ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

32. |Egy lépéssel közelebb|

Másnap reggel mikor felébredtem még csak a nagyapa volt ébren. A konyhában készített reggelit nekünk, miután lementem beleálltam segíteni neki.
- Tudod csillagom, tegnap el sem hittem amit láttam! Nagyon szép dolog volt, hogy ennyire kiálltál Tomért és mindenkiért az ellen a hárpia ellen!- simított végig a hátamon.
- Nem szeretem az ilyen embereket, akik csak azért is mást okolnak, mert ők elszúrták. Azt meg végképp gyűlölöm ha valamelyik szerettem előttem ócsárolják, tudtam volna csúnyábbat is mondani, de Juliára való tekintettel visszafogtam magam.
- Megkedvelt téged, a szemei csillogtak miközben az anyjával beszéltél, szinte csodált téged!
- Nagyon aranyos és kedves lány, örülök, hogy ilyen hugom van.- mosolyodtam el.
- Biztosan ő is örül annak, hogy egy ilyen határozott és talpraesett nővére van!- karolt át nagyapa.
- Tegnap este én fektettem le, mesét is mondanom kellett neki.
- És megtetted?
- Mondtam volna nemet az angyali mosolyára?- kacsintottam a papa felé.
- Te tényleg egy jó nővér vagy számára!- simított végig az arcomon .
- Remélem nem csalódik majd.
Hangos trappolást hallottunk magunk mögött, majd egy kislány csimpaszkodott nagyapa nyakába.
- Papi!- kiáltott Julia.
- Jó reggelt Julia! Csak óvatosan, már öreg vagyok!
- Jó reggelt neked is Mandy!- mosolygott rám.
- Jó reggelt neked is te kis energia bomba! Kialudtad magad?
- Igen! Hosszú idő után először!- ugrált boldogan.
Elképzelésem sincs min mehetett keresztül szegény kicsi lány az anyjával és annak párjával, ha most reggel ilyen boldog csak mert aludhatott.
- Melegszendvics jó lesz Julia?- kérdezte nagyapa a kislányt.
- Sok sajtot kérhetek bele?
- Persze kincsem!
- Palacsintát is kérhetek?- nézett boci szemekkel nagyapjára.
- Hát, azt én nem igazán tudok kincsem!- vakarta meg a tarkóját.
- Majd én sütök neked jó?- néztem Juliára.
- Te tudsz olyat?
- Igen tudok!- bólintottam.
- És tudsz olyat, ami..ami formás? Tudod olyan mintás vagy milyen!
- Hát sosem próbáltam, de talán összejöhet, attól függ mit szeretnél!
- Minnie és Mickey egeret!
- Talán az menni fog!- bólogattam.
- Tényleg?- csillantak fel szemei.
- Megteszek minden tőlem telhetőt!- simítottam végig hosszú tincsein.
- Jajj dejó!- ölelt át.
Elkészítettem a palacsinta tésztáját, majd legnagyobb tudásom szerint megpróbáltam egérfejeket formázni a tésztából, meglepően jól sikerült, legalábbis a Mickey egér, Minnie masnija feladta a leckét, de a második már jobban sikerült.
- Tessék prücsök, itt van a palacsintád, remélem így gondoltad!- toltam elé a tányért.
Szemei elkerekedtek, majd szája hatalmas mosolyra húzódott, szóhoz sem jutott.
Tom és anya is felébredtek és együtt jöttek le hozzánk a konyhába. Kérdő pillantást vetettem anyára egy mosoly keretében, de ő csak zavartan megrázta a fejét, jelezve, hogy nem történt semmi rossz, ne gondoljak semmire.
- Reggelt mindenkinek! Szia kicsim!- puszilta homlokon Juliát.
- Nézd apa! Mandy csinált nekem palacsintát!- mutatta büszkén a tányért.
- Ezt tényleg te csináltad? Bajban leszek, fel kell majd vennem a versenyt veled!- lépett mellém.
