Öt kívánság [Jakehoon]

Tizedik fejezet: Békülés...

 Jungwon szemszög:

Ha valamit, akkor a részeg embereket biztosan utálom. Apám mindig is alkoholista volt, gyermekkoromban pedig részegen gyakran bántotta anyámat. Szidta, vagy megverte, lényegében egyre megy. Egyszer engem is megütött, amikor próbáltam közéjük állni. Az az este tette tönkre a családunkat. Anya a válás mellett döntött, de tudom, hogy nem bocsájtotta meg nekem azt, hogy miattam történt az egész. Talán ezért is van, hogy hetente egyszer ha hazajön. Alapból az új pasijánál alszik.

Szobámból hallom a motoszkálást, így az asztalra teszem az épp elkészült palacsintákat. Jay az a személy Jake mellett, akit mindennél jobban, feltétel nélkül szeretek. Sosem tudnék hátat fordítani neki, ezért sem értem azt a kijelentését, hogy megcsaltam. Még csak rá sem nézek más pasikra! Idegesít, de a tegnap este talán még jobban. Ha nem szeretném, akkor még este kidobtam volna, amikor megláttam az ajtóban ülni abban az állapotban.

Úgy volt, hogy legjobb barátomnál alszok, de éjfél körül Jay felhívott, hogy nálam van, és húzzak haza. Egyből levettem, hogy ivott, de nem akartam magára hagyni. Na, meg bíztam abban, hogy tisztázza a helyzetet. Ismerem Jayt, tudom, hogy milyen bulizós típus volt a megismerkedésünk előtt. Mégis, a kapcsolatunk óta nem járt bárokba, ha pedig ivott is valamit, azt mértékkel, és mellettem tette. Nem láttam még részegen, a tegnapi kinézete pedig egyenesen megrémített.

Nyakán szívás- és rúzsfolt is volt, ökle pedig egy-két helyen vérzett, így biztos vagyok abban, hogy verekedett. Legalább Ő maga nem sérült meg. Alig bírt megállni a lábán, így be kellett vonszolnom a szobába. Sokáig egy szót sem szóltunk. Nem volt kedvem hozzá, de kötelességemnek éreztem gondját viselni. 

Megpróbáltam zuhany alá parancsolni, de amikor kezét fejem felé emelte, akaratlanul is meghátráltam, kezeim pedig védekezően arcom elé tettem. Testtartása nem volt fenyegető, de tudom milyen kiszámíthatatlan a tudatáról se tudó ember. Jay ekkor kissé kiakadt, szinte rám ordított, hogy Ő nem az apám, miért félek tőle. Nem, nem tőle tartottam, hanem attól a személytől, amivé az alkohol formál egyeseket.

Egy perc múlva viszont már a derekamnál fogva ölelt magához, s kért folyamatosan bocsánatot. Nem mondta el miért, pontosabban egyszer próbálkozott, de akkor már annyira összefüggéstelenül beszélt, hogy semmit nem értettem. Végül úgy aludt el az ágyamban, hogy nem mozdulhattam mellőle, de semmit sem tudtam meg. Még mindig magamban keresem az okokat az elmúlt napokra, de semmire nem tudok rájönni. 

Jay kibotorkál az étkezőbe, s úgy néz rám, mint egy bűnbánó kiskutya, aki tudja, hogy most nagyon nagy hibát vétett. Talán félek mondandójától, tartok attól, hogy nem értem meg, és nem csupán értetlen, hanem dühös is leszek. 
- Mindenképpen szeretném elmondani az én álláspontomat - szólal meg. Alsó ajkamba harapva bólintok, így tudtára adva, hogy figyelek. - Tudod, amikor otthagytalak az étteremben... megszólított egy idegen srác, aki szerint két kapura játszol. Állította, hogy látott téged csókolózni egy sráccal a kórházban, és... Nem gondolkoztam, így...
- Szakítottál - vágok közbe, mert már kezdem unni, hogy mindig megáll. 

Jay sajnálkozó arccal biccent, én pedig legszívesebben kifutnék a világból. Komolyan? Ennyi volt az egész baja?! Egy vadidegen?! 
- Tegnap összefutottam a sráccal, és bevallotta, hogy hazudott - folytatja, bár ezzel csak ront a helyzeten. Még csak nem is Ő maga ismerte be, hogy ez képtelenség? 
- Menj el - jelentem ki, mert érzem, hogy hamarosan kitörnek belőlem az érzelmek. 
- Wonnie, beszéljük meg! - lép hozzám közelebb, én pedig ennek a dupláját hátrálok. 

Mit is gondoltam az előbb? Dühös? Hát, inkább mérhetetlenül csalódott vagyok. 
- Hittél egy vadidegennek, Jay! - emelem meg hangomat idegességemben. - És ha eléd állít valami cafka, hogy van egy öt éves fiatok, azt is elhiszed?! Jay, baszd meg magad! Kérdezni luxus? A bizalomról már nem is beszélve! Takarodj! - lököm a bejárati ajtó felé, amit ő csendben tűr. Még a némaságával is felbasz. - Ne is álmodj arról, hogy ezután a vallomás után újra a karjaidba omlok! - mérgelődök, miközben szinte feltépem az ajtót. Épp megszólalna, de gyorsan a szavába vágok. - Ő, és remélem halálra baszod azt a ribancot, akinek a rúzsfoltját nekem kellett leszednem rólad! Nem is, inkább csináld fel, hisz úgyis zavart téged, hogy csak örökbe fogadni tudnánk! - vágom hozzá a közöttünk lévő egyetlen visszatérő konfliktusunkat. 

Még egyet taszítok rajta, majd az ajtót gyorsan kulcsra is zárom. Remélem elhúz innen a picsába. A falnak dőlve csúszok le a földre, telefonomat pedig előveszem zsebemből. A névjegyzékbe lépek, s már majdnem rányomok Jake nevére, de az utolsó pillanatban megállok. Jake haldoklik, nem terhelhetem a saját lelki állapotommal. Ő meg fog halni, én pedig teljesen üressé válok. Lélekben ugyan olyan halott leszek.