ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

1. |Ismerlek valahonnan|

2023.

Reggel hat óra.
Nem tudok tovább aludni.
Minden egyes reggel ugyanabban az időpontban ébredek.
Rémálmok gyötörnek egész éjszaka.
Szememet dörzsölve kelek ki az ágyból,  majd a mosódó felé veszem az irányt és bő hideg vízzel arcot mosok. Belenézek az előttem lévő tükörbe, amikor is újra elfog egy furcsa és megmagyarázhatatlan érzés. Látva a szemeim alatt lévő fekete karikákat, zilált hajamat a folytonos forgolódástól, ismét ökölbe szorul a kezem, ami végül a tükör közepén csattan.
A szilánkok szétrepülnek a fürdőben, beterítve a mosdót és a padlót.
Fájdalom nélkül sétálok végig rajtuk, átvágva a nappalin, véres lábnyomokat hagyva magam után a parkettán. A raktárból előszedem az egyik seprűt és egy lapátot, majd visszamegyek a széttört tükör szilánkjait felseperni.
Ez a harmadik a héten.
Miután felszedtem az összes tükördarabot, felmostam magam után a padlót és bekötöttem a megsérült kezemet.
Nyolc órára már a pszichiáter várójában ültem, harmadjára ezen a héten.
- Amanda Hudson!- szólt bentről a doktornő.
- Üdv újra Miss Raynor!- üdvözöltem.
- Foglalj helyet kérlek.- mutatott az előtte fekvő kanapéra- Nos mesélj, mi történt ebben az egy napban ismét, amikor nem találkoztunk?- mosolygott rám.
- Semmi említésre méltó.- erőltettem magamra egy hamis mosolyt.
- A keze nem erről árulkodik Amy.- mutatott tollával a kézfejemre.
Másik kezemmel elrejtettem előle a kötést, majd kifelé bámultam az ablakon.
- Nem történt semmi doki, tényleg.- hazudtam ismét.
- Amy, kérlek ne játszuk ezt mindig. Egy éve jársz hozzám, ismerlek már eléggé.
Nagyot sóhajtva hajtottam le a fejem, majd elmondtam az igazat.
- Beütöttem reggel a tükröt..
- A múlt héten is megtetted ha jól emlékszem.
- Igen..
- Sőt, a héten már kétszer, mostmár háromszor.
- Igen...- sóhajtottam.
- Sűrűn cseréled szegény tükröt. A rémálmokkal mi a helyzet?- kattogott tollával a mappáján.
- Nincsenek rémálmaim.- hazudtam megint.
- Amanda Hudson!- emelte fel kissé ingerülten a hangját.
- Voltak, igen voltak.. Ne szedje le a fejem.. - forgattam meg a szemeim.
- Nem fogom, de ha tovább hazudsz nekem, annak is eljön az ideje. Amy, én csak segíteni akarok, ezt vedd tudomásul kérlek. Neked szeretnék jót.
- Tudom Christina. Tudom... Sajnálom. Eléggé nyúzott vagyok mostanság.- vakartam meg a tarkómat.
- Az orvosaiddal beszeltél már a műtétről?- kérdezte Dr.Raynor.
- Hétfőn fogok, addig kaptam gondolkodás időt. El kell döntenem, hogy belemegyek-e az operációba vagy sem. Azt javasolják vállaljam, de vannak bennemjj kétségek..- tördeltem idegesen az ujjaimat.
- Elhiszem Amy, ez nem egy könnyű döntés. Mit mondtak, mik az esélyek?
- 50-50. Vagy sikerül talpra állnom, vagy a rosszabbik eset, elveszítem a lábam örökre. Ha sikeresen be tudják építeni a tartóvázat, akkor újra élhetek teljes életet. Viszont ha komplikáció lép fel, akkor nincs mit tenni, így is túl sokáig húztam már.
- Fel a fejjel, biztosan sikerül majd. Ne aggódj miatta. Neked kell eldöntened, hogy vállalod-e vagy sem, de tudom, hogy te biztosan megfontolt leszel ezügyben.
