In The Devil's Hand

Nyitott szemmel járj!

×Katherine×

-Egy szót se!-a szúrós pillantásom sem hatott valami sokat.

-Isabelle, de nem hagyott nekem semmi szórakozást az a boszorkány!-esküszöm mint egy 5 éves.

-Daniel! Ott van az alagsorban még mindig a hulla, kivételesen te választasz mit kezdjünk vele. Megfelel?-körülbelül félórája még szét akarta verni a falat most meg mint egy óvodás úgy hisztizik.

-Reyes, akarod tudni mit mondott az a patkány vagy sem?-mondtam már hogy imádom ezt a nőt? Daniel nem válaszolt csak levágta magát a fotelbe és karba tett kézzel várta a híreket.

-Először könyörgött az életéért mint mindenki ha meglát. Na mindegy ez lényegtelen. Miután elővettem a kést egyből eszébe jutott hogy mit is tud. Annyit tudtam meg hogy a főnöke arcát sosem látta, de valami szőke ribanc ment be hozzá, és ő volt elvileg az informátor. És még valami, addig nem áll le míg holtan nem lát titeket.

   Daniel és én össze néztünk, mivel már eddig is gondoltunk arra, hogy belsős adja ki a dolgokat mivel az oroszok mindig előttünk járnak valamilyen úton módon. De nálunk elég kevés nő van a mi szervezetünkben, és azok közül egyik sem szőke. Sőt akik hozzá férhetnek az ilyen belsős infókhoz azok nagyon kevesen vannak, és egyik sem nő. Gondolatainkból az ajtó nyitodás szakított ki minket.

-Kath ezerszer hívtalak már.-mennyire szerettem azt az időszakot mikor csak ünnepekkor láttuk egymást.

-Ha nem veszem fel a telefont vagy esetleg kinyomom, akkor annak nyomos oka van és nem szórakozásból teszem!

-Csak annyit akartam kérdezni, hogy hol van a hétvégi ház kulcsa.

-Minek az neked? Nem fogsz oda kurvákat vinni.

-Hé, ő nem kurva!

-Uhm Belle, kiről beszél?-életemben nem hívott így senki, az Isabelle-t is csak ő használta, de azt sem becézte.

-Őszintén? Fogalmam sincs. Ismerem azt a bizonyos nem kurvát?

-Nem hiszem. De nem is most fogod megismerni. Még a végén elűznéd a szörnyű személyiségeddel. Nem is értem hogy Dan és Eth hogyan bírnak ki téged nap mint nap.-szerintem mostanában egyre többet fogom játszani a kisegér szerepét akire ráléptek, és kiesett a szeme.

-Aaron, ezt még mi sem tudjuk. De jogos a kérdés.-jó szokásomhoz híven lekaptam a cipőm, és az idióta felé dobtam. És egy tökéletes dobás volt, bele a közepébe.

-Isabelle, 23 évesen még szeretném használni, és ezzel nem vagyok egyedül, szóval ha lehet, örülnék neki ha befejeznéd ezt a dobálosdit!-oké lehet tényleg kicsit erős volt a dobás, főleg tűsarkúval. De ő kezdte.

-Hányszor mondtam már el neked, hogy addig kussolj míg van rá lehetőséged.

-Viszont meg kell erősíteni a testőrök számát.-értetlenül néztem rá mivel őt senki se akarná megtámadni, én meg megtudom védeni magam.

-Engem nem fog senki se követni mindenhova. Eddig se volt ra szükség, most se lesz.

-Eddig nem akart téged senki se megölni!-szemén újra úrrá lett a sötétség, ezt a többiek is észre vehették mivel kimentek az irodából.

-Mintha csak rám vadászna az a pszichopata.

-De én megtudtam magam védeni egy orosz pszihopata ellen.

-Ugyanazt a kiképzést kaptuk, és megtudom védeni magam.-minden mondatnál egyre közelebb jött. Szinte már egymás elől vettük el a levegőt. Szokásos fűszeres illata orromba kúszott, és kezdtem elveszíteni az agyam felett az irányítást. Egyszer csak megfordított és kést szorított a torkomhoz. Nem tudom mi történt velem, hogy nem tudtam reagálni, szinte földbe gyökerezett a lábam.

-Ennyi idő alatt simán elvághatta a torkodat az a pszihopata, de te mit csináltál? Semmit. Leblokkoltál. Nem fog mérlegelni hogy életben hagyjon vagy sem. Belle ez nem játék!-súgta a fülembe amitől kirázott a hideg, és libabőrös lettem.

