ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

40. [ Karácsonyi ajándék]

Lenézve a kórház parkolójába hatalmas meglepetés fogadott minket.
Anya, Apa, Adrian, Julia, a Papus valamint Tina, Sarah, Dan és Sam odalent álltak egy nagyjából fél méteres feldíszített Karácsonyfával és egy hosszú anyaggal a kezükben,
"Boldog karácsonyt" felirattal.
Kinyitottam az ablakot és le integettem mindenkinek. Miután Bucky a hátamra terítette a köntösöm ő is csatlakozott.
A meglepetés után mindannyian feljöhettek hozzánk, a nővérek megengedték karácsony alkalmával.
- Mandy!- ölelt át egyszerre Julia és Adrian.
- Sziasztok Prücskök!
A gyerekek után a Papus következett.
- Gyere ide Csillagom!
- Jajj Papa!- öleltem át szorosan.
- Köszönöm neked, hogy megadtad egy ilyen vén rókának, hogy dédnagypapa lehet!
- Én köszönöm, hogy az elejétől fogva elfogadsz engem!
- Hát persze, hogy el!
Letörölte arcomról a kósza könnycseppeket és egy lágy csókot nyomott homlokomra.
- Büszke vagyok rád kis harcos!- következett Tina.
- Köszönöm Pótmama!- öleltem át szorosan- Végülis, te is nagymama lettél!- kuncogtam.
- Jajj te lány!- rázta meg fejét.
- Ne ijessz ránk mondtam már!- ölelt át Sarah.
- Szintúgy azt akarta mondani, örülünk, hogy jól vagy és mostmár jól vagytok!- helyesbített Dan.
- Ti kettem nem változtok!- borultam egyszerre mindkettejük nyakába.
- Nem hittem volna, hogy ennyire a szívem csücske leszel egyszer, hogy majd kiugrik a szívem amikor meghallom a telefonban mi történt veled!- nevetett Sam.
- Ezt én sem hittem volna, de végülis örülök, hogy így alakult!- mosolyogtam rá.
- Én is Mandy!- ölelt át.
Mindenki az ágyam köré gyűlt és tovább beszélgettünk.
- Mandy, mi lett a kicsi neve?- kérdezte kíváncsian anya.
Biztatóan Buckyra néztem, hogy mondja el ő a hírt mindenkinek.
- Steven James Barnes. - válaszolt büszkén James.
- Steven?- nyíltak hatalmasra Sam szemei.
- Igen. - bólintottam.
- Ti ketten..- rázta meg mosolyogva a fejét.
- Az apukája után kapta a nevét!- mosolygott Julia.
- Ez nem is volt kérdés!- kuncogtam.
- És hogy van a pici?- fordult felém Apa.
- A helyzethez képest jól. Az orvos azt mondta erős kisbaba, ha így folytatja hamar meg fog erősödni és hazajöhet velünk. Ugyan valóban korábban született a tervezettnél, majdnem beléptem a 31. hétbe, így végülis 30 hetesen született. 1320g és 40cm.
Adrian próbálta kimérni kezeivel a 40 cm-t a levegőben.
- Milyen picike!- állapította meg.
- Egyelőre még igen, de hamar megfog nőni majd!- szorított meg a kezem James.
- Igaz is!- nyúltam a mobilomért.
Megnyitottam a kisfiunkról készült első fotót és körbemutattam mindenkinek.
Miután apa megnézte a képet, könnyes szemekkel felállt és hozzánk sétálva mindkettőnket átölelt.
- Köszönöm nektek, hogy megadtátok őt nekünk!
- Én köszönöm, hogy te vagy az apukám!- öleltem vissza.
- Ne sirass meg mégjobban te lány!
- Úgy tűnik ebben rád hasonlítok!- töröltem le arcáról könnycseppjeit.
Mindenki átadta a nekünk szánt ajándékát, amitől szintén eleredtek a könnyeim.