- Maga szerint mit kellene választanom?- kérdeztem.
- Nem akarlak befolyásolni.
- Nem befolyásolna doki, már döntöttem, csak kíváncsi vagyok a véleményére.
- Valószínűleg elvállalnám, a mai orvoslás sokkal fejletebb, mint régen volt, megbízhatóbbak az orvosok.
- Értem..
Nagyjából még egy fél órát beszéltünk, majd letelt az aznapi órás diskurzusunk.
- Rendben van Amy, örülök, hogy ma is eljöttél.- mosolygott rám.
- Köszönöm, hogy ma is fogadott.- léptem ki az ajtón.
- Sok sikert hétfőre, fel a fejjel!
- Aznap csak délután tudok jönni, ha az magának megfelel.
- Persze, majd mondd el mit beszeltél az orvosokkal. Viszlát hétfőn Amy.
- Viszlát Dr. Raynor!- köszöntem el tőle, majd az asszisztenséhez mentem, hogy megbeszéljem a hétfő délutáni időpontot.
- Hello Cassy, hétfő délután mikor lenne szabad hely?- kérdeztem a velem egykorú lányt.
- Szia Amy! Délután három óra, ha az megfelel neked.
- Tökéletes köszönöm. Szia Cassy!
- Sziaszia!- köszönt el.
Már a kijáratnál jártam, amikor nyílt az ajtó és egy férfi lépett volna be, ha nem állok előtte. Megfogta az ajtót, majd kihátrált, hogy kiengedhessen. Udvariasan az utca felé mutatott, jelezve, hogy mehetek.
- Köszönöm!- engedtem el egy halvány mosolyt felé.
A férfi csak bólintott.
Lassan lesétáltam a lépcsőn, már amennyire a lábaim engedték, beültem az autómba, majd a munkahelyemre vezettem.
Beérkezve felkötöttem a kötényem, majd beálltam a pultba.
A lakásomtól nem messze találtam munkát egy helyi kocsmában.
Elég nagy a nyüzsgés, így sosem unatkozunk.
Rengetegen járnak ide, fiataloktól egészen az idősekig, mindenféle ember megfordul nálunk. Nem egy átlagos kocsma vagyunk, nem bűzlik a hely az alkoholtól, nem romos és koszos, sokkal inkább rendezett, tiszta és élettel teli. Kevés dulakodás fordult elő nálunk szerencsére, inkább jól érezni magukat járnak ide az emberek, nem pedig részegen agyonverni egymást.
- Na mivan dilinyós, megjöttél?- cukkolt Daniel, a munkatársam és egyben legjobb fiúbarátom.
- Lekophatnál igazán rólam Dan! Az agyamra mész, miattad kell járnom lassan..- forgattam meg a szemeimet.
- Jólvan, tudod, hogy csak szivatlak, bírlak téged Mandy!- ölelt át hátulról.
- Daniel neked nincs jobb dolgod, mint Amy-t molesztálni?- érkezett meg végre Sarah, a megmentőm.
- Megyek már, megyek, itt se vagyok, csak apádnak ne szólj, hogy kijöttem!- indult a konyha felé Daniel.
- Ha kifizeted nekem azt a táskát nem szólok!- kiáltott utána Sarah, Daniel válasza csak nemes egyszerűséggel a középső ujja volt a levegőben.
- Minden okés volt a dokinál?- karolt át a legjobb barátnőm.
- Persze, jól elbeszélgettünk, mint mindig.- válaszoltam, miközben a poharakat törölgettem.
- Amanda, mi ez itt megint?- kapta el a csuklóm és forgatni kezdte a befáslizott kezem.
- Elvágtam..
- Megint a tükröd bánta igaz?- tette csípőre idegesen kezeit.
- Vennem kell egy újat.- mosolyogtam rá erőltetetten.
- Be kell ezt fejezned, esküszöm veszek neked egy bokszzsákot azt püföld ne a tükröt, meg egyéb hasonló tárgyakat, amikkel árthatsz magadnak.
