In The Devil's Hand

Nem kívánt személy

×Katherine×

Reggel mikor felkeltem, nem lepődtem meg amikor megpillantottam az órát. Hajnali 5:45. Míg más normális ember este tíztől reggel hatig alszik, addig én hajnal kettő órakor fekszem le és legkésőbb is negyed hétkor kidob az ágy. Bár ki mondta hogy én normális ember vagyok? Néha még azt is megkérdőjelezik nem hogy mások még én magam is hogy, egyáltalán emberi lény vagyok, nem hogy normális. Normálisnak mondható az, kinek az egész családja alvilági ügyekben verhetettlen? Nem igazán. New Yorkban mindenki tudja, vagy ha nem is, de sejti hogy a Johnson név mit takar magába. Ezt a várost két hatalmas maffia irányítja, és tartja össze. Mindkét maffia megtalálható a kontinens több pontján is. De New York az egyetlen ahol egy helyen van mindkét hatalmas szervezet feje. Mivel 3 évvel ezelőtt apám visszavonult, így én lettem a maffia feje. Ezért is van az, hogy ma nekem kell a Reyes család fejével, New York másik maffiafönőkével ebédelnem. Igaz mostanság az a hír járja hogy, átadja a stafétát a fiának.
Lementem a lépcsőn, egyenesen a konyhába vezetett az utam, hogy főzzek magamnak egy kávét. Egyszer megkérdezték tőlem, ha nem innék meg napi szinten három bögre kávét, akkor meghalnék? A válaszom egyszerű volt; én nem, de te lehet igen..
Miután megittam a napi adagom, felmentem felöltőzni, aztán előkészítettem a mai ebédre a szerződéseket. Mire végeztem vele feljegyeztem magamnak, hogy ma még be kell mennem a céghez, és még az egyik klubbot is meg kell látogattnom. Épp álltam fel a székemből, mikor megcsörrent a telefonom, apám az.

-Mondjad-szóltam bele, kicsit sem kedves hangot megütve. Tehetek én róla? Kislány korom óta, arra neveltek hogy a mi világunkban a kedvesség hátrány, az érzelmek pedig elgyengítenek.
-Szia neked is!-szememet forgattom.-talán nem úgy kéne felvenni a telefont hogy; szia apa, miért hívtál? Nem neked egyből le kell támadni az embert.-mondja.
-Mi volt olyan nagyon fontos amiért felhívtál?-kérdeztem meg, és reménykedtem csak benne hogy nem jön megint a hegyi beszédével.
-Csak azt szeretném tudni hogy ugye nem felejtetted el a mai ebédet Edward Reyessel?-tér végre a lényegre.
-Nem, nem felejtettem el. De ha nem haragszol most leteszlek hogy tudjak készülni.-válaszát meg sem várva nyomtam rá a telefont.

***

Már a Diamondsban ülök, és Mr.Reyes már fél órája késik. Megiszom az utolsó korty kávémat is éppen állnék fel, amikor nyílik a kávézó ajtaja. Oh bassza meg! Ez meg mi a pékfaszomat keres itt? Hogy kiről beszélek? Hát a fiatalabbik Reyesről. Daniel James Reyes. Mindig is utáltuk egymást. Viszont valamit nagyon is szerettünk. Szopatni a másikat, és egymás vérét szívni. Nem telt el úgy egy perc ha esetleg, egy légtérben voltunk hogy ne vágtunk volna oda valamit a másiknak. Főbb oka nem volt az utálatunknak a másik iránt, csak egyszerűen nem volt soha szimpatikus a másik. Egyszer mikor úgy 6-7 évvel ezelőtt az apáink elkezdtek azzal viccelődni, majd egyszer általunk fog egyesülni a két család, én 2 hónapig nem szóltam apámhoz, Daniel pedig ha jól tudom másfél hónapig. A mai napig képesek vagyunk mindenből versenyt csinálni. Amint meglátott hatalmas vigyor terült el az arcán. Oh bassza meg de mostmár tényleg, ennek kurvára nem lesz jó vége!-szitkozódtam magamban. Mikor ideért, kezét nyújtja de én nem fogadom el.

-Úgy volt hogy az apád jön.-térek egyből a lényegre. Mosolya ami inkább nevezhető már vicsornak, még mindig ott ül az arcán.
-Isabelle, Isabelle.-csóválja a fejét,hogy szakadna le a helyéről.-Miért vagy ilyen mogorva mindig? Vagy talán feszült vagy? Igazán segíthetek azon.-pajzán mosolyra húzodott a szája.ilyenkor úgy lefejelném, mikor nem? Ő tipikusan az a fajta srác, aki tisztában azzal hogy jól néz ki. Mert igen, még én is bevallom hogy rohadt helyes. Csak hát akkor van bökkenő, ha kinyitja a száját. A személyisége az összes jó pontot leviszi mit a külsőjével szerzett.
-Elárulnád nekem hogy mi a faszért késtél te félórát?-förmedtem rá. Nem elég hogy a rakományom hibásan érkezett meg, nem még ezzel az anyaszomorítóval is foglalkoznom kell.-Ha az van megbeszélve hogy 11:30-ra a kávézóba, akkor nem esünk be délben az ajtón!
-Jajh Isabelle, tudod kicsit hosszúra sikeredett az estém.-kacsintott.
-Daniel..-kezdtem volna bele, hogy engem aztán igazán nem érdekelnek a kis numerái. De mint mindig, most is közbe kellett szólnia.
-Igen mi corazón? Imádom ahogy a nevemet mondod.-és már kezdődik.
-Oké, térjünk arra amiért most itt vagyunk. Gyorsan zavarjuk le, és mindenki mehet a saját dolgára.-mondtam, mert ha még egy perccel tovább kell vele egy levegőt szívnom, én esküszöm hogy kocsi elé vettem magam.
-Szóval gyorsan szereted..értem én. Pedig azt hittem volna hogy veled nehezebb dolgom lesz.-mielőtt még folytatná a hülyeségét kezébe nyomtam a tollat és az orra alá dugtam a szerződést.
-Csak. Írd. Alá. Most.-tagoltam, mert félő hogy nem fogná fel.
-Oh tényleg, majdnem elfelejtettem megemlíteni. Átveszem apám helyét még a napokban. Szóval egyre többet fogunk találkozni mi corazón.-kacsintott.
-De kurvára örülök neki..-mondtam és már vettem is célba a bejáratot amilyen gyorsan csak tudtam.