- Nem kellett volna ennyi mindent vennetek! - néztem körbe rajtuk.
- Csak apróságok!- legyintett anya.
- Köszönjük!- bólintott James.
- Nagyon köszönjük, mindnyájótoknak. Igaz is, anya, elmennétek hozzánk és a felső emeleti szobából szétosztanátok az ajándékokat kérlek szépen?- néztem rá kérlelően.
- Nem kellett volna semmi sem Kincsem!- rázta meg a fejét Apa.
- Csak apróságok!- kacsintottam.
Miután a látogatási időnek vége lett, mindenkitől elbúcsúztunk, majd hazamentek.
Leültem az ágyamra és Buckyval együtt nekiláttunk a csomagoknak.
Sam és a barátnője babáknak való játékot vett, amit később a kicsi Steven használni tud majd.
Sarahtól és Dan-től babaruhákat kaptunk, illetve azt a csokit amit imádok és nagyon nehéz szerezni belőle.
A Papustól egy gyönyörű festett képeslapot kaptunk, benne némi összeggel.
A képeslap hátulján egy rövid üzenet fogadott.
" Drága unokámnak és Dédunokámnak! ~ Nagyi"
Mosolyogva figyeltem a lapot, majd a mellkasomhoz ölelve magamhoz szorítottam azt.
- Miért szorítod annyira magadhoz?- kérdezte érdeklődve Bucky.
- A nagymamám küldte, sajnos még nem találkoztam vele, de úgy tűnik a Papus beszélt rólam neki. Alzheimer-korban szenved szegény és egy otthonban ápolják. Remélem lesz alkalmam meglátogatni őt, veletek együtt. - fogtam meg a kezét.
- Biztosan lesz. - mosolygott rám.
Ezután az utolsó doboz maradt hátra, ami a legnagyobb volt mind közül.
" Anya, Apa, Tina, Julia és Adrian"
- Már előre félek vajon mit raktak össze ezek öten!- kuncogtam bontás közben.
A doboz belsejében babaruhák voltak szépen összehajtva, egy gyönyörű bekeretezett kép amin a gyerekekkel vagyok, valamint egy díszes boríték, amin már csak a három felnőtt neve szerepelt. Bucky kibontotta a borítékot, majd kivett belőle három repjegynek tűnő papírt és egy levelet.
- Hát ez meg micsoda?- vizslattam az ajándékot.
- Drága Mandy és James. Sok mindenen mentetek keresztül, rengeteg megpróbáltatás elé állított titeket az élet amióta csak együtt vagytok. De ez titeket nem tántorított el attól, hogy kitartsatok egymás mellett, ami példa értékű lehetne bárki számára. Ti ketten nem véletlen, hogy találkoztatok, egymást fejlesztitek és építitek, ti ketten olyan dolgokra vagytok képesek együtt, amire nagyon kevesen. Összetartoztok, bármit sodorjon elétek az élet együttes erővel lendültök túl rajta. Megkaptátok életetek legnagyobb ajándékát és egyben feladatát is. Megszületett az első közös gyermeketek, aki a legnagyobb kincsetek lesz mostantól. Kicsit hamarabb érkezett, de ez is mind csak azért történt, mert tudta, hogy a világ legjobb szülei várják idekint, akik óvni és vigyázni fogják őt és a legnagyobb szeretetben fogják felnevelni. Mostmár egy család vagytok, mindenki büszke rátok, hálásak vagyunk mindazért amit adtatok nekünk, ezzel a kis ajándékkal pedig mi szeretnénk kedveskedni nektek. Remélhetőleg akkora már te is és a Kicsi is elég erősek lesztek, hogy belevágjatok a nagy kalandba.
Rengetek puszi és ölelés!
Anya, Apa, Tina.
Bucky kezében lévő papírokra tévedt a szemem, amik jövő nyárra szóltak egy két hetes utazásra Párizsba.
Tenyerembe temettem arcomat és nekidőlve James vállának sírni kezdtem.
