28. |Tom és Kate|

465 36 0
                                    

A hosszas és érzelmes beszélgetés után Amanda bement és jobbnak látta lefeküdnie aludni.
Anyja még nem tartott vele. Gyűjtött elég bátorságot, hogy kimenjen Tomhoz és újra beszélgessenek.
Leült mellé a tornácon lévő padra, szándékosan nem ült messzire, hogy minél közelebb lehessen a férfihoz.
Tom a takarót, amit Mandy hagyott ott, ráterítette Kate hátára, valamint a sajátjára, hogy egyikük se fázzon a hűvös éjszakán.
Kate ezután Tom vállára hajtotta a fejét és mosolyogva bámult előre.
- Kate.. - szólalt meg először Tom.
- Igen?
- Eljössz velem egy randira a közeljövőben? Szeretnélek elvinni, sosem volt alkalmam, most akadt és élni szeretnék vele, persze nyugodtan mondhatsz nemet is, nem haragszom érte.- hadarta zavartan a férfi.
- Elmegyek veled!- bólintott rá.
A férfi azonnal Kate-re kapta tekintetét, szemei csillogtak és boldogság járta át a szívét.
- Tényleg eljössz velem?- csodálkozott Tom.
- Tényleg elmegyek veled! Ennyi évet elpazaroltam nélküled, ha most van lehetőségem, akkor élek vele. Bár tudom, ezt a huszonöt évet semmi sem kárpótolhatja, de ha ezentúl melletted lehetek, akkor most nem szalasztom el a lehetőséget, nem leszek megint olyan bolond!
Tom szóhoz sem jutott Kate szavai hallatán, átkarolta a nőt és magához húzta.
- Jobb később, mint soha nemde?- nevette el magát Tom.
- A béna humorod nem változott igaz? Mindig tudod mit mondj egy adott helyzetben!- nevetett Kate is.
- Majdnem mindig, az elmúlt tíz évben eléggé belém folytották a valódi énem.- sóhajtott Tom.
- Ez az Olivia egy seggfej, már bocsánat.
- Tudom, én sokkal rosszabbat mondanék rá, de eleget káromkodtam már az eddigi életem során.
- A világ legnagyobb seggfeje, és én ezt bátran mondhatom, mert toronymagasan versenyzek mellette!- kuncogott Kate.
- Ez igaz. Te is egy igazi akaratos hárpia vagy, de mégis téged szerettelek a legjobban bármelyik nő közül. Én sem vagyok különb ezt azért tegyük hozzá!
- Akaratos hárpia? Ennyire enyhén fogalmazol csak?- bökte oldalba a férfit.
- Nem mondok rád rosszabbat, mert nem akarok. Reménytelen vagyok.. Hogy a francba voltál képes ekkora hatást gyakorolni rám huszonhét évvel ezelőtt, hogy a mai napig sem vagyok képes kiverni téged a fejemből, holott azt kellett volna!
Kate fájdalommal teli arccal nézett egykori szerelmére, aki azonnal kapcsolt, hogy tovább kellene mondani monológját, nem gátolta semmi sem, úgy döntött szabadjára engedi minden érzelmét és kevésbé fogja vissza magát.
Közelebb hajolt Katehez, az orruk már szinte összeért, mélyen a nő szemeibe nézett és folytatta.
- Azt kellett volna, de azzal egyetemben a szívem szakadt volna szét és tört volna milliónyi darabra. Ugyan a szívem valóban összetört, de nem annyira, mint hittem. Valamiért a tudat, hogy van egy gyermek, aki összeköt veled, még ha nem is lehetek veletek, boldog voltam emiatt. Valami kötött hozzád, tudtam, hogy így mindig a gondolataidban fogok járni, főleg ha meglátod az arcát. Annyira egy kegyetlen mocskos féreg vagyok, amiért ilyeneken gondolkodtam! Valóban azt kívántam, hogy rám hasonlítson a baba, hogy egyszer emiatt összeszedd minden cuccod és velem éljetek, de végül nem így lett, makacsabb vagy te annál, hogy ilyen könnyen feladd. Próbáltam betölteni a hiányod után megmaradt űrt, de nem igazán sikerült. Ha Olivia talán nem is, a másik lányom valamennyire kárpótolt, viszont őt is elveszítettem, és el is fogom teljesen, ha nem cselekszem minél előbb!- sóhajtott Tom.
- Mi kell ahhoz, hogy hozzád kerülhessen?- kérdezte Kate.
- Olivia hazudott, vagyis igazság szerint nem hazudott, valóban vannak mentális problémáim a balesetemből kifolyólag, de egyre jobban kezelem őket. Már kevesebbszer esek depresszióba, kevesebb szuicid gondolatom van, ugyan a pszichiáteremhez nem járok már, elég egy sima pszichológus is, de az ő megerősítésére is szükségem van, azonban félek azok után, hogy nem jártam többet elutasítaná.
- Ki kezelt téged, mint pszichiáter?
- A katonaságnál volt egy nő, talán még most is ott van, ő foglalkozik az ilyen nehéz esetekkel, mint én.
- Dr. Christina Raynor?
- Igen, honnan ismered?
- Ő az a gyerekkori barátom, akiről egyszer meséltem, hogy messze lakott tőlem, Tina-nak hívtam mindig. Beszélek vele ha szeretnéd, sőt, te is beszélhetsz vele, elviszünk hozzá ha szeretnéd.
- Megtennétek mindezt értem?- nézett meglepetten Tom Kate-re.
- Igen. Amanda is gondolkodás nélkül ezt mondta volna neked, ebben biztos vagyok! Holnap beszélek Tinaval, mit tud tenni ez esetben. Mikor lesz a következő tárgyalásotok?
