In The Devil's Hand

A falnak is füle van

×Daniel×

-Dan..

-Nem! A kurva életbe csak engem érdekel hogy mi lesz vele? Ethan, Kath kómában van és ha két héten belül nem kel fel lekapcsolják. Felfogtad ezt? De tudod mit, leszarom mennyi pénzbe kerül, nem fogják lekapcsolni! Ha évekig lesz azokon a tetves gépeken, akkor évekig. Nem fogom hagyni hogy megtegyék!-az utolsó mondatot végig a szemébe mondtam, és komolyan is gondoltam az egészet. Kath ágya mellett állunk és már egy hét telt el amióta behoztam. Egy kibaszott hét és semmi javulás. Az orvosok nem sok esélyt látnak arra hogy felébredne, de ők nem ismerik. Ő sosem adta fel, sosem vesztet. Ebben az egy hétben annyira hagytam el a kórházat hogy lezuhanyozzak és átöltözzek. Szinte már itt lakom. Őszintén nem tudom magam sem hogy miért, de egy percre sem akarom magára hagyni. Az alvilági ügyeket rábíztam Ethanre és Coltonra. Igen, tudom, elég ijesztően hangzik, de tudom hogy jó kezekben van mindkét szervezet. Azokat a dolgokat amiket feltétlenül nekem kell csinálnom, azt itt a kórházban megcsinálom. Kath anyja, Emma és az én anyám naponta járkálnak be csak azért hogy ne a kórházi kaját egyem. Aaron szinte egész nap velem van, Amara pedig naponta járkál be, de valamit eltitkol Ethanel együtt.

-Már hogy ne érdekelne minket is?! Dan mindannyian aggódunk érte, de benne van a pakliban az is hogy nem ébred fel. Mi csak próbáljuk reálisan látni a helyzetet, nem pedig egy dologban hinni. Dan bízom benne én is hogy Kath erős és felfog ébredni, de vedd figyelembe azt is hogy lehet nem. Mert ha nem készülsz fel erre, akkor rohadtul összefogsz törni. És az egyetlen személy aki segíteni tudna, az már nem lesz.

-Nem fogok összetörni!

-De igen, Dan ha...

-Nem! Nincsen ha! Felfog ébredni! Fel kell, hogy ébredjen!-ebben a pillanatban lépett be Amara is, gondolom azért hogy én haza menjek átöltözni.

-Dan menj haza, addig itt leszünk.-még egy utolsó pillantást vetettem, az ágyon fekvő lányra, aztán bólintotta és egy gyors "sietek vissza" után kiléptem a szobából.

×Katherine×

Felhívnám, és bocsánatot kérnék tőle, csak az a legnagyobb baj hogy fontosabb az egom és makacs is vagyok. A telefonom újra csörög, már vagy tizedszerre. A különbség az, hogy most fel is veszem.

-Kath, bocsánat. Itt vagyunk a főúton az erdő mellett, mindjárt annál a nagy kanyarnál, nem sokára ott vag... Francba, Zoya leesett vedd már fel.

-Nem érem el.-egy hatalmas csattanás, és egy sikitás. Ennyit hallottam már csak. Egy vérfagyasztó sikitást.

-Aiden, Zoya! Ott vagytok?-a hangom még sosem remegett ennyire. De nem azt a választ kaptam amit kellett volna.

-Szeretlek Kath.-az utolsó szavai.

  Mozogni nem tudtam, szememet keptelen voltam kinyitni. De hangokat hallottam. Mindent amit a családom mondott. Aaron idióta viccei amik már annyira rosszak hogy már csak azért is nevetsz. Anyámék azon vitáznak hogy ki mikor jön be, ahogy Mrs.Reyes próbál halkan beszélni a fiával hogy menjen haza mert már bűzlik. És ahogy Daniel minden egyes éjjel elmondja hogy küzdjek és ébredjek fel, mert már inna egy finom kakaót. És ahogy mindenkivel veszekszik hogy felfogok ébredni. Csak hogy itt az a baj, hogy ebben az egészben egyedül ő hisz csak. Még én magam sem tudom hogy fel fogok-e innen kelni, akkor mások hogyan higyjenek benne. Viszont az meglepett hogy Daniel tényleg 0-24ben itt volt mellettem, folyamatosan beszélt hozzám, és ez furcsa melegséggel töltött el.

