Rendez-vous (Taekook) ✓

trente-sept [37]

"(...) Nincs változás. A balkonrácsos utcaképen
minden úgy mozdul, mintha állna
- magányába belemerevülve -,
s mi meg se moccan, mintha járna. (...)"

Amikor teljesen kifulladva, remegő kezekkel és könnyes szemekkel megérkeztem a helyszínre, a rendőrök már javában ott voltak, s villogó autóik mutatták, hogy merre lehetnek. Önkívületi állapotban szaladtam Taehyung felé, aki egy mentőskocsi szélén ült, s egy meleg takaróval volt betakarva.

Még mindig pityergett, mellette pedig egy fiatal mentős férfi próbálta nyugtatgatni őt, én pedig ezt a pillanatot választottam arra, hogy közbelépjek.

- Jungkook - kezdett ismét sírásba a kedvesem, én pedig abban a momentumban zártam őt szorosan a karjaim közé, s megpróbáltam mindent megtenni annak érdekében, hogy megnyugodhasson. - Annyira rossz volt! - hüppögött keservesen. - H-haza akarok menni!

- Nemsokára otthon leszünk - simítottam gyönyörűm tincseibe, majd egy apró puszit is nyomtam a feje búbjára. Nem tudott elmenni a figyelmem mellett, hogy Taehyung egyfolytában remegett. Istenem, mit tettem? - Most már vége van, soha többé nem fogod látni azt az undorító férget.

Taehyung bólogatni kezdett, bár az állapota még mindig nem javult. Nem is vártam volna el tőle, hogy ilyen hirtelen jobban legyen, azonban nagyon remélem, hogy tudok majd enyhíteni a helyzetén. Olyan hatalmas mértékű bűntudatot éreztem, hogy, ha Taehyungnak nem lett volna szüksége rám, talán nem is lett volna bátorságom elé állni.

Ez az egész miattam történt. Azért, mert átvertem Yeosangot, mert a háta mögött kavartam Taehyunggal, mert önzőként csak magamra gondoltam. Hogy fogom ezt helyrehozni? Hogy fogom Taehyungot helyrehozni? Egy olyan hatalmas trauma érte őt, hogy nem vagyok benne biztos, hogy valaha is sikerül majd elfelejtenie.

S nem vagyok benne biztos, hogy valaha is sikerül majd magamnak megbocsájtanom ezt.

- Elnézést, uram, Ön Kim Taehyung hozzátartozója? - termett mellettem az a fiatal mentős férfi, majd egy apró mosolyt megengedve Taehyung felé, nekem intézte a szavait.

Esküszöm, ha még egy piócát el kell tüntetnem Taehyung mellől, akkor világgá megyek!

- Igen, a párja vagyok - bólintottam, majd kezet fogva a mentőssel, átkaroltam Taehyungot.

- Taehyung szerencsésen megúszta a támadást. Nincsenek a testén nyílt sebek, kivéve az arcán lévő mélyebb karcolást, bár a rendőrség éppen időben ért ide, ugyanis a fiatalemberen már alig maradt ruha.

- Istenem - szörnyülködtem, majd Taehyungra vezettem a tekintetemet, aki csak lehajtott fejjel pásztázta a cipőjét. A szívem szakadt meg védtelen valóján. Hogy volt képes Yeosang ilyet tenni vele? Meg akarta erőszakolni, mostanra már ez egyértelművé vált számomra. - És a támadó? Vele mi lesz?

- Az egyik rendőrtiszt, aki az itteni dolgokért felel majd minden fontos dolgot elmond, azonban az teljesen biztos, hogy bíróság elé lesz állítva - nyugtatott meg engem a mentős, én pedig szavait meghallva, megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

Ha rajtam múlik, akkor börtönbe juttatom Yeosangot szexuális zaklatásért.