- Majd megtanítalak téged is rá!
- Rendben kincsem!- puszilt engem is homlokon.
Valami furcsa érzés folytán nagyon jól esett, hogy ebből engem sem hagyott ki. Kellemes bizsergés járta át az egész testem, érzetem azt az igazi apai szeretetet, amiről már sokszor hallottam másoktól. Reggeli után anyának már vissza kellett mennie Adrianhoz, megígérte neki, hogy elviszi vásárolni az iskola miatt. Ekkor Tomnak is eszébe jutott, hogy Juliát át kell íratni ebbe az iskolába, ami a közelben van, valamint új ruhákat és taneszközöket is venni kell neki, mert az anyjától elhozott cuccok nem éppen voltak a legjobb állapotban. Szegényre alig költöttek, elverték drogra és piára. Felajánlottam, hogy maradok segíteni, egyelőre úgysincs dolgom, Julia és Tom is örült ennek. A tegnapi nadrágom még jó volt, apa adott egy pólót, amit betűrtem és rávettem a kabátom, így egyáltalán nem tűnt fel senkinek, hogy pár számmal nagyobb felső van rajtam.
Julia köztem és Tom között sétált mindkettőnk kezét fogva.
Először ruhákat vásároltunk, nagyon tetszett Juliának, hogy mindegyik darabot megmutathatta magán. Valószínűleg ilyet ritkán csinált ezelőtt, nem élvezhette a gyerekkorát igazán, legalábbis abban az időszakban nem, amíg az anyjával élt. A boltban lévő eladónők kuncogva és mosolyogva figyelték Tomot. Segítségre volt szükségem az egyik ruhadarabbal kapcsolatban, így odamentem hozzájuk.
- Jónapot, elnézést, ebből a felsőből esetleg van-e egyel nagyobb?- kérdeztem.
- Máris megnézem, egy pillanat!- ment hátra az egyikük.
- Elnézést, hogy megkérdezem, de az úriember aki magával van az ön férje?- kérdezte a másik eladó.
Hirtelen elcsodálkoztam a kérdésen, majd kuncogni kezdtem.
- Nem, ő az apám!- válaszoltam mosolyogva.
A velem szemben lévő két eladó szemei hatalmasra nyíltak a csodálkozástól, ezután szóhoz sem tudtak jutni, közben visszaért a kollégájuk a felsővel. Megköszöntem a segítséget és visszamentem beadni Juliának a ruhadarabot. Tom mellé álltam és megböktem.
- Na miaz?- bökött vissza.
- Az eladó csajok azt hitték, hogy a férjem vagy!- suttogtam.
- Igen?- nézett az irányukba.
Valószínűleg a harmadik is megtudhatta, mert ugyanaz az arckifejezés ült ki az ő arcára is, mint másik két társára.
- Vagy én nézek ki ennyire idősnek, vagy te vagy ilyen fiatalos!- böktem meg újra.
- Inkább a második, te messze nem nézel ki még idősnek!- rázta meg a fejét Tom.
- Pedig úgy érzem magam!- sóhajtottam.
- Elmúlik majd kincsem!- karolt át.
- Amúgy meg tényleg jól tartod magad! Te tipikusan olyan vagy, akitől a fiatal lányoknak apakomplexusa lesz!
- Furák a mai fiatalok!- rázta meg a fejét egy fintorral az arcán.
- Na mert ti nem voltatok azok!
- Mi rosszabbak voltunk!- kacsintott rám.
A nap további részében beszereztünk mindent amire szükség volt, valamint Tom beszélt az iskolával is. Hazavittek, de azonnal mentek is, volt még néhány elintézni valójuk.
Beérve a lakásba senki sem volt otthon. Készíttettem egy gyors vacsorának valót, hogyha mindenki hazaért legyen mit enniük. Délután Adrian és anya is megérkeztek, így már nem voltam egyedül. Segítettem megírni az öcsém háziját, majd este együtt leültünk filmezni.

