i'm fine [vmin] ✔︎

epilógus: "jelen."

"ezeket is viszed?" pillantott jimin a lába előtt heverő két dobozra. az egyikben könyvek voltak, a másikban ruhák.

"a könyveset igen. a ruhás dobozból csak pár felső kellett." lépett mellé taehyung, majd magához húzva a fiatalabbat egy apró puszit nyomott homlokára.

"hiányozni fogsz." suttogta jimin, majd mostohabátyja felé fordulva fúrta fejét mellkasába.

"te is nekem, kicsi, de minden hétvégén hazajövök majd és találkozunk. mellesleg még két év, addigra összegyűjtünk annyit, hogy bérelhessünk egy kisebb lakást." simogatta tarkóját az idősebb. nagy szemekkel pillantott fel a magasabbra, majd lábujjhegyre állva egy lágy csókot nyomott a rózsaszín ajkakra.

"az még nagyon sok idő." suttogta bánatosan.

"jungkooknak még van hátra egy éve, majd ő vigyáz rád." vigyorodott el taehyung, majd jimin tincseibe túrt.

"nem kell. általad lett pár új barátom amióta összejöttünk. nagyon segítőkészek. meg tudod, van az az új srác is, akinek segítek matekban, ő is nagyon rendes." bólogatott az alacsonyabb.

"oké, nem aggódok. szerencsére tudja az a marha, hogy az enyém vagy." motyogta taehyung, mire jimin felnevetett.

"a srác hetero, tae. nem lesz bajom." mondta halkan, halványan elpirulva.

"jaj, jiminie... nem tudom mi lenne velem nélküled... mi lenne velünk, ha anyáék nem fogadták volna jól, hogy..." kezdte taehyung, de öccse egy puszival elhallgattatta.

"de jól fogadták és ez a lényeg. ne rágódj a múlton, tae, mert a jelenben élünk, ahol egy pár vagyunk és szeretjük egymást. nekem pedig más nem kell." és jimin minden egyes szavát komolyan gondolta. rettegett, amikor a szüleik elé álltak. teljesen sápadt volt és remegett, de a kezdeti félelmet átvette a boldogság amint sokkolt anyukájuk ajkai egy széles mosolyra húzódtak és a nyakukba borult, csakúgy, mint édesapjuk. mert nekik mindegy volt hogyan, csak boldogok legyenek. jimin még sírt is örömében.

amikor minden szükséges bőrönd és doboz az autóba került, taehyung elbúcsúzott szüleitől. időközben jungkook, naria és jackson is megérkeztek.

"szia törpe!" borzolta össze jimin haját a két idősebb fiú, de hamar odébb álltak, mert naria sikítva jimin karjaiba borult.

"jiminie!!! olyan régen nem láttalak!" szorongatta a kisebbet. az utóbbi időben naria lett jimin legjobb barátnője. mindent megosztottak egymással és ott voltak a másiknak, amikor szükségük volt rá.

"az két napja volt." nevetett fel halkan jimin, majd elvált a lánytól és bátyjához lépett.

"baba, ne vágj ilyen fejet, egy hét múlva látjuk egymást." kuncogott taehyung, de szemei így is könnyesek voltak. hiányozni fog neki jimin és a srácok is. szerencsére jackson és ő sem mennek túl messzire egyetemre, így minden hétvégén hazajönnek majd, hogy itthon töltsék azt a két napot.

"minden nap írj!" törölte le kicsorduló könnyeit a fiatalabb, majd szorosan megölelte szerelmét. "nagyon szeretlek." suttogta, taehyung pedig elmosolyodott.

"én is szeretlek." simogatta hátát, majd lejjebb hajolva a fiatalabb ajkaira csókolt. nem húzhatta tovább az időt, mennie kellett. elválva jimintől még elköszönt két legjobb barátjától és a lánytól is, majd egy utolsó puszit nyomva jimin puha ajkaira a kocsijába ült és dudálva kettőt elhajtott.

"nyugi törpe. két év és közös kérótok lesz. minden nap láthatod majd." ölelte át nyakánál fogva jackson a fiatalabbat, tekintetét az utca végén tartva, ahol eltűnt az autó.

"de téged be nem engedünk majd." nevetett fel jimin. "hiányozni fogsz, jackie." tette hozzá halkan, mire az idősebb szomorúan elmosolyodva egy puszit nyomott hajába.

"majd azért néha benézek ide, hátha anyukád megszán és ad a finom csokistortájából." vont vállat, szokás szerint butaságaival oldva a szomorú búcsút.

"bolond vagy." nevetett fel jimin.

így fordult meg fenekestül park jimin élete. a szürke kis hétköznapjai köddé váltak és végre boldog volt. a szerelme viszont szerette, lettek barátai – jackson, jungkook és naria –, aztán ismét sűrűbben találkozott yoongival és annak párjával, hoseokkal. gimnázium után pedig várt rá az egyetem és a közös, önálló élete taehyunggal. és mindezt azért, mert jimin sosem adta fel. jimin végre jól volt.

köszönöm, hogy elolvastad! el is érkeztünk a végére :c már csak az utószó van hátra... remélem tetszett :3

-shoya