- Majd a műtét után veszek egyet.- vontam meg a vállam.
- Rendbe- Várj mi? Elvállalod?- kerekedtek ki Sarah szemei.
- Mit veszíthetek.- gondolkodtam pár másodpercet, majd folytattam- végülis a lábamat, de meg kell próbálnom, bízok benne, hogy sikerül.- mosolyodtam el törölgetés közben.
- Ez a beszéd, végre őszinte volt a mosolyod.
A nap további része ugyanúgy telt, mint a többi.
Este hat körül egy ismerős arc lépett be a jól ismert Mr. Hong társaságában a kocsmába. Mindketten a pult felé vették az irányt, majd leültek.
- Szervusz kis szépség! Ma is te vagy itt?- mosolygott rám kedvesen az idős úr.
- Jó estét Mr. Hong, igen ma is én vagyok, remélem nem gond!- kacsintottam rá.
- Jajj kedvesem, dehogy baj, mindig örülök, ha látlak.
- Szintúgy, a szokásosat?- kérdeztem, majd nyúltam a pohárért, hogy elkészítsem az italát.
- Igen igen, meg egy üveg sört is légyszíves.
- Maga nem is szokott ilyet inni!- néztem rá furcsán.
- Nem is nekem lesz, hanem ennek a fiatalembernek itt mellettem.- mutatott az ismerős férfira.
- Oh, értem! Akkor mindjárt hozom a rendeléseket!- bebotorkáltam a konyhába, majd egy tál Ramennel és a sörrel tértem vissza.
- Itt van a szokásos Ramen és a szaké Mr. Hong, illetve a sör neked.- tettem le eléjük a kért ételt és italt.
- Köszönöm Kedvesem!- mosolygott Mr. Hong.
- Köszönöm!- bólintott az idegen férfi, majd meghúzta az üveget.
Dolgoztam tovább, amikor már nem volt vendég akivel foglalkozzak, pakolászni kezdtem, közben hallgattam Mr. Hongot, hogyan biztatja a fiatal férfit maga mellett, hogy szólítson le.
- Most nézz rá, hát nem gyönyörű ez a lány? Mint egy baba olyan, kész porcelán baba! Nem mondhatod, hogy nem tetszik neked. Beszélj vele, szólítsd le, biztosan örülne neki.- bíztatta az idős úr az idegent.
A férfi csak mosolygott és kortyolgatta a sörét, közben viszont sokszor rajtam felejtette a tekintetét.
Néha én is oda-oda pillantottam, az egyik ilyen pillantást sajnos Mr. Hong is észrevette.
- Neked is tetszik az itt ülő fiatalember, ne tagadd Mandy!- nevetett rám.
- Mr. Hong, örülök, hogy ma is társkeresőset játszik, de majd én intézem az ilyen ügyeimet.- mosolyogtam rá.
- Beszélgessetek, én elvánszorgok a mosdóba.- állt fel az idős úr, majd a mellékhelység felé vette az irányt.
- Nem egy egyszerű eset.- kuncogtam.
- Tényleg nem.- szólalt meg végre az idegen.
- Téged láttalak ma nem igaz? Találkoztunk már.- fordultam felé.
- Igen, az ajtónál.
- Amy.- nyújtottam felé a kezem.
- Bucky.- rázott velem kezet.
A szemeit kezdtem vizslatni, valahonnan ismerősek voltak nekem, de nem tudtam rájönni honnan.
- Mióta ismered az öreget?- próbáltam beszélgetni vele.
- Nem olyan régen találtunk egymásra. Segítettem neki, aztán azóta mindig keres.
- Kedves egy bácsi, amióta itt dolgozom, mindig próbált elcsábítani.- nevettem el magam.
- Áradozott nekem idefelé jövet egy lányról, gondolom te voltál az.
- Furcsa lesz ezt mondanom, de valószínűleg igen. Mindig talált valakit, akivel randit akart szervezni. Sokszor volt már kellemetlen helyzetem emiatt.- ráztam meg a fejem.
- Biztosan csak jót akart.
- Tudom, de nem mindig jött össze.
