i'm fine [vmin] ✔︎

öt: "névtelen."

taehyung figyelmesen olvasta a novellát. jimin a szerelemről írt, hosszasan az érzésről, majd valaki személyiségéről, viszont nem tudta, ki az illető. se egy név, se monogram, de még a nem sem volt meghatározva. kezdett kissé mérges lenni. tudni akarta kibe zúgott bele a fiatalabb. igazából először csak sorozatot akart nézni. aztán kíváncsi lett, min dolgozott annyit mostohaöccse, így fogta magát és beleolvasott.
még magának sem akarta bevallani, de teljesen magába szippantotta a novella. nagyon tetszett neki, amint jimin a szavakkal játszik, amint a történet magával ragadja az olvasót.  taehyung nagyon jól tudta, hogy nem szerelmes yunába. egy kicsit sem. nem volt ez kapcsolat, egyszerűen csak dugópajtik voltak. azon kezdett gondolkozni, vajon rá talál-e valaha a szerelem. valószínűtlennek tartotta. úgy gondolta, sosem találkozik majd olyan lánnyal, aki ne csak a testét, hanem a szerelmét és törődését is igényelné. taehyung szeretve akart lenni.
a novella nem volt befejezve. percekig ült és újra, meg újra elolvasta az utolsó mondatot.
'mert ha valakit szeretsz, úgy igazán, akkor azt fájdalmakon át is szereted.'
ezerrel jártak az agytekervényei. jimin olyanba szerelmes, aki bántja őt? ki lehet az? jungkook? esetleg jackson? az a gond, hogy jimint igazából sokmindenki bántja. még ő is.
bántotta, mert jobb volt, mint ő. szebb volt, mint ő. neki voltak szülei. tudta, hogy mrs. parkék sajátjukként szerették, de... benne volt a tudat, hogy ő nem tartozik úgy igazán ebbe a családba.

másnap reggel elhatározta, kideríti kibe szerelmes öccse. majd megszakadt a benne felgyülemlett kíváncsiságtól.
reggel direkt megcélozta őt.
"na mivan, megint lánynak öltöztél?" kiáltott utána az udvaron. a másik nem szólalt meg. mindig ezt csinálja...
"válaszolj baszki!" ment utána jackson. taehyung a fiatalabb reakcióját figyelte. semmi. a szerelmesek elpirulnak, nem? vagy dadognak. vagy remegnek. de jimin egyiket sem csinálta.
"jajj már, nem látod, hogy kőbuzi?" lépett oda jungkook is. jimin még mindig szótlan. arca kifejezéstelen. taehyung is csatlakozott, majd jimin elé állt. mellkasa súrolta a másik csontos vállát. mélyen az alacsonyabb őzikebarna szembogaraiba pillantott. tekintete ellágyult mikor megpillantotta azokat a csillogó szemeket. eszébe jutott, mikor megtalálta őt abban a mocskos sikátorban. hogy mennyire félt, hogy baja esik. féltette jimint. a karjaiban cipelte a kórházig. törődött vele. aztán eszébe jutott, mikor tegnap jimint nem engedte az asztalhoz ülni. milyen elkeseredett lett a fiatalabb. azt hitte változhat valami a megmentése után? rosszul hitte...
"addig menj innen, amíg szépen mondom." sziszegte fogai között.
"miért parancsolgatsz? azt hittem nem tartasz a testvérednek." mondta halkan a fiatalabb, majd hátat fordítva neki elsétált.
taehyung mellkasába ismeretlen keserűség áradt szét. miért érzi ezt?

otthon jimin rosszul érezte magát, amiért így szólt testvéréhez. lehet ezek után nem akar majd hozzászólni? nem akar majd vele veszekedni?

taehyung még mindig a novellán gondolkodott. névtelen. majd' felemésztette a kíváncsiság. úgy gondolta, ha kellően felidegesíti a fiatalabbat, annak majd gondatlanságból kicsúszik az illetó neve a száján.

az idősebbik fiú magabiztosan trappolt jimin szobája felé, majd berontott rajta.
"mit akarsz?" pillantott a kisebb bátyjára.
"hallom írkálsz." dőlt taehyung az ajtófélfának.
"honnét veszed?" kérdezte jimin. kissé megrémült, azt hitte az idősebb rájött iránta érzett szerelmére.
"olvastam amit írtál. novella vagy micsoda... hát jó szar lett." rántott az idősebb vállat, nemtörődöm stílusban.
"akkor miért olvastad?" pillantott bátyjára jimin.
"szerelmes vagy valakibe." jegyezte az meg, figyelmen kívül hagyva öccse kérdését.
"igen." bólintott.
"ki az?" taehyung mélyen jimin őzikebarna szemeibe nézett.
"nem mondom meg." felelte halkan a fiatalabb.
"hát persze, hogy nem. mert még ahhoz is kevés vagy, hogy egy ilyen egyszerű dolgot elmondj. csak játszod itt az ártatlant, az áldozatot, hogy mindenki sajnáljon. egy senki vagy. semmire sem vagy jó, még tehetséges sem vagy semmiben. szégyellem, hogy közünk van egymáshoz." köpte a szavakat az idősebb, majd az ajtót becsapva kiment.
jiminben akkor, ott összetört valami. úgy érezte kiszakad mellkasa a ki nem mondott szavaktól, de csak a sírás tört ki belőle.
"igazad van... annyira igazad van..." sírta, arcát eltakarva, nem sejtve, hogy nem ő az egyetlen, aki ennek fültanúja.

sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni...
köszönöm, hogy elolvastad ♡