KILLER || WOOSAN (18+)

17

---

Anya:
Szia kincsem! Hallottam, hogy mi történt Mingi szüleivel. Jól vagy?

San:
Igen, jól vagyok. De Mingi nagyon rosszul van.

Anya:
Azt elhiszem. Én sem venném az ilyet könnyen.

San:
Anya.. nem maradhat nálunk? Úgysem használjuk a vendégszobát..

Anya:
De! Persze, hogy maradhat! Mindenben támogatjuk, Sannie. De akkor siessetek haza. Kezd későre járni.

San:
Rendben, indulunk is. Csak Wooyoungnál voltunk egy kicsit.

Anya:
Ohh..

San:
Anya! Nem!

Anya:
Oké.. csak gyertek gyorsan!

San:
Rendben. Szia!

Anya:
Szia

---

San visszaindult a többiekhez, mikor szipogást hallott az egyik szobából. Óvatosan bekukkantott az ajtón. Jongho állt egy ágy előtt, amin Yeosang feküdt. Természetesen Yeosang még mindig nem tért magához.
~Jongho? Hogy vagy?-lépett be a szobába San. Jongho rá emelte tekintetét.
~Szörnyen..-szipogta.
~Ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy fel fog kelni.-próbálta bíztatni San a fiatalabbat.
~Figyelj.. teszek egy ígéretet. Ha Yeosang azelőtt nem kel fel, hogy elmennétek, én magam fogok rá vigyázni! Minden nap itt leszek vele.-San szívére tette kezét. Jongho álla a földet érte.
~Komolyan megtennéd?-mostmár teljes testtel az idősebb felé fordult.
~Persze! Szívesen segítek. Akkor legalább neked nem kell aggódnod miatta, és tudsz koncentrálni a küldetésre.-húzodott egy mosolyra San szája. Jongho arcára is sikerült egy kis vigyort varázsolnia ezzel.
~Már értem, hogy Wooyoung mit lát benned olyan vonzónak.-kuncogott Jongho. San sokkoltan nézett a másikra.
~H-Hogy?-pislogott kettőt.
~Ugyan már hyung! Mind a ketten nagyon jól tudjuk, hogy el van ájulva tőled!-rázta a fejét Jongho. San arca kipirosodott, miközben Jonghot bámulta folyamatosan.
~És ahogy látom.. te is pontosan így érzel.-teszi hozzá Jongho San reakcióját látva. San félénken bólintott egyet.
~J-Jobb, ha megyek! Még van egy kis dolgom. De az eskümet nem felejtem el!-San újból elindult a többiekhez.
~Hyung!-kiáltott utána Jongho. San a fiatalabbra nézett.
~Köszönöm..-mosolygott szomorúan Jongho. San ismét csak bólintott egyet, majd végleg elhagyta a szobát.
~Mingi!-szólította a fiút. Mingi egyből felkapta a fejét.
~Anya most írt, hogy hallotta a történteket. Azt mondta, hogy menjek haza, és te is gyere.-vázolta a tervet San. Mingi nem válaszolt, csak elkezdte felvenni fekete tornacipőjét.
~Hazavigyelek?-ajánlotta fel Hongjoong.
~Nem, nem kell. De köszi hyung.-utasította vissza San kedvesen. Mingi egy "sziasztok" után el is hagyta a házat. San is lépett volna ki, de egy kéz visszarántotta. Persze, hogy Wooyoung volt az, aki egyből megölelte az idősebbet. San is átkarolta őt.
~Azt hitted, hogy elmehetsz ölelés nélkül?-kérdezte Wooyoung játékosan. San csak kuncogott ezen, és csak jobban hozzá bújt a lila hajú fiúhoz. Az ölelés mindkettőjüket melegséggel töltötte el, nem is tudták miért. Nem most ölelték meg egymást először, de mégis annyira más volt. Végül San szakította félbe a pillanatot.
~Majd találkozunk.-egy halvány mosollyal az arcán Mingi után ment. Wooyoung még egy darabig nézte az ajtót, amin San lépett ki, aztán egy sóhaj kíséretében kinyitotta azt, és elindult valamerre. Ő maga sem tudta, hogy merre tart, vagy hogy mi is a célja pontosan, csak ment előre. Valami megmagyarázhatatlan érzés mardosta őt belülről. Hiába tudta, hogy mi miatt is keletkezett ez az érzése, nem tud ellene mit tenni. Vagy legalábbis egyelőre nem. Alig várja, hogy végre vége legyen ennek az egésznek. Már csak egy dolog kell neki. Vagy inkább.. csak egy valaki kell neki. Ez pedig nem az apja, távolról sem. Choi San az, aki nélkül ezt az ürességet érzi. Nincs olyan perc már az életében, amikor nem az aranyos mosolyára gondol, és ahogy bájos kis