Tények, utószó, továbbiak

198 21 13
                                    


Hát, ide is elértünk. Elég hosszú és nehéz szülés volt, de a lényeg, hogy kész. Kezdjük is a megszokottakhoz hasonlóan, azaz a tényekkel (Ezeket amúgy elolvassa bárki is? XD)

1. Tizenöt résznek indult. Ennek okát ne kérdezzétek xddd Régen alkottam meg a sztori alapját, és úgy gondoltam elég, ha gyors történésekkel a lényeget írom le. Mégis, az nem egészen én lennék. Mármint, régen is írtam ilyen 30-40 rész hosszú könyveket, de akadt egy 20 és 15 részes is. Igen, meg voltam elégedve a rövidebb könyveimmel is, de ott nem volt ennyire komoly a téma. És itt gyors át is térnék a 2. pontra. 

2. Mármint, egy halálos betegséggel foglalkozó könyvet nem lehet megírni 15 rész alatt. Még így huszonötben sem. Legalábbis jól nem, csak sz#rul, már bocsánat a kifejezésért. A sztori alapját szeretem, de ezzel a könyvvel egyáltalán nem vagyok megelégedve. A 30 nap után tudom, hogy lehetett volna ez ezerszer jobb is. Önkritikakén még 35%-ban sem vagyok most megelégedve magammal. 

3. Elképzelhető, hogy a jövőben, ha már nem lesz ennyi írásra várakozó könyvem, akkor újraírom ezt a sztorit. Jobban odafigyelnék a részletekre, az érzelmekre, és nem egy 15 részre tervezett alappal dolgoznék, hanem teljesen kibővíteném. 

4. Úgy a 14. rész fele (a nagy kihagyásnál) vettem észre, hogy ez így nagyon nem jó. Ekkor akartam még jobban bővíteni, de ismertek, nem vagyok a túlságosan is pozitív részek írója (azaz csak bizonyos esetekben tudok olyat írni), és sehogy sem jutott eszembe valami jó történetkitöltő rész, ami közelebb hozta volna a párosunkat, és az érzelmekre is nagy súlyt fektet. Túlságosan negatív részt sem akartam írni mint a 30 napban, mert szerintem abból nektek egy időre elég volt. 

5. Chaenyoung durvább karakter lett volna, de nem akartam, hogy ennél is jobban bekavarjon. 

6. Jake könyvbeli betegsége azért is fontos számomra, mert "első sorból" láthattam, ahogy lassan leépít és megöl egy számomra nagyon fontos személyt. Nagyapám (aki az egyetlen olyan nagyszülőm volt, ki szeretett és törődött velem) másfél évig szenvedett ebben a betegségben, de az utolsó hónapokban felállni sem bírt segítség nélkül, végül pedig egyáltalán. Szörnyű betegség, és számomra egy életre megtanította, hogy mire képes az alkohol hosszútávon. Igen, sokat ivott, de sosem volt agresszív meg semmi ilyesmi. Az én szememben apám mellett ő az egyetlen olyan családtagom, akiről tudom, hogy mindig azt akarta, hogy boldog legyek. Szerencsére nem voltam ott a halálánál, de a kevésbé szép úton lett vége az életének (kihányta az epéjét, és vérzett a nyelőcsöve). Így hát, mindenki, aki ezt a könyvet olvassa: Kérlek, soha ne igyatok! Az alkohol igenis képes megölni az embert, még ha lassan is.

7. Szeretnék külön kitérni Jake és Jungwon barátságára. Talán páran furcsáltátok, hogy ők ketten összetartóbbak, bizalmasabb a kapcsolatuk, mint a Jakehoonnak. Nem, nem akartam Jakewont írni, de megvan az oka annak, hogy miért viselkedtek így a szereplők. Személy szerint tudom milyen az, mikor a legjobb barátod csak azért hanyagol el, mert van egy párkalcsolata (lásd: Chaenyong és Sunghoon - Jake). És tudom azt is, hogy ha nekem egyszer lesz kapcsolatom, továbbra is a barátaim lesznek az elsők (lásd Jungwon és Jake), hiszen ők azok, akik mindig minden pillanatban mellettem álltak. A barátság, főként fiatalkorban sokkal fontosabb mint egy párkapcsolat, ami azért bármikor vége lehet. Ahogy apám fogalmazott pont ma, csak én kicsit átformálom: A feleség lehet, hogy holnap egy elvált házastárs lesz, de a legjobb barátom (helyett a valóságban lányom) örökké a legjobb barátom (lányom) marad. Szóval Engene babuim, mindig gondoljatok a barátaitokra, és szakítsatok rájuk időt^^ Míg ti boldogok vagytok a párotokkal, addig az elhanyagolt legjobb barátotok lehet, hogy egyedül unatkozik, vagy épp sír bármi miatt, neked meg nem szól, mert tudja, hogy nem érsz rá.

8.  Itt is bocsánat a kevés Sunoo, Heeseung, Ni-Ki és TXT tartalomért. A jövőben lesz egy könyv, ahol a txt és enhypen tagok egyaránt sokat szerepelnek majd. 

9. Most kaptam a hírt, hogy nem vehetek részt a saját szalagavatómon xddddd Rip, mert elől állok a táncban 😂😂 DE MOST EZÉRT FIZETTEM MA 7500-AT A KOZMETIKUSNAK? REALLY? KÉREM VISSZA AZ ALBUMRA SZÁNT PÉNZEMET. HOL LAKIK ORBÁN?

10. Elfelejtettem mit akartam xdddd

Az új könyv, azaz az "Ösztönök" (Jakehoon) ma került volna fel, de hirtelen túl sok zűr van a szalagavató körül, ami elveszi a figyelmem. Illetve bele sem kezdtem az első részbe, pedig reggel fél hat előtt megy a buszom, így fél ötkor kelnem kell, és még sehogy sem állok. De holnap délután mindenképp feltöltöm azt a könyvet nektek^^ 

Köszönöm szépen mindenkineeeeeeek aki itt volt, olvasott és csillagozott. Nem értünk el akkora sikereket mint a Jaywon könyvekben, de nekem minden egyes megtekintés sokat jelent. Akik pedig kommenteltek, külön köszönet nektek. Össze fogom kapni magam lelkileg, és igyekszek ennél 1000x jobb könyvet hozni nektek ❤

Öt kívánság [Jakehoon]Where stories live. Discover now