A másik Túlélő

340 12 11
                                    

1981. október 31.

Voldemort Godrick's Hollow-ban járt, megölte a Potter házaspárt. Iszonyatos tragédia volt ez, de gyermekük túlélte. Senki nem tudja hogyan, de a Fiú él.

Ám, aznap éjszaka nem csak egy anyát gyilkoltak meg az angliai faluban. Bianca Ainsworth, –akár barátnője és fogadott nővére Lily Potter – gyermeke védelmében halt meg, egy halálfaló halálos átkától. A három éves kislányt elrejtette, és Disaudio bűbájt vont köré. Tudta, hogy ő nem, de kislánya túl fogja élni. Túl kell élnie, hogy egyszer megtudja az igazat, rájöjjön, ki is ő valójában.

Így történt hát, hogy Hallowe'en estéjén két gyermek is megmenekült Tudjukki haragjától, hiszen egy Édesanya szeretete minden varázslatnál erősebb.

***

1989. június 14.

–Lily baglyod érkezett! – kiáltott Meda néni, véleményem szerint túlságosan is korán reggel.

–Jövök már, jövök... - nyöszörögtem, majd kényelmesen átfordultam másik oldalamra, hogy tovább alhassak egy picikét. Hát, nem jött be. Meda néni és Ted bácsi lánya – aki idősebb nálam ide s tova nyolc évvel – becsörtetett szobámba, majd vigyorogva, ezúttal almazöld hajjal lerántotta rólam finom, meleg dunyhámat.

–Ugyan Lily, nem akarod, hogy a bagoly vissza is menjen a levéllel, ugye? Hiszen... Van egy olyan tippem, ki küldhette, és milyen célból... – na, erre már nekem is felpattant a szemem, és kilőttem az ágyból, Dorat véletlenül ellökve. Mezítláb csattogtam le a lépcsőn, hogy megkaparintsam a levélkét. Lehuppanva az étkezőasztal mellé, egy kiflivel a kezemben elkezdtem vizsgálni a levelet. „Hadley B. Ainsworth; Yorkshire keleti járása, Flamborough; az emeleti Apró Roxfort lakója részére." Igen, ez tutira én voltam, hiszen a szobám valóban úgy nézett ki, mintha a varázslóiskola lekicsinyített mása lenne, és ezt bizony Doranak köszönhettem, hiszen ő segített nekem. Bár a "B." rövidítésről keresztnevem és vezetéknevem közt, fogalmam sem volt.
Vicces fejet vághattam miközben ezen gondolkodtam, ugyanis a nővéremként szeretett Dora rámnézett, és nemes egyszerűséggel kinevetett.

-Köszi, én is nagyon szeretlek – morogtam, aztán végre kibontottam a levelet.

"ROXFORT
Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok., okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetk. Szöv. elnökh.)

Tisztelt Ainsworth kisasszony! Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk. Tisztelettel: Minerva McGalagony igazgatóhelyettes

ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Egyenruha

Az első évben a következő ruhadarabok szükségesek:

1. Három rend egyszerű munkatalár (fekete);

2. Egyszerű hegyes süveg (fekete) mindennapi használatra;

3. Egy pár munkavédelmi kesztyű (sárkánybőr vagy hasonló);

4. Egy téli köpönyeg (fekete, ezüstcsattal)

A tanuló minden ruhadarabján köteles feltüntetni a nevét!

Tankönyvek

Minden tanulónak saját példánnyal kell rendelkeznie a következő művekből:

Bittersweet (Harry Potter ff..)Where stories live. Discover now