In The Devil's Hand

Nincs visszaút

×Katherine×

   Mondtam már hogy utálom a puccos rendezvényeket? Ha nem akkor most mondom. Kicsinek sosem értettem hogy miért van az, ha embereket ölünk akkor minek kell nekünk jótékonysági rendezvényekre járnunk. Oké mai napig nem értem, de ez egy másik téma. A mostanira is csak azért megyünk el mivel elvileg az oroszok is ott lesznek. Sajnos megölni nem ölthetjük meg őket, azzal szinte egy világ háborút indítanánk el. Viszont annyit tehetünk hogy elfogjuk azt a patkányt és Mara repít golyót a szeme közé. A múltkori eset óta most csönd van, a videón szereplő lánynak órák után láttuk meg egy mintát a tarkóján, sajnos kivenni nem tudtuk de Lucas dolgozik az ügyön. Ha megvan az a kurva, akkor az is hogy ki szórakozik.
     Egy fekete földig érő, felsliccelt selyem ruhát választottam aminek azért van bőven dekoltázsa. Enyhén göndör hajam fedetlen hátamra omlik, mikor félre söpröm. Amikor leléptem az utolsó lépcső fokról egy szokásosnál is mélyebb hang szólalt meg.

-Belle, ha nem hozzám jössz feleségül esküszöm neked hogy így fogok megjelenni az esküvődön.-rá emeltem a tekintetem, és őszintén szólva, még én kérném meg hogy így jöjjön. Fehér ing aminek az ujja a könyöke fölé fel van hajtva, és az első három gombját nem gombolta be, így tökéletes rálátást ad a tetoválásaira, fekete öltöny nadrág és egy szintén fekete lakk cipő.

-Nincs ellenemre. Tárt karokkal várlak, bár lehet hogy akkor nem a férj jelölttel tölteném a nász éjszakát.-mondtam miközben indultam ki a kocsihoz.

-Akkor viszont már nem tárt karokkal várnál. Ott már a lábak lennének tárva.-vigyorgott, de úgy hogy ha akartam se tudtam volna levakarni róla.

-Ha így folytatód esküszöm neked hogy a koponyád lesz tárva.

***

Az út csendben telt, Ethan külön kocsival jött mögöttünk. Mikor megérkeztünk kivételesen hagytam hogy pár másodpercre játssza az úri embert, és megvártam míg kinyitja nekem az ajtót.

-Mi corazón,  légy jó színész.-kacsintott, közben kezét nyújtotta.

-Mi mindig azok vagyunk.-hozzá csaphatok még egy dolgot a hazugságaimhoz. Ebben az egész színjátékban, az a legijesztőbb hogy olyan természetes az egész, mintha mindig is így lett volna. Pedig rohadtul nem.

-Oh drágám, te is pontosan tudod hogy nem színjáték.-ahogy a fülembe súgta a szavakat, libabőr futott végig egész testemen. Válaszolni nem tudtam mert ahogy beléptünk az ajtón minden szem ránk szegeződött. A lépcső tetején megálltunk, és mint a világ királya és királynője, úgy néztünk szét a hatalmas teremben. Ez a hasonlat nem állt messze a valóságtól, nagyon sokan úgy tartották hogy az alvilágban mi vagyunk az uralkodók, ezt akkor is úgy gondolták mikor még nem volt ez az egész. Ethan oda lépett hozzánk és miután ő is körül nézett megszólalt.

-Istenek fasza, mint valami uralkodó házaspár.-mindketten rá emeltük a tekintetünket amolyan, nagyon jól tudjuk és ez így van rendjén, mosollyal az arcunkon. Ahogy haladtunk lefelé a lépcsőn megpillantottuk Amarát és Damient a bár pultnál. Hol máshol?!

-Miben fogadjunk hogy élvezik hogy így tekintenek rájuk.-Mara szélesen elmosolyodott, mert nagyon jól tudta hogy az idióta rokona és a barátnője kurvára élvezik hogy úgy tekintenek rájuk mint az uralkodókra.

-Miben fogadjunk hogy mire vége ennek az egésznek mind meg akarunk majd halni.-a pultnak támaszkodtam másik oldalamon pedig Daniel karolta a derekam.

    Az este nem telt annyira vészesen mint amire számítottunk, viszont az már kezdett idegesítő lenni hogy majdnem minden második ember odajött hogy megkérdezze hogyan jöttünk össze, és mióta is vagyunk együtt. Néhány maffia lánya, esetleg politikusoké, nem egyszer néztek meg maguknak a mellettem álló személyt. Őszintén kurvára idegesített a tény hogy még így is próbálkoznak, elismerem jól nez ki. Oké kurva helyes de azért nem kell kiesni a szemüknek. Viszont az elég vicces volt látni ahogy ez a két idióta egyfolytában csak veszekszik. Jó volt mindkettő vörösödő arcát nézni.