gödröcskéi megjelennek az arcán közben. Szikrázó macska szemei, amik magát az univerzumot is magukba zárják, úgy csillognak. Puha és rózsaszín ajkai, melynek mindig cseresznyés íze van, ami az őrületbe kergeti Wooyoungot. San nevetése mindig megcsendül Wooyoung fülében, mint egy dallam, ami a fejében ragad. Ahogy sétált az utcákon elért egy ismerős helyre. De nem csak a hely, hanem a tó előtt ülő fiú is boldogsággal töltötte el Wooyoungot. Lassú léptekkel haladt előre. Látta, hogy San szemei csukva vannak, így nem veszi őt észre. Óvatosan lefeküdt, és a fiú lábaira hajtotta fejét. San szemei egyből kipattantak és lenézett lábaira. Most Wooyoung volt az, aki nem nézett a másikra. Élvezte ezt a nosztalgikus pillanatott. San nem szólalt meg, csak Wooyoungot bámulta. Kezével kisöpört Wooyoung arcából pár lila tincset. Félénken belesimított hajába. Wooyoungot ettől kirázta a hideg. San keze elvándorolt Wooyoung arcához, amit gyengéden megfogott. San kicsit habozott, de végül elkezdett lefelé hajolni. Wooyoung ezt érezte, és akaratlanul is került egy elégedett vigyor az arcára. San bátortalanul összeérintette ajkaikat. Wooyoung egyből mozgatni kezdte sajátját, így San is ezt tette. Wooyoung ismét érezte azt a cseresznyés ízt, amit mindig szokott. Nem tudta eldönteni, hogy San ilyen ajakápolót használ, vagy természetesen  ilyen finom a csókja. Mindenesetre csak kóstolgatta ajkait. Viszont ennek is vége szakadt. Miután elváltak egymástól Wooyoung egyből felült. Pár pillanat erejéig csak egymás szemébe meredtek. Mindketten csak élvezni akarták, hogy még együtt vannak. Ki tudja, hogy ez mikor változik meg..
~Wooyoung..-San volt az, aki először megszólalt.
~Én el akarok mondani valamit..-idegességében alsó ajkába harapott. Ennyit nyögött ki. Ezután csak csendben nézte tovább a másikat. Nem mert megszólalni. Pedig tudta, hogy több esélye nem biztos, hogy lesz.
~Mi az, Sannie? Nem mondod el?-Wooyoung elkezdte fürkészni a másik arcát. Arra felfigyelt, hogy San izgul valami miatt, de azt nem tudta megmondani mi lehetett az.
~Én csak el szeretném mondani, hogy mit érz..
San félbe lett szakítva. Wooyoung telefonja csörögni kezdett. Mindkét fiú egy kicsit ugrott egyet. Wooyoung frusztráltan elővette mobilját és felvette.
~Wooyoung! Hol a francban vagy?! Kellenél!-hallotta meg Hongjoong hangját a vonal másik végén.
~Megyek, nyugi!-válaszolt Wooyoung, majd lerakta a telefont. Megint San felé fordult.
~Ne haragudj.. de mennem kell. De azért elmondod, hogy mi bánt?-Wooyoung felállt helyéről, így San is.
~Nem fontos! Menj nyugodtan. Majd találkozunk.-erőltetett egy műmosolyt San arcára. Wooyoung látta, hogy San csak megjátssza. Egy puszit adott az idősebb homlokára.
~Utálom, hogyha hazudnak nekem, San. De azt még jobban utálom, ha szomorú vagy.-súgta Wooyoung. Sannak még a levegővétel is nehezére esett hirtelen. Hogy ismerheti Wooyoung ennyire? Hogy lát bele ilyen könnyen? San sóhajtott egyet.
~Semmi bajom, Wooyoung. Tényleg jól vagyok.-győzködte tovább San a másikat. Wooyoung látta, hogy inkább nem kéne tovább kérdezgetnie, így megfogadta, hogy még felhozza ezt a témát egyszer. Hátha akkor többet tudhat meg. Még utoljára megölelte az idősebb fiút, aztán el is tűnt. San, miközben nézte, ahogy Wooyoung alakja távolodik, egy hatalmas csomó keletkezett torkában. Érezte könnyeit végigfolyni arcán. Ő maga sem tudta, hogy mégis miért sír. Csak szimplán összetörtnek érezte magát. Wooyoung nem is utasította vissza, se semmi ilyesmi nem történt. De ez valamiért még jobban fájt neki, mint egy visszautasítás. Szomorú és dühös volt egyszerre, ez a két érzelem, pedig egy teljes felfordulássá változtatta Sant. Pár perc álldogálás után San is haza indult, könnyekkel áztatta arccal.