- Idefelé jövet nekem is ajánlgatott, mint kiderült téged.- kortyolt egyet a söréből.
- És? Nem lennék jó randi partner neked?- mosolyodtam el.
- Nem ellenkeznék, ha téged vinnélek el egyszer.
- Akkor itt az esélyed, ha benne vagy, randizok veled.- néztem rá magabiztosan.
- Tényleg? Most komolyan beszélsz?- vont kérdőre.
- Este tízkor végzek, ha esetleg érdekel.
Mr. Hong ekkor ért vissza.
- Na fiatalok? Beszéltetek egymással?- nézett mindkettőnkre.
- Nem igazán, talán majd legközelebb!- hazudtam az öregnek.
- Hát akkor, majd hétfőn találkozunk Mandy, szép estét!- köszönt el az idős úr.
- Önnek is!- biccentettem.
A férfi csak bólintott egyet felém, majd követte az öreget.
Három óra múlva véget ért a műszakom. Elköszöntem a többiektől és az autómhoz indultam, amikor a kocsma sarkánál megláttam egy férfit támaszkodni a falnak. Mikor észrevett elindult felém.
- Ez itt a tiéd.- nyújtott felém egy hat szálból álló vörösrózsa csokrot.
- Nahát, micsoda úriember vagy! Nem is hittem volna. Köszönöm!- vettem el tőle a csokrot.
- Sétálunk? Vagy nem szeretnél?- nézett a lábamra.
- Oh, semmi vész, sétálhatunk. Itt van nem messze a park, oda is kiülhetünk ha gondolod.
- Rendben, ahogy szeretnéd.
Egyenletesen lépkedtünk egymás mellett. Figyelt rám, felvette velem a tempót, így ő is ugyanolyan lassan ment.
Néhány perces séta után meg is érkeztünk a megbeszélt helyhez. Egy-két ember tartózkodott kint ilyen későn velünk együtt a hatalmas parkban. Leültünk az egyik padra egymással szemben, majd beszélgetésébe elegyedtünk.
- Szóóval, pontosan nem tudom, hol is kezdjük, de mondjuk tisztázzuk az életkorokat, kezdésnek nem lenne rossz.- kezdtem bele.
- Rendben, kezd te.- mutatott rám.
- Huszonnégy. Te?
- Százhat..
- Nahát, mekkora mókamester vagy!- nevettem el magam kissé zavartan.
- Persze, igen..- erőltetett mosolyt az arcára.
- Te most komolyan beszélsz?- kerekedtek ki a szemeim.
- Mhm.- bólintott.
- Vao, egész jól tartod magad a korodhoz képest!- nevettem el halványan magam.
- Próbálkozom.- mosolyodott el.
- Annyira ismerős vagy valahonnan, de képtelen vagyok rájönni, hogy pontosan honnan, de érzem.- könyököltem fel a pad asztalrészére.
- Lehet már találkoztunk az utcán, csak akkor nem tulajdonítottunk ekkora figyelmet egymásra.- kulcsolta össze kezeit.
- Miért hordasz az egyik kezeden kesztyűt?- kérdeztem miközben a kezét bámultam.
- Erm, baleset miatt. Be van kötve és így takarom el.- válaszolta zavartan.
Tudtam, hogy hazudik, de nem firtattam a dolgot, tudom milyen érzés, ha rejtegetned kell a sebeidet.
- Ebben úgy tűnik hasonlítunk.- mosolyogtam rá- én is elrejtem a sebeimet. Sokszor hordok bővebb melegitőket, hogy ne látszódjanak a rögzítők a lábamon. Munka közben nem zavar, ha látszik, hisz a pult mögött vagyok, a munkatársaim meg tudják.- paskoltam meg óvatosan a bal combom.
- Hogy történt? A baleset?- kérdezte érdeklődve.
- Elgázoltak. Nem állt meg az autós a piros lámpánál, így a zebrán elütött.- hazudtam a férfinak.
- Sajnálom. És van rá esély, hogy felépülj?- kérdezte miközben a szemeimbe nézett.
