STEVE

124 13 2
                                    

Egyedül csak azért nem estünk újra egymásnak a taxiban, mert mindkettőnknek volt egy "hírneve", amin nem ejthettünk csorbát.

Legalábbis, ha jól emlékszem, Tony valami ilyesmiről magyarázott a sikátorban. Én fel sem fogtam ennek az egésznek a jelentőségét, amíg meg nem csókolt.

Annyira más volt... Olyan jó érzés, ahogy az ajkaival az ajkaimat felszántotta és minden szégyenérzet nélkül csókoltuk a másikat.
Talán a sok ital, és az a szám a bárban... Tudtam, hogy ő is érezte!

Sosem volt időm igazán élni és ilyen dolgokat tapasztalni. A szexuális életem is elég... sivár volt, ha jobban belegondolok. A folytonos hősködés mellett néha tudtam csak elmenni egy-egy randira, de ennyi. A rendes kapcsolat nekem valahogy sohasem adatott meg úgy, ahogyan én vágytam is volna rá.

Viszont az, amit Tony váltott ki belőlem... Felülmúlta minden eddigi tapasztalt élményemet.

─ Szépfiú, ne fogd vissza magad! - búgta a számra a szavakat, miközben magával húzott a szobájába. Időm sem volt körbenézni a házban, de azt hiszem nem is ez volt akkor a mérvadó.

─ Én nem tudom, hogy... - akartam volna belekezdeni, viszont csak elnevette magát.

─ Édes vagy, hogy így elpirulsz! - mondta egy puszit nyomva az arcomra.

A szobája hatalmas volt, úgy ahogyan az ágya is. Amennyire kitudtam venni, túl sok díszítés nem volt a szobában. A falak kék alapon voltak fekete csíkosak. Emellett egyéb bútorok helyezkedtek el még benne, mint például egy dolgozóasztal, tele mindenféle eszközökkel.

Nem tudtam sokáig ezeket figyelni, ugyanis magához rántott és a kezembe nyomott egy kis négyzet alakú zacskót. Éreztem, hogy jobban lángolni kezd az arcom.
Felnevetett, majd újra megcsókolt.

─ Segítek. - mondta visszavéve a zacskót a kezébe. A szájával feltépte, nekem pedig nyelnem kellett egyet, ahogy végignéztem ezt a jelenetet. A nadrágom egyre jobban feszült és egy sóhaj szakadt fel a torkomból, ahogy lehúzta rólam a ruháimat.

─ Te csináltad már... - kezdtem bele újra, mire csak rám kapta a tekintetét. Akkor tűnt fel, hogy mennyire alacsonyabb nálam.

─ Szexelni szexeltem, kedves Rogers. - felelte egy gúnyos mosoly kíséretében. - De férfival még nem próbáltam. - vallotta be, de olyan egyszerűen fogta meg a férfiasságomat a kezében, hogy nehezen akartam hinni ennek az állításának. Mire észbe kaptam, nem is az óvszert húzta rám, hanem elém térdelve a szájával kezdett el kényeztetni.

─ Ó... - engedtem el egy jóleső sóhajt, a jobb kezemet pedig a hajába vezettem és csak élveztem, ahogy az ajkai lassan, majd néha gyorsabban kezdtek el mozogni rajtam. - Tony... - nyögtem a nevét, amikor bekapta a teljes hosszomat és éreztem, ahogy halkan fuldokolni kezdett ettől, de aztán elengedett és a kezével segített rá a merevedésemre.

Valószínűleg mindez nem fajult volna el idáig, ha nem lettünk volna mindketten részegebbek a kelleténél. Ám akkor egyáltalán nem bántam, hogy ide torkollott az este.

─ Ajánlom is, hogy élvezd! - figyelmeztetett miközben ismét bevett a szájába, majd újra mélytorkozni kezdett.

A fellegekben jártam, amikor elélveztem a szájában. A lábaim megremegtek alattam, és tudtam, ha nem húz magával ezután az ágyba, akkor ott esek darabjaimra.

Megragadta a kezemet és az ágyra lökött. Hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Látványosan levetkőzött, majd rám mászva, felhúzta a férfiasságomra az óvszert.

─ Lovagoltál már, Rogers? - kérdezte az arcomhoz hajolva, és lassan megcsókolt. Még éreztem a nyelvén az ízemet.

─ Azt hiszem, még nem. - nyeltem egyet, amikor elhelyezkedett felettem és megragadta az újból égnek álló farkamat.

─ Hát, én sem! - mondta nevetve és nemes egyszerűséggel ült rám.

Mindkettőnkből egy hangos nyögés szakadt fel.

─ Baszki... - fújtattam, ahogy megéreztem mennyire szűk. - Jól vagy? - néztem rá, de ő nagyon is olyan arcot vágott, mint aki most robban millió darabjaira az élvezettől.

─ Csak... várj egy kicsit! - felelte lehunyva a szemeit és elkezdte mozgatni rajtam magát. Kicsit hátradőlt, hogy kényelmesebben elférjen. A lábait mellettem pihentette én pedig könnyedén tudtam így a két vádlijába kapaszkodni. - Hátulról lehet egyszerűbb lett volna. - jegyezte meg érdes hangon, ahogy kapkodta a levegőt.

─ Akarod, hogy fordítsunk? - kérdeztem kicsit idegesen.

─ Fogd be, Steve! - kezdte el mozgatni gyorsabban a csípőjét és mindketten egyszerre nyögtünk fel. Úgy vonaglott rajtam a teste, hogy az már bűn volt. Megragadtam a merevedését és mozgatni kezdtem rajta a kezemet. - Igen! - sóhajtotta. - Abba ne merd hagyni!

Eszem ágában sem lett volna abbahagyni.
A bőreink csattogtak, ahogy mindketten nedvesek voltunk. Részben egymás izzadságától és élvezetétől.

A mellkasa, a hasa, a combjai, a vádlija, a keze... Minden annyira tökéletes volt, ahogyan azt figyeltem miként lovagol meg önfeledten. Minden szégyenérzet és gond nélkül.

─ Bassza... meg! - mordult fel, ahogy elélvezett a kezemben én pedig az óvszerben.

Itt vette kezdetét a ki nem mondott viszonyunk.

Azt hiszem... Tony tényleg más volt, mint akinek mutatta magát.
Minden téren más volt.

CROSSFIRE ( STONY )Where stories live. Discover now