- Komolyan nem hiszem el őket!- ráztam meg a fejem.
- Pedig jobb lesz, ha felkészülsz rá!
- Te meg sem lepődtél?- néztem fel rá.
- Én tudtam róla, eredetileg én akartam ezt adni neked, de lebeszéltek róla, majd ők elintézik ezt nekünk.
- Szóval te is benne voltál! Huncut.- bújtam mellkasához.
- Benne, mivel lemondtam a róla ezért valami mást kellett kitalálnom.
Felállt és táskájából elővett egy szépen becsomagolt dobozt, majd átnyújtotta nekem.
- Boldog Karácsonyt Mandy!- csókolt homlokon.
- Édesem, hiszen nem kellett volna semmi sem! Épp elég ajándék az, hogy visszakaptalak!
- Ez csak amolyan apróság, egy kis kiegészítés. Na bontsd csak ki.
Lefejtettem a gyönyörű csomagolót a dobozról, majd kinyitottam. Benne egy bársony díszdoboz hevert. Óvatosan felnyitottam és két gyűrűt találtam benne. Egy kisebbet és egy nagyobbat.
- James..- néztem rá meglepetten.
- Tudom nem most lesz még az esküvőnk, hiszen megbeszéltük, hogy várunk, de arra gondoltam, miért ne hordhatnánk a gyűrűket már most is? Hozzám tartozol én pedig hozzád, te már most az én feleségem vagy bármiféle eskü vagy papír nélkül. Szeretlek Mandy, az életemnél is jobban. Vigyázni fogok rád és a kicsi Stevenre is, te vagy az én őrangyalom aki vezet a helyes úton.
- Bucky..- eredtek meg könnyeim ismét- Szeretlek, nagyon szeretlek téged!- borultam a nyakába.
Kivette a kisebb gyűrűt, majd az ujjamra húzta. Magam is ugyanígy tettem, azonban én a bal helyett a jobb kezére húztam fel a gyűrűt, érthető okokból.
- Ha elhagyod a karod a gyűrűt is, az pedig nem lenne jó nemigaz?- kuncogtam.
- Szóval jobban aggódsz a gyűrűért, mint a karomért?
- Én ilyet nem mondtam!- folytottam vissza a nevetést- egyiket se veszítsd el jó?
- Nem szándékozom.
- Neked is van ám itt valami, megkértem anyát, hogy hozza el nekem ma. Ott van az ágy végében a táskákon az utolsó csomag, az a tiéd Édesem.
- Épp elég ajándék az, amit tőled kaptam idén karácsonyra.
- Ez csak apróság!- kacsintottam felé.
Elvette a dobozt, majd visszaült mellém. Kibontotta és egy díszdobozt talált benne, valamint átadtam neki egy levelet, akit nemrég írtam számára.
- Ezt csak most tudom belecsempészni, nem úgy sikerült ahogy terveztem, de végül orvosoltam a helyzetet.
Elvette a levelet, de amint elolvasta az első sort visszaadta nekem.
- Olvasd fel nekem kérlek, hallani akarom a hangod közben.
- Rendben, ha ezt szeretnéd.
"Drága James.
