i'm fine [vmin] ✔︎

négy: "vissza az elejére."

miután jimint kiengedték a kórházból, mosolyogva indult haza édesanyjával, majd mikor megérkeztek, az emeletre sietett, hogy megköszönje bátyjának a segítséget. boldogan kopogtatott bátyja szobájának ajtaján, szíve majd kiugrott a helyéről, majd az engedély megkapása után belépett.
"sz-szia..." köszönt halkan.
"mit akarsz?" válaszolt mogorván taehyung. jimin elbizonytalanodott. lehet nem is törődik vele? lehet csak azért tette, mert nem akart az anyjuktól kikapni.
"cs-csak meg akartam k-köszönni, ho-hogy megmentettél." mondta halkan jimin, nem merve az idősebbre ránézni. félt, hogy olyan érzelmet látna rajta, ami darabokra törné kicsi szívét.
"jó." igazából jimin nem is számított többre. még álldogállt ott egy darabig, majd inkább a földszintre indult ebédelni, halkan becsukva maga után a falapot.
"na, hogy ment?" mosolygott rá kedvesen édesanyja.
"minden olyan, mint azelőtt." húzta szomorú ajakgörbületre ajkait, mire édesanyja egy együttérző pillantást küldött felé. jimin az étkezőasztalhoz ült, az idősödő nő pedig egy tál meleg levest tett elé.
"egyed meg mind, a kórházban biztosan borzasztóan főztek." simogatta meg fejét. jimin melegen elmosolyodott, majd enni kezdett.

este jimin a párnája alól előhúzta bátyja pulcsiját, majd arcába nyomva azt mélyet szippantott belőle. arra gondolt, hogyan felejthette el a kórházba érkezés előtti órákat. állítólag taehyung vitte őt be, de állapotát tekintve, biztosan nem tudott volna felállni, ígyhát bátyja vitte. azt kívánta, bárcsak emlékezne rá. azt kívánta, bárcsak visszamenne az időben. képes lenne újból átélni azt a fájdalmat, csak taehyung foglalkozzon vele.
aznap sírva, szerelme pulcsiját ölelgetve aludt el.

másnap egy túlméretezett, szürke pulcsit kapott magára és egy fekete, térdnél szaggatott farmert, hozzá pedig kedvenc bakancsát. fülesét bedugva, rántva egyet táskáján indult iskolába. egy szomorúbb lejátszási listát elindítva lépkedett a hatalmas épület felé. a kapu elé érve észrevette bátyját, mellette jacksont, mögöttük pedig jungkookot, kinek hatalmas monokli díszelgett bal szeme alatt.
jimin azt gondolta, biztosan lemaradt valami verekedésről, de annyira nem érdekelte, hogy érdeklődjön a felsőbb éves sebéről. csendben baktatott tovább, egyenesen termébe.

ebédszünetben ő is az ebédlőbe ment, hogy kikérje ebédjét. a tálcával egyensúlyozva nézett körbe. még mindig reménykedett, hogy érdekli taehyungot, mi van vele. lassan indult bátyja felé, aki egy nagy asztalnál ült.
"b-bocsi, ideülhetek?" kérdezte halkan. érdekes mód, jungkook nem mondott neki semmit, hanem lehajtott fejjel evett tovább.
"nem." felelte bátyja, mire jimin szomorúan elmosolyodva bólintott, majd a sarokban lévő, egyszemélyes asztalhoz ment, majd leülve enni kezdett. háttal ült az ebédlőnek, így kieresztette könnyeit. elment az étvágya. annyira boldog volt, mikor meghallotta, bátyja volt az ő megmentője, de még mindig szégyelli magát öccse közelében.
szemeit törölgetve próbálta letuszkolni torkán az ebédet, de még a felét sem bírta. lehajtott fejjel vitte vissza ebédjét, majd kisietett a folyosóra, onnan pedig a mosdóba igyekezett, hogy megmossa piros arcát. arra viszont nem gondolt, hogy ezt taehyung végignézte.

órák után jimin még egy kicsit bent maradt, hogy megkédezze tanárát az irodalomversennyel kapcsolatban, ugyanis novellaíró pályázatról volt szó, és ő úgy érezte, lenne ötlete. elég csak bátyjára gondolnia, és nem, hogy négy oldalt, tizenkettőt is gond nélkül teleírna.
halkan kopogtatott a tanári ajtaján, majd miután az egyik tanító beengedte őt, a fiatal férfihoz vezette.
"jó napot, kim tanárúr."  köszönt halkan.
"oh, szia jimin. mi járatban?" tette le papírjait a fiatal tanár.
"uh, csa-csak az irodalomversennyel kapcsolatban keresem. szeretnék jelentkezni." pirult el jimin.
"ennek örülök. beírlak, oké? egy hónapod van rá, addig add le nekem, átolvasom és kijavítjuk, ha találunk benne hibát. a részleteket átküldöm e-mailben, jó?" mosolygott a diákra kedvesen.
"rendben, köszönöm." hajolt meg jimin, majd elhagyta a tanárit. hazafelé indulva azon gondolkodott, hogyan érhetné el azt, hogy bátyját ismét közel érezhesse magához. mint amikor a kórházi ágyon feküdt, taehyung meg meglátogatta. tetszett neki a fiú magabiztos éne.

hazaérve egy puszival köszöntötte édesanyját, majd szobájába sietett, hogy gyorsan megtanuljon. túl akart lenni a kötelezőn, hogy nekiállhasson a novellának.

teljesen belemerült az írásba, mikor bátyja lépett a szobájába.
"kéne a gép." mondta erőteljes hangon.
"most dolgozom rajta." válaszolt, egy gyors pillantást vetve taehyungra.
"de nekem jobban kell. add ide!" indult felé. jimin gyorsan a mentés gombra kattintott, hogy ha esetleg testvére el akarná azt venni tőle, félig kész munkája el ne vesszen.
"nem akarom." mondta jimin, de bátyja lelökve őt székéről elvette azt, majd, mint aki jól végezte dolgát, elment.
"még szerencse, hogy névtelenül írtam..." utalt írására, melyben főszereplője nevét szerencsére nem említette.