CROSSFIRE ( STONY )

STEVE

Szerettem Tonyval lenni.

Bármennyire is hangzott furcsán ez, tényleg kedveltem őt. Attól független is, hogy egyébként sokszor egymás agyára mentünk.
Túl okos volt ez a fiú, és túl... Hogy is mondta egyszer?

Huncut.
Igen. Ez a jó szó.

Nem tudom ki rontott meg kit az esetünkben, de nagyon is bűnbe vittük egymást.

Sokszor észre sem vettem, hogy rá gondolok, amíg Nat nem szólt, hogy egyébként vége van egy megbeszélésnek, vagy csak véletlenül elbambultam valahol.

─ Lassan három hónapja tart ez köztetek. - vette halkabbra a hangját Nat.

Clint bár sejtette, hogy mi történhetett köztünk, sosem beszélt velem erről.
Natasha viszont folyton rágta a fülemet, hogy beszéljek vele.

Nem mondtam ki, de egyébként a szívem mélyén nagyon jól esett.
Főleg azután, hogy Peggy egy hónappal azelőtt eltávozott, és Nat kísért el a temetésre.
Nem beszéltem erről Tonynak, mert nem akartam, hogy sajnáljon vagy hogy úgy érezze vigaszra van szükségem.

─ Nat, ne beszéljünk most erről! - kértem elhessegetve a témát, de ő nem hagyta annyiban.

─ Boldog vagy vele, Steve? - állított meg, hogy még véletlenül se tudjak kibúvót találni a beszélgetés alól.

─ Azt hiszem. - mondtam a szemeibe nézve, de nem hitt nekem.

─ Csak hiszed? - vonta fel a szemöldökeit.

─ Jó, oké! - mordultam fel. - Igen, boldog vagyok vele és igen, azt hiszem, hogy megszerettem! - fakadtam ki. Ám, mire észbe kaptam volna, hogy mit is mondok, hirtelen megfagyott körülöttünk a levegő.

Ahogy felemeltem Natasháról a tekintetemet megláttam a folyosón Tonyt.
Fogalmam sincs mit keresett ő itt, de az arcára kiülő meglepettség valamiért nem árulkodott jó dologról.

Francba... Ezt nem így kellett volna intézni.

─ Basszus... - szólalt meg csendesen Nat, amint Tony hátat fordított és befordult az első ajtón, amit talált.

Szó nélkül mentem utána. Tudtam, hogy ezzel mindent elrontottam köztünk.
Tudtam, mivel tisztában voltam azzal, hogy miben állapodtunk meg még az elején.

─ Ez csak egy kaland, oké? - kérdezte akkor, hogy biztosítsa a szándékainkat egymás iránt. - Nem vágyom kapcsolatra.

─ Igen, én sem. - hazudtam neki.

─ Ettől független az nem zavar, ha nálam alszol. De kerüljünk minden túl "cuki" megnyilvánulást! - kötötte ki, én pedig tudatlanul rábólintottam.

Hiszen még ha sejtettem is, hogy egy idő után vonzódni fogok hozzá, nem gondoltam bele, hogy ez ide fog vezetni.

Amint benyitottam az ajtón, egyből megláttam őt. Egy kisebb tárgyalóban voltunk, ő pedig az asztalon ült és a padlóra meredt. Csak akkor vettem észre, hogy valamit tart a kezében.

─ Tony... - szólaltam meg csendesen, mire egyből felkapta a fejét.

─ Figyelj, találtam valamit, amiről tudnod kell! - kezdett bele, és akkor én lepődtem meg, hogy egy teljesen más témát hozott fel.
A homlokomat ráncolva léptem közelebb hozzá.

─ Előtte meg kellene ezt beszélnünk, Tony.

─ Nincs miről beszélnünk, Rogers.

Mindig is gyűlöltem, amikor a vezetéknevemen hívott. Annyira idegenkedő volt és gúnyos.

─ De igenis van! - tartottam magamat az eredeti témához. - Én... kedvellek téged. Tényleg. Tudom, hogy te nem akarsz kapcsolatot, de én akkor is kedvellek!

Pár pillanat erejéig néma csend ült közénk. Már azt hittem, hogy nem is fog megszólalni, csak egyszerűen otthagy, amikor hosszan felsóhajtott.

─ Én is kedvellek, te hülye. - vallotta be. - De azért nem akartam, hogy kapcsolatba keveredjünk, mert ez a mi életünkben kivitelezhetetlen. - indokolta meg egyből a válaszát. - Viszont ezt ne most beszéljük meg! - kérte a szemeimbe nézve, majd felém nyújtotta az aktát. - Nem akartam kutakodni, de muszáj volt. Már egy ideje bűzlött nekem ez a S.H.I.E.L.D dolog. - magyarázta én pedig kinyitottam az aktát.

Egy csomó fényképet láttam benne HYDRA fegyverekről a S.H.I.E.L.D raktárában.

─ Mi ez? - kérdeztem értetlenül.

─ Ez az egész hely egy átverés, Steve!  - ugrott le az asztalról - Én sem hittem el, amíg nem néztem jobban utána. Kihasználnak téged, ahogyan Natashát és Clintet is. Veletek akarnak tisztogatást végezni az ellenséges szerveken!

─ De ez a munkám. - néztem rá értetlenül. Megint felsóhajtott és tovább lapozott az aktában.

─ Az emberek, akiket elfogtok, nem börtönbe kerülnek... - az aktában holttestek voltak. Rengeteg holttest, amelyeken a képek és a leletek alapján kísérleteztek. - Hanem megölték őket és olyan katonákat akartak gyártani, mint amilyen te is vagy. Csak nem sikerült nekik, mert az volt az egyetlen jó szérum, amit te kaptál.

Túl sok volt ez nekem egyszerre. Hirtelen fojtogatni kezdte a torkomat a levegőhiány, és a tudat, ha ez mind igaz, akkor én segédkeztem egy csomó ember halálában...

Igen, jól tudtam, hogy milyen kegyetlenek voltak, de én nem erre esküdtem fel. Nem az volt a feladatom, hogy embereket öljek.
Én embereket akartam menteni.

Ezek szerint, végig hazudtak nekem...