-Mintha eddig érdekelt volna hogy mi történik velem.-és mintha az eddigi leengedett védőf falait újra felhúzta volna, leengedte a kést és hátrébb lépett.

-Igazad van, rohanj egyenesen az oroszok karmaiba. Csinálj amit akarsz. De én szóltam előre.-ezzel kiviharzott az ajtón és maga után becsapta. Nem értem mi baja van, én csak az igazságot mondtam, eddig le se szarta mi van velem, most meg a legkisebb széltől is óvni akar.

×Ismeretlen szemszög×

-Derítsd ki mindent a kapcsolatukról! Azt is mikor esznek, isznak, alszanak. Mindent akarok róluk tudni. Szemmel láthatóan a drága Katherinenek a Reyes fiú a legfontosabb. Őt kell elsőként célba venni! Aztán jöhetnek a többiek. Aaron Johnson, Ethan Collins, Colton White. Amara Ivanovnak egy haja szála sem görbülhet! Ahogy a férjének sem, Damien Vitalio. Az ő kezükben van egész Oroszország. És én addig nem nyugszom míg Katherine Johnson nem szenvedett! És miután szépen lassan végig nézi ahogy a szerettei meghalnak, az után jön ő!

-Mit tett hogy ennyire kiakarod semmizni?

-Elvett tőlem valamit amit soha nem kaphatók vissza. És ezt nem úszhatja meg! Hogy megy a terv a Johnson fiúval?

-Minden a terv szerint. Teljesen az ujjaim közé csavartam.

-Remek, a terv ugyanaz. És addig semmi külön akció míg nem szólok!

×Katherine×

  Miután végre átöltöztem, Amara rontott be az irodába.

-Mesélj! Most!

-Miről beszélsz?

-Ne játszd a hülyét kérlek, Daniel most viharzott ki az épületből és egy szó nélkül elment mellettünk miközben majd felrobbant. Mivan köztetek?

-Azért mert nem úgy vannak a dolgok ahogy ő akarja, és ezért fel akar robbanni, erről nem én tehetek. Az hogy mivan köztünk a válaszom, az hogy semmi.

-Katherine Isabelle Johnson! Az igazat! Azonnal!

-Egyszer kétszer lefeküdtünk de semmi több. Ennyi.-utálom hogy mindig ki tudja belőlem húzni azt, amit akar.

-Tudom!

-Akkor minek kérdezted meg? Amúgy meg honnan?-költői kérdés. Ugyanis a választ már most sejtettem.

-Tőled akartam hallani. És Ethan elmondott mindent. Bele értve a múltkori öltözős esetet is.-esküszöm ha valaki mégegyszer felhozza azt a történetet, kitekerem a nyakát. -Viszont azt ő sem tudta hogy végül befejeztétek amit elkezdtetek vagy sem?

-Most mentem haza!-indultam el az ajtó felé, szinte futó lépésben haladtam a kocsi felé mikor kiértem az épületből, Marával a nyomomban.

-Kath legalább haza viszel?

-Haza.-sóhajtottam és előre tudtam hogy hosszú út lesz. Erről akkor bizonyosodtam meg mikor kényelmesen elhelyezkedett az anyós ülésen, és megszólalt.

-Akkor most befejeztétek vagy sem?

-Igen, most boldog vagy?

***

   Miután Amarát haza vittem, én is elindultam a saját házamba mivel lassan hajnali négy óra lesz. Most mondanám hogy sokáig fogok aludni mivel holnap, azaz ma nem megyek be dolgozni, nagyon max csak délután, de akkor se tudnék délig aludni. Érzem azt hogy fáradt vagyok, de egyszerűen nem megy a három négy óránál több alvás. De ez sajnos azóta így van mióta átvettem apám helyét. Mikor haza értem és beálltam a garázsba első utam a konyhába vezetett. Vannak olyan kivételes alkalmakat mikor már nem tudok mit kezdeni, jobbik esetben altatót kell bevennem, viszont ha mar azzal sem megy akkor viszont már nyugtató is képbe kerül. Amikor készültem felmenni az emeletre megláttam a nappali közepén egy dobozt. Ebben már csak az a fura, hogy én nem vártam semmi felé csomagot. A doboz tetején volt egy levél.

"Nem ő volt az első, sem az utolsó!"

   Amint kinyitottam a dobozd, egyből nyúltam a telefonomért, kattintottam a névre, és már hívtam.

-Ennyire hiányoznék? De mondjuk kit érdekel, ugyanis tudod, engem sosem érdekelt mi van veled.

-Kurva gyorsan gyere át!

-Indulok!