34. |Játszma vége|

468 39 0
                                    

/ Amanda Hudson /

A fejem sajgott és kegyetlenül fájt a tarkóm illetve a homlokom is egyaránt. Csuklóimon erős szorítást éreztem, alattam a talaj jéghideg volt. Kezdtem magamhoz térni, szemeimet lassan nyitottam ki. A teremben korom sötét volt, hiába próbáltam bármit is kivenni, lehetetlen volt. Azonnal a hasamhoz kaptam és végigtapogattam, megbizonyosodva arról, hogy nem érte sérülés. Megnyugodva sóhajtottam fel, mikor nem találtam semmit rajta. Felnyúltam a tarkómhoz és beletúrtam a hajamba, hogy megkeressem az oda rejtett hullámcsattomat. Miután megtaláltam, a sötétben tapogatózva megpróbáltam megtalálni a bilincs kulcslyukát, amint megvolt piszkálni kezdtem a csattal, hátha jutok is valamire. Katonai ismereteimnek hála kinyitottam és azonnal leszedtem csuklóimról a szoros bilincset. Felálltam és tapogatózva elindultam a sötétben. Elérkeztem egy ajtóhoz, megkerestem a kilincset és lenyomtam. Legnagyobb meglepetésemre nyitva volt, valószínűleg Josh erre nem számított. Amint az ajtó túloldalán lévő folyosóra értem, a lámpák pirosra váltottak, a plafonon lévő kamera rám irányult, majd a hangszórókból ismét hallottam Josh hangját.
- Nem csalódtam Mrs. Katona!- nevetett gúnyosan.
- Mi ez az egész Josh?- kiabáltam hátha meghallja.
Tőlem jobbra néhány méterrel arrébb kinyílt egy ajtó, amin az személy lépett át, akit hónapok óta nem láttam.
- Bucky..- suttogtam ledermedve.
- Most jön csak az igazi kínzás!- nevetett mániákusan a hangszórókból Josh.
Idegen nyelven kezdett el beszélni, én nem értettem, Bucky viszont igen. Elindult felém, tekintete ködös volt és cseppet sem megnyugtató. Rohanni kezdtem, amennyire csak bírtam hat hónapos terhesen. Bucky végig a nyomomban volt. Mindent ami mellett elhaladtam próbáltam az útjába dönteni, ezzel is lelassítva őt. Elérkezve egy hatalmas ajtóhoz, tolni kezdtem, de hiába, be volt zárva. Bucky ekkor ért mellém. Meg akart ütni, de elhajoltam, így a zárat sikerült eltalálnia. A földről felvettem egy otthagyott tégla darabot és fejen vágtam vele. A fejéhez kapott, láthatólag meg is szédült, majd a falnak támaszkodott.
- Sajnálom Édesem!- suttogtam és berohantam a terembe.
Próbáltam megtalálni a kijáratot, de nem jártam sikerrel. Bucky feleszmélt a szédületből és újra elindult felém. Nem volt hová mennem, ezért megpróbáltam rá hatni.
- Bucky! Állj le kérlek! Ne tedd ezt! Ismersz engem! Tudod, hogy ki vagyok!- kiabáltam.
- Esélyed sincs Amanda! Vesztettél!- nevetett gúnyosan Josh.
- James! Kérlek emlékezz! Tudod, hogy ki vagyok! - próbáltam hatni rá.
- Nem ismerlek!- szólalt meg Bucky.
Közel érve hozzám elkapta a nyakam és megszorította.
- Bucky, ne tedd ezt! Ismerj fel végre! - kapkodtam levegő után.
- Azt sem tudom ki vagy!
- Amanda! Amanda vagyok, ismersz engem!- hebegtem.
- Amanda?- engedett a szorításból.
Ekkor az egyik csukott ajtó kinyílt és Sam repült be rajta a hacukájában. Ellökte előlem Buckyt, így végre rendesen kaptam levegőt. Térdeimre estem és köhögni kezdtem.
- Jól vagy?- segített fel.
- Jól vagyok Sam, valamit csináltak vele! Nem tudom mit de nem emlékszik semmire!
- Kimosták az agyát, ugyanúgy, mint évekkel ezelőtt.
- Micsoda?- kérdeztem meglepetten.
- Adam Hudson keze is benne volt ebben!
- Adam? Ő segített Johnnak?- lepődtem meg méginkább.
- Igen, őt már elkaptuk, ő vezetett el ide.
- Ezt nem hiszem el! Vigyázz!- löktem el magam mellől.
Bucky felkelt és próbálta megtámadni Sam-et. Miközben ők ketten verekedtek, ismét kinyílt egy ajtó, azon viszont Josh lépett be, egy M16-os gépkarabéllyel a kezében és azonnal tüzet nyitott ránk. Sam felkapott és az egyik vas szekrény mögé rejtett.
- Meg kell állítanunk ezt az őrültet! Van nálad fegyver? Tőlem elvette!
- Tessék itt van egy pisztoly!- nyomta azonnal a kezembe.