- Ez hamarosan kiderül. Hétfőn megyek vissza az orvosaimhoz, megbeszélni a teendőket a műtéttel kapcsolatban. Vagy sikerül vagy nem.- nevettem kínomban.
- Mi történik, ha esetleg nem sikerül?
- Le kell vágni a lábam.- hajtottam le a fejem.
- Oh, sajnálom, nem tudtam.. Nem kellett volna megkérdeznem.- fordította el oldalra a fejét.
- Nem, semmi baj, hisz nem tudhattad. Bízok az orvosokban, remélhetőleg sikerül a műtétem.- akaratlanul ásítottam egyet közben.
- Szerintem menjünk, biztosan fáradt vagy már, eleget dolgoztál ma.- állt fel a padról.
- Bevallom egy kicsit az vagyok.- tápászkodtam fel én is belekapaszkodva az asztalba, majd elindultunk kifelé a park kijáratához.
- Innen már hazatalálok, köszönöm.
- Hazakísérlek, ne mászkálj egyedül ilyen sötétben.- ellenkezett Bucky.
- Rendben van, köszönöm.- mosolyodtam el.
Sétálni kezdtünk a szinte végtelennek tűnő egyenes járdaszakaszon, amikor az egyik üzlet előtt néhány nagyjából velem egykorú részeg fiatal ült, hangosan kiabálva. Mikor melléjük értünk, egyikük nem hagyta szó nélkül, hogy mi is ott sétálunk.
- Héé Kicsicsillag, állj csak meg egy pillanatra, gyere csak ide Apucihoz, had nézzelek meg közelebbről!- szólt oda nekem a részeg fiatal.
Egyikünk sem foglalkozott vele kifejezetten, sétáltunk tovább a lakásom felé.
A srác még mindig kiabált utánam, de ezután sem tulajdonítottam neki túlzott figyelmet. Bucky séta közben váratlanul felém eső kezét a derekamra vezette és közelebb húzott magához.
- Csak maradj szorosan mellettem és ne foglalkozz velük.- súgta oda nekem.
Nem mozdultam mellőle, örültem, hogy végül velem maradt. Pillanatokon belül egy erőd szorítást éreztem a jobb csuklómon, majd egy rántást, aminek hatásra a rossz lábam miatt kizökkentem az egyensúlyomból és a földön kötöttem ki. A fiú még akkor is szorította a csuklóm. Bucky azonnal leszedte rólam a srácot, majd egy határozott mozdulattal a falnak préselte és felemelte a pulóverénél fogva.
- Ne merj mégegyszer hozzáérni a barátnőmhöz, világos?- forogtak vérben a szemei.
- Re-rendben..- habogta a fiatal fiú.
Bucky lerakta őt, majd azonnal a segítségemre sietett, ugyanis hiába próbáltam felállni nem sikerült. Megfájdult a lábam az incidens miatt, így csak szenvedtem a földön.
Bucky felém nyújtotta a kezét, majd mikor felsegített és lábra tudtam volna állni nyilaló fájdalom futott végig a teljes bal lábszáramon. Ha a férfi nem kap el, újra a földön kötök ki.
- Ez nem fog másképp menni.- jelentette ki Bucky, majd felkapott és sétálni kezdett velem a lakásom felé.
- Ne-nem fontos vinned, tudok sétálni!- szólaltam meg zavaromban.
- Dehogy tudsz! Minimum, hogy ezek után hazaviszlek.
- Nehéz vagyok, el fogsz fáradni.
- Nagyon könnyű vagy Mandy, ne izgulj.- mosolygott rám.
Belekapaszkodtam a nyakába, majd a vállára döntöttem a fejem.
- Köszönöm, hogy megmentettél.- suttogtam.
Ő csak helyeslően bólintott.
Mikor a házhoz értünk elkérte a kulcsaimat, majd bevitt a lakásba és óvatosan leültetett a nappaliban lévő kanapéra.
- Azt hiszem én most megyek, örültem, hogy találkoztunk Mandy.- indult el kifelé, amikor megállítottam.
