CROSSFIRE ( STONY )

STEVE

Kezdetben csendesen ültünk Nattel a két férfival szemben. Az idősebbik idegesen dobolt az asztalon húsos ujjaival. Ő már valószínűleg tudhatta, hogy miért is voltunk ott.
Persze, hogy tudta, hisz Fury felhívta őt!
De természetesen, mivel nem küldött vissza semmiféle reakciót, nekünk kellett személyesen meglátogatnunk Anthony Starkot.
Látszólag neki fogalma sem volt arról, hogy mi kik lehetünk, és ez talán még előnyünkre is szolgált.

Natasha mellettem ülve, összefonta a mellkasa előtt a kezeit, és csak gyengéden dobolt a lábaival a földön, miközben folyamatosan Starkot vizslatta. A srác nem hazudtolta meg magát, ténylegesen olyan volt, mint amilyennek leírták.
Gyerekes, és a végletekig önfejű. Kérdőn pillantott ránk, majd a mellette ülő férfire. Mire megszólalhattam volna, természetesen megelőzött.

– Szóval, igazán nem akarom megzavarni, ezt a csodálatos csendet, de elárulná már valaki végre, hogy mi a jó szent szar van itt? - bökte inkább felénk a kérdést.

– Tényleg azt hitte, hogy nem jövünk el? - intézte Nat a kérését az idősebbik férfi felé. - Mondja csak, nem aggódott amiatt, hogy Fury magára töri a háza ajtaját?

– Nem tartozom magyarázattal Nick Furynak, kis anyám! És őt - mutatott Starkra - meg végképp hagyjátok ki a hülyeségeitekből!

– Nem hittem volna, hogy ennyire kapós vagyok a piacon. - felelte lazán a srác.
Nat már ismét megakart szólalni, de csak óvatosan megfogtam a vállát, és átvettem a szót.

– Oké, szóval Anthony...

– Tony. - vágott a szavamba.

– Tony. - helyesbítettem. - Nick Fury a főnökünk, és egy szervezet vezetője. Mit mondd neked a S.H.I.E.L.D. név?

– Egy baromi hosszú, és unalmas szervezet rövidítését minden bizonnyal. - mondta vigyorogva. Kissé kezdett elegem lenni a stílusából, de egyszerre volt ezek mellett vonzó is számomra a mitugrász modora.

– A S.H.I.E.L.D. egy terrorizmus-elhárító és hírszerző szervezet. - fogtam sokkal halkabbra a hangomat.

– Térjünk akkor már a tárgyra, légyszíves! - pillantott pimaszul a karórájára. - Miért van szüksége ennek a szervezetnek pont rám?

– Az édesapád miatt. - feleltem végül és láttam, hogy ezzel kissé sikerült meglepnem őt.

Csendben maradva, azonnal rám vezette smaragdzöld tekintetét, amelyben kíváncsiság bújt. Eközben a mellette ülő férfi arca kezdett vörössé válni.

– Folytasd. - mondta Stark.

– Tony, nem kell ezt hallgatnod! - vágott közbe a másik, de Stark csak leintette.

– Semmi baj, Happy. Már vagyok elég nagy, hogy eldöntsem mit akarok végighallgatni, és mit nem. Szóval, folytasd kérlek!

– A szervezetünktől elloptak valamit. Egy fegyvert, amit még az apád tervezett nekünk. Az ellenséges szerv is kereskedett apáddal nagyon régen, de amikor megtudta, hogy mik is a szándékaik, többet nem adott el nekik semmit. De most bosszút forraltak ellenünk, és elég nagy gondban vagyunk...

– Mit loptak el? - kérdezte.

– Egy atombombát. - felelte helyettem Nat.

– Egy atombombát?! - szólalt meg egyszerre megrökönyödve a két férfi.

– Halkabban észlények! - rivallta le őket Natasha. - Fury már keresett téged, általa. - pillantott Starkról Happyre. - De nem adott visszajelzést, ezért vagyunk mi most itt.

– Komolyan, Happy? - pillantott felé kissé humorosan. - Apám titkon atombombákat gyártott, te meg még csak meg sem említed? Nos, nem volt semmi a pasas az tuti! - meglepő módon az arcán egy halvány mosoly ült.
Egyáltalán nem értettem, hogy ebben mi ennyire nevetséges. Én szó szerint megdöbbentem, mikor Fury beavatott a dologba. Hisz ez milliók életébe is kerülhet...

– Szóval, mit mondasz? - kérdeztem végül.

– Mégis mire? - kérdezett vissza hanyagul.

– Segítesz nekünk?

– Nem vagyok bombaszakértő, bocsi. - felelte lazán. - És egyébként is, ez már nem az én felelősségem. Sőt, egyáltalán nem az én felelősségem, ha már itt tartunk!

– Tipikusan olyan, vagy, mint a gimiben! - csúszott ki Nat száján a furakodó megjegyzés. - A nagy Anthony Stark, mindig kibújik a felelősség alól! Egyértelműen.

– Szívi, ha akarsz valamit, majd négyszemközt megdumáljuk, csak várj a sorodra! - kacsintott rá Stark. Annyira szürreális volt a helyzet, hogy kínomban már csak fájdalmasan mosolyogni tudtam.

– Annyi dolgod lenne, hogy bent a szervezetnél bemérd nekünk a bomba helyzetét. Nálunk vannak szakértők, akik képesek hatástalanítani, de amíg nem tudjuk, hogy hova vitték, fogalmunk sincs róla, hogy hogyan oldjuk meg a... gondunkat.

– Én miért tudnám megtalálni?

– Mert van egy nyomkövető chip a bombában, és minden fegyverbe építve, amit Howard tervezett. - mondta Nat. - De csak az apádnak volt hozzá jogosultsága, hogy hozzáférjen. Most pedig már csak neked van.

– Oké, nekem ez már kezd kicsit sok lenni mára! Nem tartozom nektek semmivel, már meg ne haragudjatok. És elég gagyi szervezetetek lehet, ha óvatlanul le tudtak nyúlni tőletek egy atombombát, már nem azért.
- Stark felkelt a bokszból. - Valaki másra van szükségetek, nekem van éppen elég bajom így is!

– Börtönben ülni gyorshajtásért? - csúszott ki nekem is a számon a szarkasztikus megjegyzés, amitől félúton megállt a kezében a napszemüvege.

– Téged bírlak, a vöröskének még van mit javítania. - felelte, majd egyszerűen egy peace-t mutatva, elindult az ajtó felé Happyvel a nyomában. Natasha sokatmondó pillantással nézett rám.

– Gondoltuk, hogy nem lesz ilyen egyszerű. - mondtam, majd kibújva a bokszból, Tonyék után siettem. Már pont be akart ülni a kocsiba, mielőtt elcsíptem.

– Ó, már megint te vagy az? - nézett rám vigyorogva.

– Csak gondold át kérlek! - nyújtottam felé az elérhetőségemet. - Sok ember élete forog kockán. - Bár vonakodva, de végül elvette a kezemből a cetlit, és egy bólintás kíséretében, beült a kocsiba, majd elhajtottak a fánkozótól.

Még láttam ahogy a fekete kocsijuk felhajt az autópályára, s nem is sokkal később el is tűnik a horizont vonalában.
A fejemet rázva léptem a motoromhoz, amely mellett már Nat is támaszkodott.

– Nem egy könnyű eset. - mondta.

– Sosem volt az. - feleltem könnyedén, majd felülve a motorra, elindultunk vissza New York felé véve az irányt.

Valahogy egész úton a fiatal férfi körül jártak a gondolataim. Ő volt Anthony Stark, személyesen.