Első sorban, boldog karácsonyt szeretnék neked kívánni, az idei teljesen más, mint az eddigiek több szempontból is. Rengeteg mindenen mentünk keresztül az elmúlt fél évben, és a legnagyobb kihívás még csak most vár ránk, de hiszem azt, hogy ezt is leküzdjük, ahogyan minden mást is és hamarosan hármasban élhetünk a tóparti házunkban amit betölt majd a hangos gyerekzaj, ami rosszabb esetben sírás lesz, de mindezek után én már azt sem bánnám. Számomra még mindig hihetetlen, hogy téged sodort mellém az élet, de azt hiszem jobb férfit nem is kívánhatnék nálad és hiszem azt is, hogy a kisfiunk is hasonlóképp vélekedik majd, neki lesz a világon legeslegjobb Papája. Hálás vagyok neked mindenért amit értem tettél, legfőképp azért, mert megtanítottál szeretni és szeretve lenni. Köszönöm neked, hogy aznap eljöttél a randira, majd hazakísértél. Köszönöm, hogy utána velem maradtál, és persze a véletlen első csókunkat is. Köszönöm, hogy mellettem voltál a műtétem után és támogattál. Köszönöm, hogy az elrablásom után mindent felforgatva kerestél engem és végül rámtaláltál. Köszönöm, hogy a kórházban megkaptam tőled az igazi első csókunkat. Köszönöm, hogy elvittél egy normális randevúra, ami azóta is tisztán él az emlékezetemben. És innentől kezdődött igazán a mi kalandunk. Köszönöm, hogy a barátnőd lehettem, akkoriban reméltem, hogy nem az volt az egyetlen fontos igen, amit kimondtam számodra. Köszönöm, hogy velem tervezted el az életed, és végül valóban megkérted a kezemet! Sosem gondoltál másra csakis rám, egyedül engem láttál. Mindig éreztetted velem a szereteted amit ezidáig sohasem volt alkalmam megtapasztalni, aztán jöttél te és mindent felforgattál.
Valamint van egy valami, amit nem tudok elégszer megköszönni számodra, mégpedig azt, hogy megadtad nekem életem legynagyobb csodáját, aki ugyan jelen pillanatban és még egy kis ideig nem lehet velünk, de hamarosan annak is eljön az ideje, mert olyan erős akárcsak az Apukája, ez pedig a mi kis csodánk, a kicsi Steven.
Jelenleg a legtöbb amit most mondani tudok neked, az az, hogy köszönöm és hogy nagyon szeretlek téged James Bucky Barnes.
Szeretettel: Amanda King-Barnes."
Bucky elfordult az ajtó irányába és fémkarját a szemei elé tartotta.
Lágyan megfogtam arcát és visszafordítottam, hogy egyenesen a szemeibe nézhessek.
Gyönyörű kék szemei csillogtak a könnyektől, ahogyan a lámpa fénye rávilágított.
Rámosolyogtam, mire ő azonnal magához húzott és átölelt.
- Szeretlek Mandy.. mást nem tudok mondani!
- Nem is kell James, nézd meg a dobozt is mit rejt.
Letöröltem arcáról a könnyeket, majd kinyitotta a papírdobozt, amiben két medál lapult.
- Ezek meg?- lepődött meg James.
- Az bizony a saját dögcédulám, nekem is van, mégiscsak a katonaságnál szolgáltam. A másik pedig a kisfiunk kézlenyomata. Az egyik nővér segített mindenben. Levettük a kis kezének nyomatát, majd Apa értejött és otthon kiöntötte ezüstből. Mostmár bárhol is járj mindketten veled leszünk, csak rá kell raknod a nyakláncodra.
- Mivel érdemeltelek én ki téged?- nézett rám lágy tekintetével.
- Erre azóta nem tudom a választ amióta összejöttünk, de örülök, hogy melletted ragadtam! Add a nyakláncod felteszem neked.
Levettem nyakából a láncot és feltettem rá a két medált.
Mivel későre járt már mire végeztünk minden ajándék elpakolásával és a fürdéssel, fáradtan zuhantunk az ágyba.
- Ma kivételesen aludhatnál itt, jobban vagyok már!- mutattam magam mellé.
- Azt hiszem ezt most nem utasítom vissza!
Elhelyezkedve az ágyon egymásba fonódva ért el mindkettőnket az álom.

/Hello-bello! Egy kicsit megcsúsztam ezzel a karácsonyi résszel, de nem volt túl sok időm sajnos ezzel foglalatoskodni, de végre megérkezett! ^.^
Mindenkinek utólagosan is Boldog Karácsonyt, remélem nagyon jól telt mindenkinek!🎄
Puszi, Nodame! ♡/