- Várj!- itt én magam is elgondolkodtam mit is akarok- Ma-maradhatsz éjszakára, ha már megmentettél és miattam ilyen sokáig kint maradtál, legyen ez a hálám.
- Dehogy is, haza tudok menni, nem probléma.- mosolygott.
- De én szeretném, ha maradnál!- kezdtem babrálni az ujjaimmal.
- Biztos vagy benne?- kérdezte.
- I-igen, biztos..- éreztem, hogy szinte lángol az arcom- Feltéve, ha nem akarsz majd kirabolni, amíg alszom.
- Eszem ágában sincs.
- Akkor, a kanapé megfelel?- ütögettem meg magam mellett a fekvőhelyét.
- Igen.- sóhajtott.
Síri csönd lett a szobában, csak az óra kattogása hallatszott, illetve a korgó hasam hangja.
- Éhes vagy?- mosolyodott el.
- Egy kicsit. Előfordul, hogy kihagyom a vacsorát munka közben, aztán másnap reggel eszem csak.- vakartam meg a tarkóm.
- Nem feküdhetsz le éhen.
- Van egy kevés maradék spagettim azt hiszem, talán elég két adagra, gondolom te is éhes vagy.
- Annyira nem.- néhány másodperc múlva a szervezete másképp gondolta ezt.
- A hasad nem ezt mondja- próbáltam felállni közben.
Bucky azonnal mellettem termett, hogy segítsen.
- Szólhattál volna, hogy fel akarsz állni!- nyújtotta felém a karját, hogy belekapaszkodhassak.
Elbotorkált velem a konyháig, ott leültettem az asztalhoz, hogy várjon.
- Meg tudom csinálni magam is, te csak ülj le ide szépen, majd én hozom a kaját.- nyomtam le a mellete lévő székre.
Kiszedtem a hűtőből a maradékot, megmelegítettem, majd tálaltam.
- Jó étvágyat, így lassan éjfélkor.- kuncogtam.
- Viszont.- feltekerte a tésztát a villájára, majd enni kezdett- nagyon finom, hogy őszinte legyek.
- Köszönöm. Bár nem friss, de a célnak megfelel- kezdtem bele én is.
Éjfél után járhattunk néhány perccel, amikor mindketten befejeztük az evést.
- Ha szeretnél zuhanyozni, nyugodtan kezdheted.- ajánlottam fel.
- Menj csak nyugodtan, én mielőtt hozzád mentem lezuhanyoztam.
- Rendben. Ha gondolod, nyugodtan lefeküdhetsz aludni amíg zuhanyzom, nem zavarlak majd.
- Nem. Megvárlak, nehogy valami bajod legyen.- felállt az asztaltól, majd újra felkapott.
- B-Bucky!- néztem rá meglepetten.
- Csak felviszlek a lépcsőn, ne botorkálj.
Beleegyezően bólintottam, majd felvitt az emeletre egészen a fürdőig.
- Köszönöm.- mosolyogtam rá.
- Lent leszek, ha bármi van, csak kiálts!- indult  el felé a lépcsőn.
Bezárkóztam a fürdőbe, beálltam a zuhany alá, majd gondolkodni kezdtem.

" Ez nem is én vagyok, mit műveltem ma este? Ki vagyok én? Senkinek sem engedtem még meg ennyi dolgot, mint neki. Valami megfogott benne, csak tudnám mi. Bár örülök, hogy végül hazakísért és megvédett a fiúktól, mert hiába vagyok képzett katona, ilyen lábakkal elég nehéz bármit is csinálni."

Mikor átgondoltam a történéseket és a részeg srácos incidenshez értem, teljesen elvörösödtem.

" Azt mondta, hogy a barátnője vagyok..Persze csak azért, mert meg akart védeni, de mégis, furcsa volt ezt hallani. Én, mint a barátnője? Bár be kell vallanom magamnak, piszok jóképű férfi. A szemei még mindig ismerősek, de most sem tudom honnan, talán egyszer rájövök."

