i'm fine [vmin] ✔︎

tizenkilenc: "újra."

miután taehyung szó nélkül elviharzott, jimin egyedül maradt. csak arra tudott gondolni, hogy elrontotta. hogy mindennek vége. végre boldogok voltak, végre együtt filmeztek, beszélgettek, összebújtak, de ő pár szavával romba döntötte felépített várukat. rendkívül elkeseredett, és mivel nem igazán tudott magával mit kezdeni, na meg szobája is igencsak depresszívnek hatott az idősebb nélkül, így felkapva pufi kabátját elhagyta a házat. először tanácstalanul bóklászott a közelben, végül nagyon rég nem látogatott kedvenc helyére indult, egy régi irodaépület tetejére. lifttel fél perc alatt felért tízemeletnyi magasságba, majd kilépve a friss levegőre helyet foglalt az eső- és jégverte öreg padon. mély levegőt vett, majd hosszan kifújta azt.

"jimin?" kérdezte egy mély hang, mire a fiú felkapta eddig lehajtott fejét.

"yoongi?" nézett az illetőre megrökönyödve.

"már ölelést sem kapok?" mosolyodott el barátja, meleg tekintete azonnal megnyugtatta a fiatalabbat. jimin felpattanva az idősebbhez rohant, majd rávetve magát szorosan megölelte és hagyta, hogy yoongi a karjaiba zárja őt.

"úgy hiányoztál." vallotta be piros arccal jimin.

"te is nekem, prücsök." kuncogta az idősebb, majd elengedve kedvenc törpéjét mindketten a padhoz sétáltak és helyet foglaltak.

"hogy vagy mostanában?" rágcsálta ajkait az alacsonyabb. régen nem találkoztak, kissé zavarban volt. de nem félt, hiszen érezte, semmi nem változott ez idő alatt. legalábbis, ami kettejük kapcsolatát illeti.

"én jól. de ha minden igaz, neked van mesélnivalód." bólintott yoongi, bíztatóan barátja vállára simítva. "na halljam, ki csavarta el a fejed, drága jiminie?" kuncogott és a csillagos égboltra pillantott. jimin már meg sem lepődött, hogy az idősebb tudja, mi jár a fejében.

"taehyung az. a mostohabátyám." nyögte ki pár perc elteltével, közben apró ujjaival babrálva.

"vallottál neki, igaz?" húzta el a száját, jimin pedig bólintott. "és otthagyott." tette hozzá. még egy bólintás válaszul.

"igazából tökre furán viselkedett velem. nagyon közvetlen lett, mindig velem volt és már egyáltalán nem bántott és mások sem, nagyon jól éreztem magam... aztán bejelentkeztem egy pályázatra, írtam valamit felindulásból és fogadtunk, hogyha helyezést érek el, bevallom neki, hogy ki a kiszemeltem. természetesen imáim süket fülekre találtak, mert második lettem, így kénytelen voltam bevallani neki iránta érzett szerelmem. aztán jól otthagyott." hadarta a fiatalabb, alig vett levegőt, kezei pedig remegtek az idegességtől.

"hé, jiminie... de ez nem feltétlenül jelent rosszat." felelte halkan az idősebb, miután jól átgondolta, mit is akar mondani. jimin kissé értetlenül pillantott rá. "mármint... mi van, ha csak idő kell neki? azt mondtad, nagyon közvetlen volt veled. lehetséges, hogy te sem vagy közömbös számára, csak ezt még ő maga sem tudja. szerintem ez a taehyung fiú nagyon is kedvel téged, csak nem tudott mit reagálni, idegen volt neki ez a szituáció." ecsetelte az idősebb, jimin pedig érdeklődve hallgatta.

"erre szerintem nincs sok esély." cincogta és kedves barátjára pillantott. "össze vagyok zavarodva..." vallotta be, tekintetével a kivilágított város panorámáját pásztázva. olyan romantikusnak tűnt minden, ő pedig ott ült egy irodaház tetején, teljesen összezuhanva, várva, hogy a káosz és megannyi probléma megoldódjon.

"szerintem meg nagyon is van rá esély." ölelte magához féloldalasan yoongi, majd apró puszit nyomott kócos tincsei közé. "jimin, te egy csodálatos fiú vagy, kedves, tehetséges és helyes is. bárki simán irigykedhetne. szóval ha nem is viszonozná az érzéseid, az nem miattad van. akkor vele van a baj. de szerintem csak kell neki egy égi jel, vagy egy baráti pofon, hogy helyre löttyenjen az agya és észrevegye, hogy egy angyal vallott neki szerelmet." mosolyodott el az idősebb, mire jimin halkan felkuncogott.

"de yoongs, régen te sem viszonoztad az érzéseim." ingatta a fejét szórakozottan.

"az nem volt szerelem, törpe. na meg amúgy is, a legjobb barátod vagyok, mellesleg az akkori kiszemeltem mára a párom. és mivel én min yoongi vagyok, természetesen tudtam, hogy nem engem szántak neked, hanem valaki mást. ezt a taehyung fiút. még ha nem is ismertem, tudtam, hogy melléd nem én kellek. a legjobb barátok ezt általában tudják." nevetett fel, ujjával megbökve jimin pisze orrát.

"hoseokról beszélsz? tudod, egyszer bemutattad." nevetett jimin, mire egy határozott bólintást kapott válaszul. "hihetetlen vagy, tényleg! nálad jobb legjobb barátot el sem tudnék képzelni." suttogta meghatódva, mikor a telefonja megrezdült a zsebében. előkotorva a készüléket feloldotta azt. üzenete érkezett.

"nem tudom hol vagy most, de gyere a suli elé." olvasta fel a rövid üzenetet, majd vadul dobogó szívvel, remegő kezekkel fordult barátja felé.

"yoongi..." suttogta, hang alig jött ki a torkán.

"menj!" nevetett fel az idősebb, mire jimin egy gyors ölelés és egy "még találkozunk" kijelentés után felpattant és rohanni kezdett. talán végre minden megoldódik...

köszönöm, hogy elolvastad! :3

-shoya