- Egy szexuális zaklatást nehéz bebizonyítani, tekintve, hogy az áldozatok nagy százaléka általában nem jelenti be azonnal a megélt traumákat, de tekintve, hogy ez a helyzet teljesen más, hiszen a rendőrök a saját szemükkel látták, hogy mi történt, ilyen miatt nem kell aggódni.

- Rendben, köszönöm - eresztettem meg egy apró mosolyt, majd Taehyung felé fordulva, ismét a karjaim közé zártam őt. - Sajnálom. Annyira nagyon sajnálom.

Taehyung nem szólt semmit, csak remegve hozzám bújt, én pedig már alig vártam, hogy megérkezzen a nemrég említett rendőr, hiszen jelenleg az volt a legfontosabb, hogy Taehyungot minél hamarabb hazajuthassam, ahol végre biztonságban lehet.

Mostantól egyszer sem fogok elmozdulni mellőle. Ha ismét történne vele valami, azt nem élném túl.

Nem kellett sokat várnom addig, amíg a rendőrtiszt félre hívott engem, hogy anélkül beszélgethessünk, hogy Taehyung bármit is hallana. Fontos volt, hogy most ne stresszeljük megtépázott valóját, így egyből beleegyeztem a négyszemközti társalgásba.

A rendőr elmondta nekem, hogy tekintve, hogy ez az egész ügy bíróságra lesz víve, fontos lenne, ha a napokban bemennénk Taehyunggal a rendőrségre, hogy vallhassunk Yeosang ellen. Természetesen ez is egy magától értetődő dolog volt, hiszen Yeosang megérdemli, hogy a lehető legrosszabb büntetést kapja a tettei miatt.

Remélem, hogy soha nem kerül a szemem elé, mert akkor talán én is börtönbe kerülnék.

Miután minden fontos dologgal megvoltunk, én Taehyungot óvatosan az ölembe véve elsétáltam a kocsimhoz, ahol az anyósülésre helyeztem remegő valóját. A babám eszméletlenül fáradt lehetett, ugyanis szinte azonnal álomba merült, én pedig egy apró mosollyal az ajkaimon kötöttem be a biztonsági övét.

Dühös és szomorú voltam, hiszen úgy éreztem, hogy emiatt az esemény miatt minden széthullik majd körülöttünk. Taehyung mindig félni fog, én pedig nem leszek képes megbocsájtani magamnak.

A másik kérdés pedig csak az volt, hogy vajon Taehyung képes lesz-e megbocsájtani nekem.

Ebben a pillanatban azt kívántam, bárcsak visszaforgathatnám az időt, hogy ismét azon a napon legyünk, amikor csak összebújva feküdtünk az ágyamon vagy, amikor egy csodálatosat szeretkeztünk a modell cégnél. Istenem, kérlek, vigyél vissza minket oda!

Beharapott ajkakkal töröltem le az arcomon végigcsorgó könnyeimet, miközben megálltam a lakásom előtt, majd kifújva a bent tartott levegőmet simítottam Taehyung arcocskájára, amely meg sem mozdult az érintésemre. Legalább ki tudja majd pihenni magát.

Játszi óvatosággal emeltem ki őt a kocsimból, majd ahogyan csak tudtam, felszenvedtem magunkat a lakásom ajtajáig, ahol belépve a lakhelyemre azonnal a halószobám felé kezdtem sétálni, hogy lehelyezhessem oda Taehyungot.

A szívem szakadt meg a megtépázott arcocskáján, s a jelenleg sokkal vékonyabbnak ható valóján, így önkéntelenül is potyogni kezdtek a könnyeim. Nem tudom, hogy fogom ezt helyrehozni, azonban azt tudom, hogy nem lesz egy egyszerű dolog.

Meg akartam óvni Taehyungot Yeosangtól, azonban csak bajt hoztam a fejére. Félek, hogy emiatt végleg elveszíthetem a szerelmemet.

Bárcsak vége lenne ennek a rémálomnak.

------------------------------------------

Sziasztok! ❤️ Köszönöm, hogy elolvastátok, szép hétvégét nektek! ❤️