Miután végeztem a fürdőben meglepetten vettem észre, hogy Bucky a lépcső alján ül és vár. Amint észrevette, hogy kijöttem felállt és feljött hozzám.
- Te ott vártál egész végig?- kérdeztem meglepetten.
- Ha valami gond lenne azonnal meghalljam.- vakarta meg zavartan a tarkóját.
A lábamat kezdte el vizslatni, amin most látható volt a rögzítő. Felnézett rám, egyenesen a szemembe, mire én frusztráltan elfordultam, hogy ne láthassa a lábam.
- Ne haragudj, nem akartalak megbámulni, nem a rossz szándék vezérelt, egyszerűen csak odanéztem. Ne haragudj rám.- szabadkozott.
- Semmi gond. Te ne haragudj, hogy így reagáltam, reflex.. Az emberek többsége ha ezt meglátja folyamatosan csak sajnálkozva vagy érdeklődve néznek rám, aztán meg rólam beszélnek a hátam mögött mindenféléket. Nem merek ilyen nadrágokban kilépni az utcára, amiből tudom, hogy kilátszik.- hajtottam le a fejem- Nem egy férfi hagyott már faképnél emiatt egy randi kellős közepén..- nevettem el magam idegesen.
"Miért mondok én el neki ilyeneket?"- gondoltam magamban.

- Pedig semmi vészes vagy kivetni való nincs abban, ahog kinézel. Attól mert egy ilyen szerkezet van a lábadhoz erősítve, attól még ugyanolyan csinos, fiatal nő vagy, nem ront az összképen.- dőlt neki a falnak.
Csodálkozva néztem rá ezután a kijelentése után.
Észrevette, majd aggódva feljebb lépett egy lépcsőfokot, így pontosan velem egy magasságba került.
- Valami rosszat mondtam megint?- vizslatott aggódó tekintettel.
- Nem, dehogy is, csak..- idegesen játszani kezdtem az ujjaimmal- soha senki nem mondta még ezt nekem..
- Senki?
- Senki.. minden férfinak csak "arra" kellettem volna eddig, de amint megtudták, hogy "rokkant" vagyok passzoltak is. Nem tudom mi okból, de eddig csak ilyen alakokat fogtam ki..
- Pedig nem ezt érdemelnéd, nagyon kedves nő vagy.- simította végig a kezem, amin még ő is meglepődött, hogy ezt tette.
Szembe fordultam vele, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem.
Először csak meglepetten széttárta a karjait, viszont utána ő is átölelt erős karjaival.
Engedtem az ölelésből, majd egy puszit próbáltam adni az arcára hálám jeléül, azonban véletlen ő is ugyanekkor  fordult felém, így az arca helyett, az ajkait találtam el.
Amint realizáltam mi történik, gyorsan elhúzódtam.
- Ahh, ne haragudj, csak egy puszit szerettem volna adni neked, mindazért amit ma értem tettél!- hadartam el zavaromban.
- Semmi gond, én fordultam feléd túl hamar, ne haragudj.- vakarta ő is szintén zavartan a tarkóját.
- Szóval..- köszörültem meg a torkom.- Köszönöm neked ezt a mai estét, örülök, hogy megismerkedtünk, még ha ilyen kalandos módon is.- billegtem óvatosan a lábaimon.
- Én is örülök, hogy megismertelek Mandy. Köszönöm, hogy itt maradhatok és még enni is adtál.- már indult lefelé a lépcsőn, amikor megállt és utoljára a válla felett visszanézett- illetve köszönöm a csókot is, jó éjt.
- Jó éjt Bucky.- néztem utána.
Bebicegtem a szobámba, óvatosan az ágyra feküdtem majd a plafont kezdtem bámulni.
A számhoz nyúltam, végigsimítottam ajkaimat, ahol még mindig érzetem a bizsergést, amit a borostája okozott csók közben.
" Megcsókoltam.. Véletlen, de megtettem.. Holnap hogy fogok a szemeibe nézni?"

Ezekkel a gondolatokkal hajtottam álomra a fejem cseppet sem várva a holnapot.