ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

36. |Kórházban|

Reggel újabb vizsgálaton kellett részt vennem a baba miatt, hogy biztosak lehessünk valóban nincs komoly baja. Szerencsére az orvos nem talált semmit, így egy újabb kő esett le a szívemről. Felelőtlen volt minden amit tettem, de akkor és abban a pillanatban így láttam helyesnek, meg kellett találnom.
Anya társasságában tértem vissza a szobámhoz, ahol Tom várt az ajtóban.
- Te miért ácsorogsz kint?- kérdezte anya.
- Gyertek közelebb és megtudjátok!
Anyával megálltunk az ajtóban és egy kellemes látvány fogadott, legalábbis engem. Mivel Bucky felébredt és a vizsgálatok is jónak bizonyultak, ezért átkerült mellém.
Az ágyán feküdt és a plafont bámulta, amint meghallotta, hogy megérkeztünk, tekintetét rám vezette, majd egy mosoly kíséretben felkelt és elindult felém.
Ugyanígy tettem, az ágyam végénél összetalálkozva szorosan átöleltük egymást.
- Szia. - motyogtam a mellkasába burkolózva.
- Szia Édesem! Minden rendben van?- csúsztatta kezét a pocakomra.
- Igen, teljesen egészséges és semmi baja, nagyon erős, akárcsak a papája.
- Meg az édesanyja, ő a legerősebb.
- Kincsem, mi ketten hazamegyünk néhány dologért nektek rendben? Délután visszajövünk!- szólalt meg anya mögöttem.
- Rendben van, vigyázzatok magatokra!
- Ti is kicsim!- nyomott egy puszit a homlokomra Tom.
Elköszönve tőlük leültem az ágyamra és végig Buckyt figyeltem.
Leült velem szemben és megfogta a kezem.
- Gyönyörű vagy Mandy.- mosolygott rám.
- Ha tudnád, hogy most mennyire boldog vagyok. - nevettem.
- Hidd el, el tudom képzelni, mikor elraboltak azt hittem soha többé nem látlak, azt sem tudom hogyan hagyhattam magam..
- Legbelül, mélyen elásva magamban gyűlöltelek azok után amiket mondtál nekem, de csak az járt a fejemben, hogy ez nem te vagy, ennyire jól nem hazudhattál több, mint egy éven keresztül! Az lehetetlen, hogy ilyen kiválóan meg tudod megjátszani magad, kiismertelek már eléggé! Te nem az a fajta vagy, aki csak úgy színjátékból letérdel egy lány elé megkérve a kezét! Csak akkor tennéd meg, ha komolyan is gondolod!
- Tényleg jól ismersz, veled az elejétől fogva komolyan gondolom Mandy. Teljesen az ujjaid köré csavartál, sosem tenném meg veled, hogy csak úgy a semmiből eltűnök, legalábbis önszántamból nem. Sajnálom, hogy ennyire gyenge voltam.
- James, édesem.- elé lépve arcát a kezeim közé fogtam és magamra emeltem a tekintetét- nem te tehetsz erről, csakis kizárólag Josh és Adam a felelős az okozott felfordulásért!
- Miért tette ezt az apád?
- Ő nem az apám! Több okból sem..- hajtottam le a fejem.
- Ezt hogy érted?
Leültem mellé és elmeséltem neki mindazt, ami az elmúlt hónapokban történt.
- Miután eltűntél anya ott maradt velem a háznál, Adammel elváltak és kiderült, hogy van egy öcsém. Aztán az is kiderült, hogy Adam Hudson nem a vérszerinti apám, a férfi aki itt volt, Tom, nos ő a vérszerinti apám, akinek szintén van egy lánya, úgyhogy rövid időn belül hirtelen lett két féltestvérem meg egy apám.
Láthatólag Bucky nem igazán tudott megszólalni, nem tudta hol kezdjen bele, annyi kérdés kavaroghatott benne.
- Akkor miért Hudson nevelt fel?
- Hát ez egy eléggé hosszú sztori.
Elmeséltem a történetet amit anyától tudtam meg velük kapcsolatban. Minden apró kis részletbe beavattam, hogy semmiből se maradjon ki.
- Zajlott az életed, ebben az elmúlt fél évben.- szorította meg a kezemet.
- Igen. Eltelt fél év és képtelen voltam a nyomodra bukkanni, mindenhol kerestünk de ezek a szemetek túlságosan eldugott helyen tartottak fogva. Számtalanszor megvezettek minket, hamis információkat dobtak elénk, hogy félrevezessenek. Egyre jobban kezdte elveszteni mindenki a reményt rajtam kívül, én egy pillanatra sem nyugodtam abba bele, hogy mindez így érjen véget. Miután Josh küldött egy üzenetet, egy pillanatig sem hezitáltam, elmentem a helyre, amit elküldött és onnan kerültem át a föld alatti bunkerbe. Sokra nem emlékszem ebből, elájultam mielőtt elkapott.
- Sajnálom, hogy megtámadtalak odalent, nem akartam megtenni, mégis..- halkult el a hangja.
- Egy percig se hibáztasd magad rendben? Nem esett bajom, felismertél, tudtad, hogy ki vagyok, legalábbis sejtetted, mert a törmelékektől azonnal engem mentettél!
- Miután a nevemet kiabáltad és a szemembe néztél, valami megtört bennem. Egy pillanatra ismerős lettél, emlékképek jelentek meg a szemem előtt rólad, ezért is mentettelek ki.
- Ne aggódj mostantól ezen. Vége van, a tettesek megkapják méltó büntetésüket ezt biztosíthatom!
