In The Devil's Hand

Méz szőke tincsek

×Katherine×

  A dobozból pár szőke hullámos hajszál lógott ki, de féltem és nem akartam kinyitni. Egyetlen embert ismertem akinek ilyen volt a haja, de az lehetetlen, nem lehet ő, képtelenség. Ahogy kivágodott az ajtó összerezzentem, Daniel és Ethan lépett be a nappaliba. Észre se vettem hogy remeg a kezem csak mikor Ethan kikapta a kezemből a levelet.

-Kath, mi van a dobozban?-nem akarom megtudni, és ha már én nem akarom akkor Ethan végképp nem akarná.

   Daniel megunta a várakozást, hozott egy kést a konyhából és felnyitotta a dobozt. Mikor megláttam mi, vagy éppenséggel ki van benne, a torkom elszorult, nem kaptam levegőt. Nem az volt a dobozban akire én gondoltam, hiszen lehetetlen lett volna, erre akkor jöttem rá mikor Daniel kisöpőrte a lány arcába hullott méz szőke tincseket, de nem is ez volt a gond, az a sok emlék, a megismerkedés, beszélgetések, a baleset. Minden mint egy kisfilm, úgy forgott le előttem. Levegő után kapkodva indultam el a teraszra, hogy még az elején le tudjak nyugodni. A korlátnak támaszkodva próbáltam szabályozni a légzésem, de mind hiába, nem ért semmit. Egy meleg takarót éreztem a hátamon és egy kezet, nem kellett oda néznem tudtam kihez tartozik a kéz. Felém nyújtott egy pohár vizet, és egy kis fehér bogyót. Miután lenyeltem, elkezdett a nyugágy felé húzni leültetett és magához húzott. Ez mind szép és jó, de ő azt nem tudja hogy nekem nem segít ilyenkor a gyógyszer. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy kezdek lenyugodni. De ez nem lehet a gyógyszer mivel nem telt még el annyi idő hogy hasson. Az meg egyszerűen lehetetlen hogy Daniel közelsége nyugtatot volna meg. Lábával lassan ringatót minket, én meg hozzá bújva félig az ölében feküdve, egyre nagyobbakat pislogva miközben hajamat simogatta. Nem tudom mikor de elnyomott az álom, ami meglepő mivel nekem legalább egy óra kell mire elalszok.

×Daniel×

   Kath szépen lassan elaludt az ölemben, mikor vittem volna fel az emeletre hogy azért mégse a teraszon aludjon, a bejárati ajtó kicsapódott és Amara lépett be rajta. Ijedt tekintete átváltott zavarodottra, mintha nem értené mi történik a szeme előtt. Gondolom Ethan hívhatta ide, jól is tette mivel mi rohadtul nem tudtunk Kath pánikbetegségéről.

-Elaludt, mindjárt jövök.-suttogtam, ő pedig némán bólintott majd elindult velem az emeletre.

  Mikor becsuktam a szba ajtót, egyből kérdőre is vont, de ami meglepett, hogy normális hangnemben kérdezte.

-Mi történt?

-Igazából én sem értem. Felhívott hogy azonnal jöjjek ide, de a hangja szinte már remegett, mikor Ethanel ide értünk lefagyva állt a nappali közepén egy doboz előtt amihez egy levél is járt ajándékba. Mikor kinyitottam a dobozt mintha egy pillanatra megnyugodott volna de aztán pánikrohamot kapott, és mikor már lenyugodott annyira hogy el tudná mondani mi történt elaludt.-a végére felkapta a fejét és értetlenül nézett rám.

-Szóval hogy értsem, Kath simán lenyugodott aztán elaludt? Dan tudom mikor hazudsz, és most nem. Hogy az istenbe csináltad?

-Tőlem kérded? Én nem tudom, kint a teraszon voltunk vittem ki neki egy takarót hogy ne fázzon meg aztán a nyugágyon ültünk, oké ő már szinte feküdt az ölemben, aztán egyszer csak elaludt.

-Mi volt a dobozban?

-Inkább ki.-sóhajtottam és elindultam a nappali felé.

  Mikor leértünk a dobozból szőke hullámos tincsek lógtak ki, Amara ahogy ezt meglátta megdermedt és nem mozdult se előre se hátra. Szája kicsit elnyilt, szemei kikerekedtek, és csak a dobozt nézte.

-Ez lehetetlen!-elindult a doboz felé, és mikor rendesen látta mi vagy inkább ki van benne, megnyugodott és egy gondterhelt sóhajt hallatott.

-Amara, mi folyik itt?-nagyon ritka mikor Ethan komoly, és ez most ritka pillanatok egyike.

-Ez az egy amit én, nem mondhatok el.

-Mi az hogy te, nem mondhatod el?-Amara mindig ilyen volt, amit nem akart elmondani azt az életben nem szeded ki belőle.

