsi felé bökött. Őszintén meglepődtem, de elfogadtam az ajánlatát.

– Merre laksz, szépfiú? - kérdezte, mikor már beszálltam mellé a kocsiba.

– Brooklynban. - feleltem rutinosan, nem is figyelve a megjegyzésére. Miközben könnyűszerrel kihajtottunk a központ területéről, felötlött bennem valami. - Van hol megszállnod? - pillantottam felé. Orrán ismét napszemüvege pihent, s csak egy elégedett mosoly bújt meg tiszta arcán. Miután feltettem kérdésemet, egyből meg is bántam azt.

– Örülök, hogy ennyire aggódsz értem. De ne félts, van hol megszállnom! Nem tervezek egyébként sem sokáig maradni. New York valahogy még mindig nem az én terepem. - ujjaival könnyen dobolt a kormányon, miközben halk zene szólt a kocsiban.

– Értelek. - nem is tudtam, hogy miről is beszélgethettünk volna. Nem volt semmi közös bennünk. Még csak addig a napig egy légtérben sem igazán voltunk.

Ő kettővel alattam járt a gimiben, de mindig a nagy balhéiról volt híres. Mindenki ismerte Anthony Starkot, ám nem mindenki tudhatta, hogy ki is ő valójában. Szentül meg voltam győződve róla, hogy egy arrogáns pöcs. A gyanúm nem is hagyott alább, viszont jó fejség volt tőle az is, hogy hazadobott.

– Mesélj valamit magadról! - mondta könnyedén, ahogy lefékezett a kocsival az egyik piros lámpánál, már New York mozgalmas belvárosában.

– Nyitott könyv vagyok. - támasztottam meg jobb kezemet a lehúzott ablakon, szemeimmel pedig a lemenő Napot figyeltem.

– Tényleg egy gimibe jártunk? - hangjában meglepettség tükröződött.

– Ugye milyen meglepő? - horkantottam fel rá emelve tekintetemet. Útközben elindultunk, mivel a lámpa zöldre váltott.

– Érdekes. Pedig rád tuti emlékeztem volna. - kacsintott felém, miközben lehúzta orrán a napszemüveget.

Öntelt seggfej még mindig. - nyugtáztam magamban.

– Holnap értekezünk a dolgokról. - mondtam neki tárgyilagosan. - Nick Fury meg akar ismerni.

– Én egy vacsira gondoltam volna kezdetben, de ahogy gondolod! Vágjunk a közepébe, miért is ne? - gúnyolódott elégedetten.

– Te sose veszel semmit sem komolyan?

– Hát, nem annyira mint te. - szúrta vissza. Touché. - gondoltam magamban. - Ne aggódj, pontosan tudom, hogy mi a tét. Hallottam a híreket. - vont vállat.

– Kicsit rosszabb a helyzet, mint amit a hírek bejelentettek. - mondtam megköszörülve a torkomat.

– Mindig rosszabbak, tisztában vagyok vele. Jut eszembe, honnan tudtál a gyorshajtásomról?

– A hírekből. - mosolyodtam el.

– Oh, jogos. - bólintott, miközben leparkolt. - Olyan feledékeny vagyok, ha a hírnevemről van szó! - nevetett fel szelíden.

– Csak nehogy lyukat égessen a burkodon a nagy egod! - mondtam a fejemet rázva, miközben kiszálltam az autóból.

Becsukva magam után az ajtót, még neki támaszkodtam egy pillanatra. Az íriszeim találkoztak a mogyoróbarna szempárral. Ajkain egy elégedett mosoly ült.

– Holnap reggel nyolcra itt leszek érted. - mondta, s felvette a napszemüvegét. - Addig is... Viselkedj jól, szépfiú. - ezzel pedig elhajtott, otthagyva engem, egy mosoly kíséretében.