i'm fine [vmin] ✔︎

tizenegy: "jó tesók."

reggel jimin iszonyatos fejfájásra ébredt. úgy érezte, majd szét hasad koponyája, így oldalára fordult, hogy onnan majd lassan ülésbe tornázza magát, így legnagyobb meglepetésére észrevett egy pohár vizet és mellette egy fehér tablettát az éjjeliszekrényen. ki hozott volna neki fájdalomcsillapítót?

lassan pillantott körbe a szobában. nem a sajátja volt, hanem bátyjáé. egyedül volt, így kapva az alkalmon amint bevette a gyógyszert, azonnal visszabújt a kellemesen meleg takarók alá és arcát a taehyung illatú párnába fúrta.

"ó, igen." sóhajtott fel, mikor halkan kinyílt az ajtó, majd a halk léptek egyre közelebb értek hozzá, végül besüppedt mellette az ágy és valaki közelebb húzta őt magához.

"hogy vagy jiminie?" kérdezte egy kellemesen mély hang, mire a fiatalabb alig hallhatóan felsóhajtott. jimin túlságosan is ravasz volt ahhoz, hogy veszni hagyjon egy ilyen pillanatot.

"fáj a fejem..." fúrta kobakját mostohabátyja mellkasába, mélyen belélegezve annak férfias, mékis kellemes illatát.

"nemsokára hat a gyógyszer..." simogatta meg jimin puha tincseit, majd egy apró puszit hintett közéjük.

"remélem." cincogta amaz vékony hangon, mire az idősebb felkuncogott.

"jimin, a tegnap este..." kezdte, de öccse egy egyszerű mozdulattal befogta a száját.

"shh, ne beszélj." suttogta halkan, szemeit lehunyva tartva. örült, hogy nyugodt volt a helyzet, és nem egymás vérét szívták. nem akarta szóba hozni a tegnap estét, legalábbis egy ideig nem. emlékezett rá, homályosan bár, de emlékezett, és szégyellte magát, hiszen egész végig az idősebb pesztrálta, amíg ő kiadta gyomra tartalmát. annak ellenére, hogy boldog volt amiért taehyung féltékeny lett daewonra, és közel akarta őt tudni magához, rettenetesen kínosan érezte magát, mivel életében először ivott többet, és azonnal be is rúgott.

legközelebb délután kelt fel, de nem feküdt mellette senki. kissé elszomorodott, majd erőt véve magán talpra állt s megindult a konyha felé. a ház tiszta volt – azaz takarított valaki - , a konyhában pedig édesanyja várta.

"jó reggelt kedvesem! taehyung mondta, hogy tegnap bekajáltál és rosszul lettél, így elmentél aludni. jobban vagy már kisfiam?" mosolygott rá aggodalmasan anyukája, mire az étkezőasztalnál terpeszkedő bátyjára sandított, ki eléggé jelentőségteljesen pillantgatott rá.

"persze anyu, jobban vagyok már." mosolyodott el ő is, mire az asszony visszafordult a gáztűzhelyhez. nem szeretett hazudni, főleg nem az anyukájának.

"akkor rendben van. eléggé aggódtam, de a bátyád megnyugtatott, hogy jól vagy. felettébb érdekesnek találtam, mivel általában ordítozni szoktatok egymással, nem pedig segíteni a másiknak, de örülök, hogy végre jól kijöttök egymással!" cseverészett boldogan, mire jimin érdeklődve fordult bátyja felé, némán arra utalva, hogy ezt előbb vagy utóbb meg kéne beszélniük.

ebéd után jimin és taehyung is a szobájukba vonultak. a fiatalabb tanult és leckét írt, míg az idősebb hanyatt vágta magát kényelmes ágyán és filmet nézett. jimin állandóan az óráját figyelte. át akart menni bátyjához, számon akarta kérni miért viselkedett ennyire eltérően az utóbbi időben, de nem vitte rá a lélek.

félt. félt, hogy ezzel elront mindent, és vége a jó hangulatnak.

este aztán, zuhanyzás után, mikor a fiatalabbik már ágyába bújt, halk kopogást hallott.

"gyere!" mondta, mire taehyung lépett be. jimin igencsak meglepődött, hiszen édesanyjára számított, nem pedig bátyjára.

"szia jimin..." felelte amaz zavartan, valahol messze elhagyva magabiztos énét. bizonyára szabadságra ment.

"leülsz?" kérdezte a kisebb zavartan, mire taehyung bólintott és jimin mellé, az ágy szélére ült.

halkan ücsörögtek egymás mellett, a csendet viszont jimin törte meg.

"emlékszem mindenre." utalt a bulin történtekre. "éppen ezért magyarázatot szeretnék." sütötte le tekintetét. taehyung sokáig hallgatott, alaposan át kellett gondolnia, mit mondjon.

"azért voltam olyan otromba veled jimin, mert féltékeny voltam. hiába kezelnek engem ezek a csodálatos emberek saját fiukként, mégsem vagyok az, és ezt irigyeltem tőled. aztán irigyeltem, hogy jók a jegyeid, míg én ha megszakadok sem tudok hármasnál jobban teljesíteni. annyira... igazságtalan voltam veled szemben. nem rajtad kellett volna levezetnem mérgem... tudod jól, hogy ha igazán haragudtam volna, nem vittelek volna karjaimban a kórházba, nem védtelek volna meg daewontól, és... nem fuvaroztalak volna suliba..." jimin figyelmesen hallgatta bátyja szavait, majd halványan elmosolyodott.

"lehetnénk... lehetnénk mostantól jó testvérek?" kérdezte zavartan, szíve pedig majd ki szakadt a helyéről, hiszen ő ennél sokkal, de sokkal többet akart, azt viszont nem kaphatta meg.

"hát persze jimine..." ölelte őt magához az idősebb, jimin szíve pedig őrülten zakatolni kezdett.

köszönöm, hogy elolvastad!

-shoya