Öt kívánság [Jakehoon]

Tizenharmadik fejezet: Eredmények

Jake szemszög: 

Néma, kínzó csend vesz körül, ez pedig sosem jelent jót. A hangulat szinte olyan, mintha egy temetésen lennénk, pedig csak a kórház egyik szobájában fekszek. A vér lassan csöpög a felettem lévő tasakból. Vérpótlás, melyet szerencsére ezidáig sosem kellett kapnom. Ájulásom után kijöttek a mentősök, s behoztak ide, ahol orvosom ellátott, és mindenféle vizsgálatot megcsinált újra. Épp az eredményekre várunk. 

Jungwon természetesen bejött velem, meglepő módon viszont Jay is velünk tartott. Így hát ketten ücsörögnek ágyam mellett, mindketten a némaságba burkolózva. Legjobb barátomon jól látható az aggodalom. Meg akarom nyugtatni, de tudom, hogy ez képtelenség ebben a helyzetben. Ha Ő lenne beteg, és én egészséges, akkor sokkal nehezebben viselném. Nem biztos, hogy tudnám tartani magam előtte, de Won nagyon erős. Érzékeny, de jól leplezi az érzelmeit, s bizonyos mértékig el is tudja nyomni azokat. 

Nyílik kórtermem ajtaja, így reménykedve fordulok arra, hátha valami megnyugtatást ad orvosom. Némileg csalódok, amikor megpillantom bátyámat, ki pizsamában, kócos hajjal tépi fel az ajtót. Hát, ennyire azért nem kellett volna sietnie. Haneul átszeli a közöttünk lévő távolságot, és szoros ölelésbe von. Ritkán kedveskedik velem, de az utóbbi időben határozottan odafigyel rám. Gondolom, az utolsó közös emlékeinket széppé akarja tenni.

Körülbelül egy perc múlva enged csak el. Az ablakhoz sétál, hol kihúzza a sötétítőt, így plusz fényt adva a szobának. Ő sem szólal meg, ez pedig kezd egyre aggasztóbb lenni. Mint a tomboló vihar előtti csend. Ez tényleg egyre zavaróbb. 
- Ki kéne békülnötök - töröm meg a csendet, legjobb barátomra, és ideiglenes exére nézve. Mindketten meglepődnek, de továbbra sem szólalnak meg. - A vak is látja, hogy nem vagytok készek arra, hogy külön utakon folytassátok. Komolyan egy vadidegennek hittél, Jay? Barom vagy! Wonnie, tudod, hogy imádlak, de hülye vagy! Jay hibázott, na és? Lehet, hogy csak azért találta ki az az idegen, hogy megcsalod, mert megtetszett neki Jay. Hagyod, hogy bárki tönkretegye a közöttetek lévő idillt? 
- Jakey, most magaddal törődj. Jelenleg te vagy a legfontosabb - jelenti ki Won kedvetlenül. Hogyan tudnék segíteni rajtuk?

Újfent nyílik a bejárat, de ezúttal a fehérbe öltözött orvosom az. Kezében nincsenek papírok, arckifejezése pedig egyáltalán nem megnyugtató. Ágyam végéhez sétál, s tenyereivel megtámaszkodik annak rácsán. 
- Jake, határozatlan időre bent kell maradnod a kórházba - kezd bele. Mondatára értetlenül ráncolom össze szemöldököm. Ez csak egy kis orrvérzés, nem a világ vége. - Úgy néz ki, hogy az állapotod rohamosan romlik. Pár napja nem voltak ennyire elkeserítőek a leletek. Ahogy mesélted, az emlékezetkiesés jelei is feltűntek, még ha nem is akarod erre fogni. A májad állapota nem sokkal rosszabb, mint múltkor, de a vizesedés nagyobb mértékű. Az sem kizárt, hogy nem lesz elég a gyógyszeres kezelés ezen szempontból, és orvosi beavatkozásra lesz szükség. A legaggasztóbb mégis az erek elvékonyodása, és az, hogy a nyelőcsőnél már több hajszálérrepedés is történt. Őszintén sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ha ez így fog folytatódni, akkor egy hónapod sincs hátra. Most pedig megyek, beszélek a szüleiddel. 

Orvosom kimegy, én pedig nagyot nyelek. Egy hónap. Wonnie feleslegesen keresett új orvost, ha nincs semmi időm. Ajkaim rágcsálva tekintek körbe a bent lévőkön. Jungwon Jay vállába bújva sír, ezt elárulja a rázkódó válla, és halk szipogása. Szőke hajú barátunk próbálja ölelésével és pusziival nyugtatni. Bátyám felé fordítom fejem, ki engem bámul megtört, könnyező arckifejezéssel. Pici korom óta nem láttam sírni. Haneul tényleg nem az érzelmek embere. Lassú, nehézkes léptekkel megy az ajtó felé. Reszkető kezekkel nyomja le a kilincset, de még mielőtt itt hagyna, mond valamit szomorú hangján: 
- Ebben az egy hónapban... Boldog leszel, Jakey!