James Potter és a Sader-rejtély

Kalandos tanévkezdés

James a kanapén feküdt és szenvedett. Rettenetesen szenvedett. Már két napja történt, hogy olyan szörnyen ért véget az esküvői románca. Igazán mindent megtett. Kedves volt. Udvarias volt. Jó fej, vidám, nem túl rámenős, de azért valamennyire igen. És mégis mi lett a vége? Már megint hoppon maradt. Mit kellett volna másként csinálnia?

Fleamont, aki eddig az újságot lapozgatta, most ráemelte tekintetét.

- Elmondanád, hogy mi bajod?

- Hát Lily – felelte James teljes kilátástalanságban. Már vagy ezerszer elmondta.

A férfi összehajtotta az újságot, letette maga mellé, majd komolyan a fiára nézett.

- Elmondok neked egy történetet – szólt, mire James abbahagyta a fészkelődést, felült, és érdeklődve figyelt az apjára. – Amikor a Roxfortba jártam, volt egy haverom. Úgy hívták, hogy Bernie. Eggyel alattunk járt egy bájos lány, Sally. Bernie teljesen belezúgott, megigézték a lány égszínkék szemei, a göndör fürjei, a csodás alakja. Bernie tehát mindent megtett, hogy megszerezze Sally szívét. A lány kérette magát, állította, hogy neki egyáltalán nem tetszik Bernie. A fiú jobbnál jobb terveket eszelt ki, hogy meghódítsa a Sally szívét. A tervei rendre meghiúsultak, sőt egy nap Sally összejött Ruperttel.

- És? – kérdezett közbe James izgatottan. Érdekelte, mivel sikerült Bernie-nek mégis meghódítani Sally szívét.

Apja hatásszünetet tartott, aztán folytatta:

- A Roxfort után Sally hozzáment Ruperthez, Bernie pedig negyvenkét éves koráig szűzen élt. Aztán meghalt.

- És ez nekem miben segít? – kérdezte James letaglózva.

Az apja vállat vont.

- Én csak elmondtam egy történetet.

James az kezébe temette az arcát, és reménytelenül eldőlt a kanapén.

Eddig még senkitől nem kapott rendes és használható tanácsot. Az anyja azt mondta, legyen kedves és türelmes, de egyébként is annyira imádni való, hogy Lily végül úgyis beleszeret majd. De ő nem majd akarta, hanem most.

Az apja azt tanácsolta, legyen kitartó és sokoldalú. A nagyapja szerint az ő jellemével sosem fog párt találni magával, mert egy elkényeztetett vakarcs. Utána azért azt is mondta, hogy majd megoldódik valahogy, csak azt nem, hogy hogyan.

Nem haragudott a nagyapjára, már csak azért sem, mert tartotta a száját a londoni kiruccanásról. Észrevette őket, és bár megkérdezte, mit csinálnak ott, elfogadta azt a választ, hogy pénzt váltottak. James megmondta neki, hogy nem árulhatja el, mert bár ez az ő titka, valaki más titkához vezet, és nem kockáztathat. Henry ezt megértette, és csak annyit kért, hogy többet azért ne szökjön ki az iskolából, ha lehet.

James teljesen elmerült a gondolataiban, amiből a megszólaló csengő rángatta vissza a valóságba. Hallotta, hogy az anyja ajtót nyit, vált pár szót az érkezőkkel, majd kiált neki.

James felkecmergett a kanapéról, és az előszobába sétált. A mugli barátai voltak azok, pontosabban csak Emil és Rowena.

- Szia – mosolygott a lány. – Van kedved kijönni? Nemsokára megint elutazol és alig találkozunk majd.

A fiú bólintott, mert úgy gondolta, jót tesz majd neki egy kis hülyülés a barátaival. Elég elcseszett kedve volt, de ő nem szeretett letörve lenni. A depizést meghagyta másoknak.

Komótosan elindultak a faluba.

- Hívjuk ki Justint is, és menjünk el fagyizni – vetette fel Rowena, akinek feltűnően jó kedve volt. Vidáman szökdécselt a két fiú mellett. Már majdnem a központba értek, amikor megjegyezte. – Fiúk, mi van veletek? Olyan búvalbaszottak vagytok. Jó, Emil mindig ilyen arcot, vág, de hogy te is, James...