- Másfél hét múlva, még nem az utolsó, de ez is sorsdöntő lesz. Addig még egyszer találkozhatok a lányommal, most hétvégén eljön hozzám egy napra, aztán csak a tárgyaláson látom újra.
- Nálad lesz majd a lányod, ebben biztos vagyok és az életed egyenesbe fog jönni.- fogta meg bíztatóan Kate a férfi kezét.
- Én is ebben bízok, főleg azok után, amit Amanda mondott!
- Miért mit mondott neked?
- Apa. - mosolygott csillogó szemekkel.
- Kedvel téged, nagyon is. - viszonozta a gesztust Kate.
- Én is őt. Jó lányt neveltél belőle, büszke lehetsz magadra.
- Lehetnék, de mégsem vagyok. Nyolc évre eltűntem az életéből amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. Magától tanulta azt, amilyen most, illetve Tinától, ő volt mellette abban az időben. Egyedül állt a talpára és vészelt át annyi rosszat, erősebb bárkinél is. Azt mutatja, hogy erős, miközben szegénykém darabokra hullik és nem tehetek jelenleg semmit sem! A vőlegénye eltűnt, senki sem tudja hová, de mégis erősnek mutatja magát, mert az is, nem hagyja, hogy elgyengülten lássuk.
- Egy igazi harcos.
- Igen, a legbátrabb harcos.- helyeselt Kate.
- Ahogy te is. Nem ugyan olyan, de hasonló problémákon mentetek keresztül, mégis talpon vagytok és küzdötök,. Számomra ez példamutató és persze örülök, hogy két ilyen erős nő hozzám tartozik.
- Én is hozzád tartozom?- nézett a férfira sejtelmesen Kate.
- Nem.- rázta meg a fejét Tom.
- Ez igaz..- hajtotta le fejét Kate.
Tom visszaemelte tekintetét, hogy ismét a szemébe nézhessen.
- Még nem, előtte szeretnék néhány dolgot elsimítani, aztán megszerezlek magamnak, úgyhogy nem muszáj könnyen adnod magad. Mutasd meg mennyire elérhetetlennek tűnsz, én pedig most bebizonyítom mennyire képes vagyok küzdeni érted.- hajolt közelebb.
- Ha ezt szeretnéd ám legyen, csak szólok nem lesz könnyű dolgod.
- Azt hiszem megbirkózom ezzel!
Kate kezdett egyre inkább zavarban lenni, teljesen elveszett Tom szemeiben, közben néha az ajkaira pillantott. A férfi ezt észrevette, majd elmosolyodott és amennyire csak lehetséges volt mégközelebb hajolt a nőhöz.
A szíve egyre hevesebben vert, előre dűlt és Tom nyakához bújt, hogy a férfi ne láthassa vörös arcát.
- Most találkoztunk hosszú idő után először, erre meg teljesen kikészítesz! Negyven fölötti nő vagyok, erre még mindig képes megdobogtatni a szívemet az a férfi, akibe tinédzserként szerettem bele! Kicsinálsz komolyan Thomas!- nyöszörgött zavarában Kate.
- Ennyire rossz dolgot tettem, hogy a teljes nevemen szólítasz?- kuncogott Tom.
- Igen! De közben mégsem! Oh istenem annyira bonyolult vagyok!- rázta meg a fejét Kate.
- Nem annyira, mint azt te hiszed!
- Soha senki nem tudott megfejteni engem Mandy-n, Tinán és rajtad kívül, csak ti voltatok képes olyan oldalamat is látni, amit még magam elől is próbáltam elrejteni.
- Előttünk semmi szükség megjátszanod magad! Add önmagad, azt a nőt akarom látni akit megismertem!
- Az a nő már rég halott Tom..- sóhajtott Kate.
- De még feléleszthetem, ha ügyes vagyok.
- Miért vagy ennyire magabiztos?
- Mert kaptam még egy esélyt, nem szúrom el. Mégegyszer nem leszek ekkora barom!
- Honnan veszed, hogy van esélyed?- nézett fel a férfira.
- Mert nincs?- húzta félmosolyra ajkait Tom.
Ajkaik ezúttal súrolták egymást. Kate nagy levegőt vett, majd észrevétlenül kifújta.
- Úgy látod, hogy van?- húzta tovább a férfi agyát.
- Én kérdeztem előbb Kate!
- Megeshet, hogy van.
- Megeshet, hogy úgy látom, van esélyem.
- Akkor mire vársz még?- kérdezte Kate.
- Nem akarok elrontani semmit sem, bármennyire szeretném nem lehet!
- És ha engedélyt adok rá?
- Kapok?- emelte meg mindkét szemöldökét Tom.
- Megeshet.
- Az nekem nem elég, határozottabb válaszra van szükségem.- húzódott hátrébb Tom.
Kate karjait a férfi nyaka köré fonta, majd ajkait az övéhez tapasztotta.
Tom meglepődött, teljesen lefagyott és mozdulni sem bírt. Néhány pillanat múlva Kate eltávolodott és a szemébe nézett.
- Én sem fogom visszafogni magam, nem te leszel az egyetlen aki küzdeni fog! - nézett Kate elszántan a férfira.
- Nyerjen közülünk a kitartóbb!
- Ahogy szeretnéd!
Tom habozás nélkül húzta ölébe Kate-t és csókolta meg ismét.
A kellemes csevely után mindketten a szobájukba mentek.
Amanda észrevette édesanyján, hogy vörös arcal ül az ágya szélén és teljesen zavarban van. Jobbnak látta nem firtatni a dolgokat, sejtette mi történhetett odakint a tornácon.

ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ Where stories live. Discover now