A következő hónapok szinte elszaladtak. A baba szépen növekedett, már csak azt vettem észre, hogy hat hónapos, huszonnyolc hetes terhes vagyok. December hónapban jártunk, hosszú évek után most először esett hó és a tél is hidegnek bizonyult. A ház melletti tó teljesen befagyott, olyannyira, hogy rá is lehetett menni.
Boldog voltam, mert a családom kezdett összeállni. Tom és anya egyre többet randiztak és voltak együtt, öröm volt látni a boldogságukat. Adrian és Julia időközben megismerkedtek és szerencsére jóban is lettek egymással. Valóban úgy éreztem kezd egyenesbe jönni az életem, egyetlen dolgot leszámítva.
Bucky azóta sem került elő.
Sam és odabent még jónéhányan minden erejükkel azon vannak, hogy megtalálják, néhány helyszínre én is kimentem az utóbbi időben, de mindegyik csak vaklárma volt.
Egyik reggel viszont, valami megváltozott.
Miután felébredtem, a telefonomon ismeretlen feladótól egy üzenet várt, amihez két képet is csatolt.
Megnyitottam és olvasni kezdtem.

" Remélem kellemes a szenvedésed Amanda! Ennyi idő eltelte után, azt hiszem megérdemelsz egy kis ízelítőt karácsony előtt!"

Megnyitottam a képeket, de a látványuk sokkolt. James volt mindkét képen, kezei lekötözve és egy furcsa gépben ült. Testén látszottak a bántalmazás nyomai és mindenhol csupa véres volt.
A számhoz kaptam a kezem, hogy visszafojtsam a sírást.

" Ha akarod őt, gyere el a következő címre amit megadunk neked! Egyedül gyere különben meghal!"

Azonnal hívtam Sam-et, aki perceken belül a házhoz ért. Megmutattam neki az üzenetet, ami őt is sokkolta.
- Azonnal oda kell mennem Sam!
- Nem mehetsz egyedül!- tartott vissza.
- Muszáj, különben megölik!- néztem rá kétségbeesetten.
- Sam is veled megy, ahogy én is! Kint fogunk várni rád, nem fogják észrevenni, hogy ott vagyunk!- fogta meg a kezem anya.
Legnagyobb meglepetésemre Tom is eljött.
- Hogyhogy itt vagy?- kérdeztem meglepetten.
- Anyád hívott, hogy mi történt, nem mehetsz oda egyedül, én is veled megyek!
Szavai hallatán azonnal átöleltem őt, hálás vagyok neki, hogy ennyire kitart mellettem.
Én külön autóval mentem, Sam, anya és Tom szintén külön jöttek, valamint még egy civil rendőrautó is követett minket, benne két rendőrrel a biztonság kedvéért.
Majdnem két órányi autóút után bekanyarodtam egy elhagyatott földútra. Néhány kilométer után megláttam egy szintén elhagyatottnak vélt házat. Amint odaértem kiszálltam a kocsiból és elindultam a ház felé. A tornác padlózata recsegett a lábam alatt. A ruhám alá mikrofon és kamera  volt rögzítve, hogy a többiek láthassák mi történik velem és azonnal a segítségemre siessenek. Belöktem a bejárati ajtót, aminek nyikorgása visszhangzott az üres lakásban. Beljebb menve körülnéztem, de semmi gyanúsat nem láttam. Poros bútorok, néhány sáros lábnyom, eldobált konzervek, törött üvegdarabok hevertek a földön. Az egyik hálószoba ajtaja előtt álltam meg, benézve a helységébe sokkoló látvány tárult elém. A fényképem lógott a falról, teledobálva különböző méretű késekkel.
Mögöttem recsegni kezdett a padló, mire megfordultam egy fekete ruhás és maszkos férfi állt velem szemben, fegyverét pedig rám szegezte.
- Szervusz Amanda!
Felismertem a hangját, sosem gondoltam volna, hogy újra látom őt. Nem lehet, hogy ő legyen az elrabló.
Lassan oldalaztam a bejárati ajtó felé, de ettől csak idegesebb lett.
- Most azonnal állj meg, vagy esküszöm nem állok jót magamért!- kiabált rám.
- Ki vagy te?- kérdeztem.
- Hát nem ismersz meg Mandy?
Pontosan tudta, hogy felismertem, de valahogyan el kellett érnem, hogy az arca látszódjon a kamera miatt.
- Vedd le a maszkod! Had lássam az arcod, ne most legyél gyáva!- kiabáltam én is.
A férfi engedelmeskedett, majd röhögve levette a maszkját. A sejtésem beigazolódott, valóban ő volt.
- Josh..
- Meglepetés édes!- mosolygott gúnyosan.