Bertha és a pletykái

782 61 277
                                    


Ha volt valami, amit Jamesnek el kellett ismernie, akkor az az, hogy Lottie-nak van tehetsége a kviddicshez. Viszont sajnos a lány személyisége továbbra is roppantmód idegesítő tudott lenni. Az edzések alkalmával sokszor lett volna kedve a seprűjével ráverni egyet a fejére, de sajnos ilyen radikális módszerekhez nem folyamodhatott. Ami viszont Jamest illeti, mostanában még így is jobban élvezte az edzéseket, mint eddig bármikor – pedig nem hitte volna, hogy ez lehetséges. Mégis, most, hogy hajtói pozícióba került, mindez sokkalta nagyobb örömet okozott neki, mint korábban. Robert ráadásul kifejezetten tehetségesnek tartotta, így hát élvezettel zsebelte be a kapott elismeréseket a csapatkapitánytól.

Valójában úgy érezte, a kviddics és az animágia az egyetlen oka az örömre. Hiába volt szép az idő, aranylóan hulló falevelekkel és kellemes napsütéssel, nem tudta élvezni. Justinról nem érkezett semmi hír, Gyömbér még mindig nem tért vissza, és valamiért a többi dolog sem úgy alakult, ahogy kellett volna. Nyomott hangulat uralkodott rajta, és néha úgy érezte, azt sem tudja, miért. Aztán csütörtökön megértette.

Mugliismereten szép lassan elterelődött a szó az eredeti témáról. Mély beszélgetés alakult ki a jelenlegi helyzetről – a rengeteg halálhírről, a folytonos eltűnésekről, fenyegetettségről. És aztán Teofil Greengrass megkérdezte:

- Tanárnő, ön szerint egészen biztos, hogy háború lesz?

Green professzor úgy állt, mint aki karót nyelt. Élesen beszívta a levegőt, aztán szólásra nyitotta a száját, és szomorúan végignézett a társaságon.

- Háború van.

Halk morajlás futott végig a termen. Végül Leila keze emelkedett a magasba.

- És mi mit tudunk tenni?

- Azt tudjátok tenni – kezdte lassan és nyomatékosan a tanárnő –, hogy nagyon odafigyeltek mindarra, amit itt tanultok. A leghaszontalanabbnak tűnő bűbájok is szükségesek lehetnek majd valamikor. Figyeltek arra, amit a tanáraitok mondanak, arra, amit az újságban írnak és arra, aminek hírét halljátok a társaitoktól. De mindent, minden információmorzsát meg kell kérdőjeleznetek. Nem szabad elvakultan egy nézőpontot figyelembe véve vádaskodni, utálkozni, ez nem vezet sehova. Próbáljatok tájékozódni, amíg még lehetséges, és ne feledjétek, hogy addig, amíg vannak barátaitok, rokonaitok, mindig van valaki, akihez bizalommal fordulhattok. Ha ne adja Merlin nincsenek, bízzatok a háztársaitokban, próbáljatok kapcsolatokat kialakítani. A tanáraitok is itt vannak, a házvezetők mindig szívesen meghallgatnak titeket, és én is. De most nem szabad eltávolodnunk egymástól. Tudom, ez úgysem fog megtörténni, de a házak is félretehetnék a nézeteltéréseiket. Mert most nem ennek van itt az ideje.

James sokat gondolkodott a szavain. Végül arra jutott, pont most nem lenne szabad a mardekárosokkal közösködni. Hiszen ők a háború másik oldalán állnak. Nem, ha most valaminek ideje van, akkor az a belső háború. Nem lenne szabad hagyniuk, hogy évről évre kikerüljenek a mardekárból a kis halálfalópalánták. Nyíltan így hívta már mindenki őket. Halálfalók. Még a név hallatán is kirázta a hideg.

Volt azonban más is, amitől, amitől a hideg rázta, nevezetesen Bertha Jorkins, meg a pletykái.

- Te jó ég, srácok – kezdte, amikor is szembe jött velük a folyosón. Hogy miért vette ilyen barátiasra a hangnemet, azt a fiúk nem tudták, tekintve, hogy nem voltak barátok. – Ti már hallottátok, hogy Wen Li szakított a barátnőjével, mert az megcsalta Kenneth Melott-tal, akit történetesen a fivérének a legjobb barátja volt általánosban? Csak aztán Wen tesója kvibli lett, úgyhogy nem ismeritek. De ez milyen durva! Arról nem is beszélve, hogy Winter Carney állítólag ki akar lépni a Hugrabug kviddicscsapatából, mivel nincs elég ideje a békatenyészetre a szobájában. Persze én kétlem, hogy lenne olyanja, mivel sosem tűnt olyan kis állatbarátnak, a békák meg amúgy sem passzolnak hozzá, akkor már inkább is Florence-hez illenének. De attól még lehet, hogy Winter ki akar lépni, az nektek jó, nem? Nekem mondjuk nem, a fenébe! Most veszteni fogunk – hadarta egy szuszra. – Na, most mennem kell, meg kéne győznöm, hogy ez hülye ötlet. Már bocsi – vonogatta a vállát, ahogy hátrált a folyosón. – Ó, várjatok, még azt akartam kérdezni, hogy bár Matthew Boot egész biztos benne, én kétlem, hogy Lupin eltűnéseinek hátterében valóban az állna, hogy egy drogszövetkezetet fejese, de gondoltam rákérdezek. Elvégre ti vagytok a biztos forrás! Na?

James Potter és  a Sader-rejtélyWhere stories live. Discover now