-Ahogy mondtam, én nem mondhatom el, Ő pedig soha nem is fogja. Ha pedig mégis, annak nyomós oka van.

-Fasza, akkor van egy olyan dolog ami fontos lenne, de az istenért nem mondja el senki, és még azt is ki kell találnunk hogy ki ez a dobozban, meg azt is hogy kiküldte.-nem mondom, kezdek egyre idegesebb lenni, de le kell valahogy nyugodnom.

-Danny boy, nem kell idegeskedned!-még egy szót szól nem érdekel ki ő, de esküszöm neki megyek.

-Amara fejezd be! Dan, nyugodj le!-Ethan ez kurva sokat segít, tényleg.

-Ugyan miért kéne befejeznem? Hiszen még csak el sem kezdtem.-ahogy megindultam felé összeszorított fogakkal és ököllel, Ethan úgy ugrott közénk.

-Dan menj fel! Le kell nyugodnod!-mindvégig farkas szemet néztem a mögötte álló személlyel, de nem mozdultam. Tudtam hogy igaza volt, de ami a múltkor lenyugtatott az most nem tud, hiszen fent alszik, és nem hinném hogy pusztán csak a jelenléte lenyugtatna.

   Megindultam az emelet felé, hisz ha itt maradok még olyat tennék amit később megbánnék. Felfelé a lépcsőn írtam Lucasnak egy üzenetet miszerint azonnal nézze meg a kamerák felvételeit és Carterrel derítsenek ki mindent.
   Majd szét vetett az ideg, de amint beléptem az ajtón és megpillantottam az alvó személyt, valami furcsa érzés fogott el. Már nem azért voltam ideges, amiért odalent, hanem azért hogy bárki simán besétálhat ide akármikor és bármi történhetett volna. De ez a furcsa érzés egyre inkább felül kerekedett rajtam, és már csak azt vettem észre hogy a székben ülve figyelem ahogy halkan szuszog, és alkalmam akadt megfigyelni arca minden porcikáját. Sötét ívelt szemöldöke mindig tökéletes volt, fekete szempillái keretezték a most nem látható de gyönyörű szemeit. Dús ajkai most kicsit szétnyílva. Miért érzek késztetést arra, hogy most azonnal megcsókoljam? Nem tudom pontosan, meddig nézhetem, de egyszer csak mocorogni kezdett, én pedig közelebb mentem. Ahogy az ágy mellé értem szemét kinyitotta, és egyből megtaláltak azok az igézően kék szemek, nagyokat pislogott miközben felült az ágyban.

-Jobban vagy?-nem szólt semmit csak bólintott.-Miért nem tudtunk arról hogy pánikbeteg vagy?

-Nem vagyok pánikbeteg, csak az átlagosnál nagyobb az esélye hogy pánikrohamom legyen.

-Akkor megkérdezem mégegyszer. Miért nem tudtunk róla?

-Addig nincsen semmi baj amíg lélegzek. Ha már nem, akkor ott vannak a bajok.

-Belle, addig amíg nem lesz meg az a patkány, testőr lesz melletted!-oh ha tudtam volna ezzel mit indítok el.

-Te most ugye viccelsz? Nem fogok úgy járkálni hogy valaki követ mindenhová.-a hangja viszonylag még nyugodt volt.

-Oké akkor én leszek 0-24-ben veled.

-Istenem még csak az kéne. Inkább jöjjön a láncfűrészes gyilkos.

-Azért ennyire nem vagyok rémes! Rendben akkor hozzám költözől.-nyugodt voltam, Kath már nem annyira. Őszintén szólva mindig is szerettem ha ideges. Imádom a mai napig idegesíteni.

-Én innen nem megyek sehová!

-Akkor én költözőm.-nagyon jót mosolyogtam az arcán. Komolyan is gondoltam amiket mondtam, nem fogom hagyni hogy ezek után egyedül mászkáljon.

***

  Lucas és Carter lassan egy hete nem találtak semmit, a kamerákat elvágták, biztonsági őr meg minek? Ha az egyik legnagyobb maffiavezér vagy aki egyedül lakik, akkor mégis minek magad mellé testőr, vagy a házadhoz biztonsági őr? Miután Katherine duzzogott egyet, úgy tett mintha semmi sem történt volna. És az idegesít a legjobban hogy nem tudom mi történt és senki nem mondja el, de lehet hogy még hasznomra is válhat az hogy itt vagyok és kideríthetem végre hogy mi az isten folyik itt. Úgy alakult, hogy ha én itt lakók akkor Ethan is. Kath már nem mondott erre semmit, jól tudta hogy ha van valaki akit nem lehet semmiről lebeszélni, akkor az Ethan. Oké lehet hogy Kath néha már a haj tépés szélén áll, és esküszöm hogy nem miattam.

-Daniel James Reyes! Mi a faszt csináltál már megint?

  Oké talán egy kicsit miattam is.