Felrepült, ügyesen manőverezve kikerülte Josh lövedékeit, végül sikerült olyan közel kerülnie hozzá, hogy fellökje őt is és kitépje kezéből a fegyvert. Tom rohant be ugyanazon az ajtón, amin az imént Sam is. Amint meglátott hozzám rohant.
- Mandy, kicsim,mondd, hogy jól vagy!- ölelt magához.
- Apa!- viszonoztam ölelését - Jól vagyok, nincs bajom!
- Véres a fejed, mit tett veled az a mocsok?- tapogatott végig.
- Valószínűleg beütöttem, de nem fáj ne aggódj!
Bucky megindult felénk és megtámadta Tom-ot. Sam közben elkapta Josht és megkötözte.
Tom a földre került, miközben Bucky folyamatosan ütötte.
Megpróbáltam leállítani Jamest. Belekapaszkodtam karjába és hátra húztam. Elsőre nem sikerült elérnem nála, hogy abbahagyja, így nem volt más választásom. Letérdeltem mellé és szembe fordítottam magammal.
- BUCKY!- kiáltottam rá könnyeimmel küszködve.
Egy pillanatra láttam rajta a felismerést, abbahagyta Tom bántalmazását. Sam segített felállni az apámnak, én végig Bucky arcát fogtam és tartottam vele a szemkontaktust. Egyik karját felém emelte, Sam majdnem közbelépett, de megállítottam. Fém karját az arcomra vezette, hideg érintésétől ismét az a kellemes borzongás járta át minden porcikám.
Josh nevetni kezdett, röhögése egyre ijesztőbbé vált, mint egy valódi pszichopata.
- Mi olyan vicces kölyök?- kérdezte Tom cseppet sem jókedvvel.
- Ez itt!
Felemelte kezét amiben egy irányító panel volt. Megnyomta a rajta lévő gombot, odafent néhány robbanás után az kóceráj egész teteje omlani kezdett. A lezuhanó darabok hamar beterítették az egész termet, elválasztva minket egymástól. Az egyik nagyobb törmelék pont fölöttem zuhant lefelé, amilyen gyorsan csak tudtam a fal felé rohantam, hogy ne eshessen rám. Ekkor a porfelhőből Bucky termett mellettem, felkapott és szaladni kezdett velem kifelé. Már majdnem a kijárathoz értünk, amikor egy újabb törmelék esett lefelé egyenesen ránk. James lerakott és előre lökött, mire hátra néztem eltűnt a lezuhanó darabok alatt.
- BUCKY!- kiabáltam a nevét kétségbeesetten.
Puszta kézzel kezdtem el szedni a romokat, amikor megpillantottam az ismerős fémkart. Megragadtam és húzni kezdtem, Sam ekkor ért oda és azonnal segített kimenteni Buckyt a föld fogságából. Valamiféle föld alatti bunker lehetett, mert a lezuhant plafon helyén most a tiszta kék eget láttam.
Sam szárnya segítségével egy erőteljeset húzott barátja mozdulatlan testén, ezzel kirantva Buckyt a törmelékek fogságából. Tom elkapta az egyik vállát, Sam pedig a másikat és elindultak vele kifelé én pedig követtem őket.
Odakint a rendőrség várt minket, idő közben elkapták Josht is, aki menekülőre fogta a robbantás után.
Láttam Adam-et is az egy autóban ülni, meg kell tudnom róla az igazat azok után amit Sam elmondott.
Amint anya meglátott szélsebesen rohanni kezdett felém, majd mellém érve szorosan a karjai közé zárt és zokogott.
- Ugye jól vagy kincsem? Jajj kérlek mondd, hogy jól vagy!- kérdezgetett kétségbeesetten.
- Jól vagyok, nincs semmi bajom, minden rendben, itt vagyok!- öleltem magamhozm
- Édes istenem kicsikém! Én annyira aggódtam!
- Tudom, elhiszem anya, elhiszem!
- Azt hittem odavesztek a robbantás miatt, én annyira megijedtem, hogy elveszítelek titeket!
- Mind itt vagyunk anya, ne félj.
Tom mellénk sétálva átölelt mindkettőnket.
Ekkor észbe kaptam és rohantam Buckyhoz, akit idő közben az egyik hordágyra helyeztek és a mentőbe tolták.
- Kérem had menjek vele, a menyasszonya vagyok!- fordultam az egyik mentőshöz.
- Rendbe hölgyem, szálljon be ön is.
Anyáékra pillantottam, akik épp egy érzelmes csókot váltottak. Nem mondom furcsa érzés volt, de mégis kellemes.
Elindultam az autó hátsó része felé az egyik mentős kíséretben, de ahogy közeledtem, egyre rosszabbul érzetem magam. Ha a mellettem álló férfi nem kap el, lefejelem a mentő alját, újra elájultam és minden megszűnt körülöttem.

ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt