CROSSFIRE ( STONY )

TONY

Érdekes dolgok egyike volt az, mikor újabb és újabb dolgok derültek ki apámról.

Mint például az, hogy titkos szervezetek között is adott el olyan fegyvereket, amikkel az egész nyugati partot porig lehetett volna rombolni, egyetlen gombnyomás kíséretében.

Fáradtan, s felsóhajtva huppantam le otthon a kanapéra, miközben Happy ismét ellenőrzött minden helyiséget a házban.

– Jó ég Happy, megbocsáss, de már kissé túl frusztráló az üldözési mániád! - jegyeztem meg lehunyt szemmel, ahogy a férfi öblös lépteit hallgattam, miközben a lábai alatt néhol megnyikordult a padló.

– Sajnálom Tony, de a te érdekedben teszem! Édesapádékra nem tudtam vigyázni, de veled nem hagyom, hogy bármi is történjen.

– És ez nagyon dicséretes is, de már jobban örülnék, ha magamra hagynál.

Nem mondott semmit, csak megállt egy pillanatra, majd a következő pillanatban hallottam a távolodó lépteit. Amikor kinyitottam a szemeimet, már az ajtó előtt állva pillantott vissza rám.

– Holnap nem tudok rád nézni, mert dolgom van, de lehetőleg ne robbantsd magadra a házat! - Mielőtt kilépett volna, még egyszer visszapillantott. - És ne kerülj ismét dutyiba nagyon szépen megkérlek, mivel tele vannak veled a hírek. - ezzel ki is lépett az ajtón, becsukva maga után azt.

– Nocsak. - lepődtem meg. - Jarvis, mutasd meg kérlek, hogy hol szólnak rólam a hírek! - dőltem hátra a kanapén, és vártam míg a kezdetleges, de már egész kiválóan működő mesterséges intelligenciám ügyködött a tévé bekapcsolásával.

– Melyik csatornát szeretné? - kérdezett vissza.

– Ja, hogy még választhatok is? - kuncogtam fel. - Mondjuk várható volt... Nos, amelyikre éppen kapcsolsz.

– Értettem, uram.

A tévé végül bekapcsolódott, és éppen a híradó ment. Nyugodtan figyeltem az eseményeket, és önkéntelenül is egy mosolyra húzódtak az ajkaim.

"– A zseni, a géniusz és a kiemelkedően jó képességgel rendelkező Anthony Starkot, éppen a minap tartóztatták le ittas vezetésért és gyorshajtásért." - szólt a tévében a bemondó férfi hangja.

Átkapcsoltam egy másik adóra, ahol éppen két férfi és egy nő ültek egy ovális asztalnál, és minden bizonnyal a heti híreket vitatták éppenséggel.

"– Nos, és mit gondol Karen erről a minap történt eseményről, ami az ifjabb Starkról került most nyilvánosságra? - kérdezte az idősebb férfi.

– Nagyon felelőtlen és gyerekes tett volt a részéről. - felelte a nő. - Akinek ennyi sütnivalója van, annak nem kéne így lejáratnia magát ország-világ előtt. Tudja, szerintem a gyász sok formában tud kibontakozni egy embernél...

– És gondolja, hogy Anthony Starknál, ez leginkább a gyász jelét tükrözte? - kérdezte a fiatalabbik férfi összefonva ujjait az asztalon.

– Minden bizonnyal, Arthur. - felelte a nő."

– Lófaszt! - morogtam az orrom alatt, miközben már lehervadt a mosoly az arcomról, és inkább felkeltem a kanapéról. - Jarvis kapcsold ki a tévét!

A nappalival nyitott térben lévő bárpulthoz sétálva egy üveg skót Whiskeyt kaparintottam meg a polcról, majd pár jégkocka mellett öntöttem magamnak egy pohárral.

– Uram, valaki hívja. - felelte Jarvis monoton hangon.

– Ki az? - kérdeztem unottan.

– Miss. Potts, uram.

Csak azért hív, hogy elmondja mennyire rosszallja a tetteimet. - gondoltam magamban.

– Nagyon elfoglalt vagyok most, Jarvis. Kapcsold hangpostára kérlek, majd visszahívom. - adtam ki egyszerűen az utasítást, miközben a pohárral együtt sétáltam le a nappali egyik zugában lévő csigalépcsőn az alagsor felé.

Pepper hangja - mint mindig -, megint csak számon kérő és aggodalmat sugárzó volt.

"– Tony, tudom nem kéne beleszólnom az életedbe, és nem is akarok, de ez így hosszútávon nem lesz megoldás. Te is tudod, hogy ez nem jó így. Ha beszélgetni szeretnél, én itt vagyok neked! Tudom, hogy a kapcsolatunk már nem olyan közeli... - hallottam, hogy megcsuklott a hangja. - De segíteni szeretnék, tényleg... Kérlek hívj majd vissza!"

Az ujjaim önkéntelenül is fehérré váltak a szorításomról, ahogy a poharat szorítottam a kezemben.

Nem olyan közeli a kapcsolatunk... - idéztem magamban a szavakat.

Persze, hogy nem olyan egyszerű, basszameg!

Ki hitte volna, hogy ő előbb fog majd megcsalni engem, mint én őt?

Nos, ez sem volt hosszú életű kapcsolataim egyike, de erről az esetről már rég elfeledkezett mindenki.

– Jarvis, kapcsolj egy kis zenét, kezdek kiborulni! - köszörültem meg a torkomat, miközben letettem a poharamat az egyik szerszámos ládámra, ami a kocsim mellett pihent.

Ez voltam én akkor, amikor senki sem látott. Kissé megtört és a régi roncsokat bütykölő srác.

'Cause I'm back, yes I'm back
Well, I'm back, yes I'm back
Well, I'm back, back*

Dudorásztam a dalt, ami éppen ment a lejátszási listámon. A csavarkulcsot vettem a kezembe, mikor a zene halkulni kezdett, és megint Jarvis szólalt meg.

– Mi történt? - pillantottam fel.

– Uram, ezt lehet jobb ha meghallgatja. - felelte Jarvis, majd bekapcsolta a lenti tévét is.
Ahogy oda fordultam, láttam a nagy feliratot a bemondó férfi alatt.

"VÁRATLAN BOMBA ZUHANT AZ ATLANTI ÓCEÁNBA A KELETI PARTOKTÓL NEM MESSZE."

A szemeim elkerekedtek és nem vettem levegőt egy pillanatig.

"– Ma este kaptuk a hírt, miszerint Kelet felől élesen becsapódott valami, New Jersey-től nem messze az óceánba. Feltehetőleg ellenséges szervről, vagy szervekről lehet szó. A kongresszus a héten fog ülést tartani a továbbiakra tekintettel. Mindenki vigyázzon magára!"

– Basszameg... - csúszott ki a számon ismét egy szitokszó.

Vajon ez lehet az, amiért megkerestek?
Apa, mégis mit tettél te, hogy most nekem kell bűnhődnöm ezért?

Segítenem kellett, ez már nem is volt vitás, ám... rettegéssel töltött el legbelül a tudat, miszerint ténylegesen már az én felelősségem volt megfékezni ezt.

Önkéntelenül is édesanyám szavai lebegtek a szemem előtt, amiket még a halála előtt mondott nekem:

Nem születünk hősnek, de előbb vagy utóbb, okkal vagy ok nélkül, muszáj felnőnünk a feladathoz, hogy azzá váljunk, akikké lennünk kell. 
Mindig is nagy dolgokra voltál hivatott, fiam.
Arra születtél, hogy segíts másokon.

▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

*AC/DC - Back in Black című számának egy részlete