Kezemmel végigsimítottam megnőtt tincsein, majd az egyik szemébe lógó kósza fürtöt a füle mögé tűrtem.
- Nem látom a szemeid. Ha hazamentünk én magam vágom le a hajad!- játszottam tovább tincseivel.
Kezemmel elérkeztem a tarkójához, ahol egy elég csúnya sebet fedeztem fel.
- Ott egy kicsit érzékeny, úgyhogy kérlek vigyázz!- figyelmeztetett.
Ekkor villant be, hogy ezt én csináltam, amikor menekültem előle.
A számhoz kaptam a kezem és ijedten bámultam rá amit azonnal észrevett.
- Mi a baj? Rosszul vagy?!- kérdezgetett aggódva.
- Nem.. Azt a sebet a tarkódon..- remegett meg a hangom.
- A dokinak azt mondtam a törmelékek okozták, amikor rám zuhantak.
- De ez nem igaz!
- Tudom.- kacsintott rám.
- Akkor tudod, hogy hogyan került oda?- csodálkoztam.
- Emlékszem mindenre Mandy.
- Ótejóég!- temettem arcomat mindkét tenyerembe.
Bucky gyengéden átkarolt és magához húzott.
- Nem haragszom, tudom, hogy te vágtál fejbe, de megérdemeltem! Nem fáj mielőtt mégjobban aggódnál, csak kinézetre ilyen rossz, érezni egyáltalán nem érzem.
- Muszáj voltam lelassítani téged valahogy! Azonnal bocsánatot kértem!- védekeztem.
- Tudom, hallottam csak akkor még nem igazán jutott el a tudatomig miért is hívsz Édesemnek!
- Remélem mostanra már eljutott!
- De még mennyire!
Lágyan állam alá nyúlva maga felé fordított és közelebb hajolva ismét megcsókolt.
A délután további részében lefeküdtem aludni, szörnyű fáradtság tört rám, így kihasználva ezt az alkalmat pihentem néhány órát, közben Bucky vigyázott rám.
Négy óra magasságában anyáék is visszaértek, én éppen el-vissza járkáltam a szobában, a kórházi ágy kényelmetlennek bizonyult és elfeküdtek a derekam, amit most próbáltam valamelyest helyrerakni.
- Te mit csinálsz?- nézett rám kérdőn anya.
- Elaludtam a derekam és próbálom legalább kiroppantani vagy valami, mert szörnyen fáj! Haza akarok menni innen!- zsörtölődtem.
Kislányos duzzogásomra mindhármuknak halk kuncogás volt a válasza amit azonnal észrevettem.
- Szépek vagytok! Kinevettek egy terhes nőt, ráadásul a saját családom!- néztem rájuk szúrós tekintettel.
- Kicsim addig örülj amíg mi tesszük ezt meg!- lépett mellém Tom.
Nyomott egy puszit a homlokomra, majd a kezembe nyomott egy barna zacskót, aminek az illata azonnal megcsapott.
- Ez a tiéd harcos!- suttogta a fülembe.
Kinyitottam a papírtasakot és egy hatalmas hamburgert találtam benne, ami az egyik kedvencem.
Kiskutya szemekkel néztem Tomra, majd anyára aki egy ugyanolyan csomagot nyújtott át Jamesnek.
- Ti vagytok a legjobbak!- ragadt széles mosoly az arcomra.
Adtam egy gyors puszit apa arcára, majd anya is kapott egyet. Leültem a szobában lévő asztalhoz és nekiláttam az evésnek.
- Ez mennyivel jobb, mint a kórházi kaja.- sóhajtottam fel.
- Ez az ő érdeme.- mutatott anya Buckyra- rámírt, hogy nem-e hoznánk neked valami ehető kaját, mert az ittenit nem vagy hajlandó megenni.
Csillogó szemeim most Jamesre vándoroltak aki csak mosolyogva bólintott.
- Nem véletlen fogadtam el ezt a gyűrűt!- nyújtottam fel büszkén a bal kezem a magasba.
- Csak a kaja miatt?- nevetett Bucky.
- Most, hogy mondod!- nevettem el magam én is.
- Jó tudni Mandy!- csomagolta ki sajátját.
- Ti aztán tényleg egymásnak lettetek teremtve!- mosolygott mindkettőnkre Tom.
- Na és veletek mi újság is?- mutattam rájuk.
- Hogy érted?- kérdezte anya mit sem sejtve.
- Láttam amit láttam! Elájultam, de ezt pont elcsíptem! Ti ketten bizony lekaptátok egymást a küldetés után! Nem hazudhattok a két szememmel láttam!
- Nem inkább csak beképzelted az ájulás miatt?- kérdezte Tom.
- Tom, a lányunk ennél azért okosabb..- sóhajtott anya.
- Igaz.- bólintott.
- Megörültem, hogy túlélte és hát én voltam az aki a nyakába ugrott!- piszkálta zavartan egyik hajtincsét anya.
- Tehát akkor, mi van köztetek?
- Még semmi!- vágta rá anya.
Tomnak látszólag kicsit rosszul esett, de beletörődött. Anya is észrevette ezt, ezért azonnal korrigálta válaszát.
- Legalábbis most még semmi, de ki tudja mi lesz a közeljövőben.- mosolygott Tomra.
- Egyszerre furcsa és kellemes érzés, hogy a szüleim flörtölnek egymással a szemem előtt.- folytattam a vacsorám.
- Hoztunk néhány cuccot nektek, beszélek az orvossal, aztán mi megyünk, nem akarunk zavarni. Remélhetőleg hamar kikerültök innen.- nyomott egy puszit homlokomra anya, majd távoztak.