×Daniel×

  Amint felértem arra az emeletre ahol Kath van, furcsa melegség öntötte el az egész testem, amit nem tudtam mire vélni. A nővérek ahogy megláttak egyből, mintha kifutón lennének, és tették magukat előttem. Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem hogy én egy ilyen helyzetben mindegyik felé egy lesajnáló tekintettel nézek, akkor képen röhögöm. Márpedig most pontosan ez történt. Amikor beléptem a szobába már csak Amara volt ott, aki a széken aludt amin én szoktam minden este. Leültem a másik székre és csak Kathet tudtam figyelni. Ha aznap nem veszekszünk akkor most nem itt feküdne. Igazából akkor próbáltam magamtól távol tartani, féltem attól hogy ha úgy folytatjuk hogy akkor veszünk le, amikor csak kedvünk tartja, valamelyikünk nagyon rosszul jön ki az egészből. És kurva nehéz volt visszafogni magam, úgy hogy együtt lakunk és egy ujjal nem érhettem hozzá. Ezért is voltam feszült és ezért kötöttem bele mindenbe.

-És mint mindig, nekem végig igazam volt.-Amara olyan hirtelen szólalt meg hogy összerezzentem.

-Végig fent voltál, mi?-kérdeztem rá se nézve.

-Te pedig végig őt nézted. Nem is akárhogy.

-Amara a lényeget.-mindig ilyen volt, szerette megkerülni a lényeget és csak az apróságok után kezdett bele magába a történetbe.

-Daniel, a vak is látja hogy érzel valamit iránta. És nekem ne merd letagadni, ismerlek, és látom hogy nézel rá.

-Nem tagadok semmit, mivel nincsen mit.

-Akkor mivel magyarázod azt, hogy majdnem szétverted a kórházat mikor behoztad és nem engedtek be hozzá? Vagy hogy minden adandó alkalommal le sem veszed róla a szemed? És olyan csillogó szemekkel nézel rá mint még senkire azelőtt. Ja és azt kifelejtettem hogy a múltkor majdnem megfojtottál egy random embert a clubban mert megkérdezte hogy milyen az ágyban.-a történés emlékére ökölbe szorult a kezem és a fogaimat összeszorítottam.

*-És milyen?-kérdezte valami random csávó a clubban, akiről azt se tudtam hogy kicsoda. De azt viszont tudtam h mire gondol.

-Nem egyszer kerültem már ájulás közeli állapotba.-sandítottam felé, és csak azért árultam el mert imádok dicsekedni. Legyenek csak irigyek.

-Akkor lehet én is elviszem egy korre.-megtorpantam.

-Ez nagyon rossz ötlet volt haver.-horkantott Ethan. Megfordultam és azzal a lendülettel ragadtam meg a torkánál fogva és vittem neki a falnak.

-Ha hozzá mersz nyúlni egy ujjal. Nem is. Ha csak ránézel, gondolni mersz rá, bármilyen formában. Az életemre esküszöm kinyirlak és a hulládat nimfomániás melegek közé dobom. Értve vagyok?-szorítottam erősebben a nyakát és már kekült a szája mikor hevesen bólogatni kezdett. Azért még egyszer a fejét belevertem a falba, hogy tudja hol a helye.-Nagyon helyes.*

-Arról nem beszélünk.

-Oh az a nimfomániás beszólás haláli volt.-nevetett fel.

-Meddig fogom én ezt még hallgatni?

-Nagyon sokáig. Istenem még most is őt nézed, amióta itt vagy egy másodpercre sem vetted le róla a szemed. Bárki bármit mondhat, de én látom. És már csak idő kérdése és te is észre veszed.-igaza volt egy pillanatra sem vettem le a szemem róla. Ránéztem a mellettem ülő személyre aki mint egy eszelős úgy vigyorgott.

-Elmegyek kávéért, te kérsz valamit?-köszörültem meg a torkom és felálltam miközben elindultam az ajtó felé.

-Egy kávét, uh és olyan finom sütit amit Ethan evett a múltkor, szegénykémnek fogalma sincs hogy én ettem meg.-nevetve csóváltam a fejem miközben az orrom alatt motyogtam Kathre nézve.

-Még jó hogy nem hallasz semmit ezekből.-mielőtt becsuktam volna az ajtót Amara utánam szólt.

-Dan, ne vegyél rá mérget. Itt meg a falnak is füle van.