James Potter és a Sader-rejtély

Részlet Lily Evans naplójából 2/6

1974. szeptember 14.

Végre ismét a Roxfortban! Hiányzott már.

Az idő csodálatos, tán sosem volt még ennyire kellemes a szeptember itt fent, Északon. Talán pont azért, mert engem a jó idő vonzott volna ki, a napsütésbe, nem értettem, Almira miért temetkezik egy furcsa, sötétzöld könyvecskébe a klubhelyiség ablakában ülve.

- Hát te? – kérdeztem. Még csak most kezdődött a tanév, és kaptunk már házit, de azért nem kell folyton magolni.

- Tanulok – felelte fintorogva.

- Mit?

Almira nagyot sóhajtott.

- Franciát.

Összeráncoltam a homlokom.

- De miért?

- Tudod, én vagyok Juliette, a finnyás francia. És Shemy kitalálta, hogy a következő órára vigyek hagyományos francia kajákat, meg mutassam be a nyelvet, mert „annyira romantikus" – magyarázta a lelkesedés legcsekélyebb jele nélkül. Aztán fáradtan a könyvbe pillantott. – De azt se tudom, hogy kell kimondani ezeket a hülye szavakat.

Hát igen. Mondjuk én sem tudok írül, szóval teljesen megértem az aggodalmát. Viszont hallás nélkül nyelvet tanulni nem lehet. Nem volt ötletem, hogy mit tehetnék érte, így békén hagytam, hogy legalább én ne vonjam el a figyelmét a nehéz feladatról.

Este viszont, amikor a fürdéshez készülődtem, mégis találtam megoldást. Kinyitottam a ládámat, és mivel mostanra már hatalmas káosz uralkodik benne – na igen, talán ideje lenne kipakolni belőle – elkezdtem kutatni a tusfürdőm után. Nem jutottam el odáig, hogy azt megtaláljam, mert ráleltem valami másra.

Értetlenkedve emeltem a szemem elé a kazettát. Bizonyára az asztalomról eshetett a ládámba, miközben pakoltam. Mindegyik kazettát, amire zenét vettem fel, megjelöltem, hogy tudjam, melyik dalok vannak rajta. Erre piros jelzést tettem. Gyorsan végig futtattam a fejemben a dallistát, és boldogan felugrottam.

Megfeledkezve a fürdési szándékomról, lesiettem a klubhelyiségbe. Szőke barátnőm még mindig az ablakban ült, ölében a könyvvel, bár inkább is kifele bámult, mintsem a betűkre.

- Figyelj, van egy ötletem! – ugrottam elé. – Kéne szereznünk egy magnót.

Értetlenül nézett rám.

- Minek?

- A nyáron felvettem egy csomó dalt kazettára, és van köztük egy francia. Ha megtanulod a dalt, utána elég lesz csak idézgetned belőle, és Shemynek fel se fog tűnni, hogy nem is az az anyanyelved. – Egészen fellelkesültem az ötlettől.

Almira összeráncolta a homlokát.

- A Roxfortban nem működnek az elektronikus tárgyak, mert nem kompatibilisek a mágiával. És nem hiszem, hogy lenne bárkinél is magnó... Hacsak...

Leugrott az ablakpárkányról, és húzni kezdett a portrélyuk felé.

Egészen a tanáriig meg sem álltunk. Ott bekopogott, és amikor Flitwick ajtót nyitott, így szólt:

- Jó napot, tanár úr! Green professzorral szeretnénk beszélni.

Flitwick szólt a tanárnőnek, aki kijött hozzánk.

- Miben segíthetek? – kérdezte kedves mosollyal.

- Tanárnő, képzelje el, Lily mugliszületésű – mutatott rám, mintha nem lett volna könnyen kikövetkeztethető, hogy én vagyok Lily. – És a nyáron felvett néhány mugli zenét nekem, de nem tudjuk meghallgatni, és én nagyon szeretném, mert még sosem hallottam mugli zenét. Szükségünk lenne egy magnetofonra, és tavaly órán a tanárnő mutatott egyet. Lenne szíves megengedni, hogy használjuk? Kérem! – Nagy szemekkel pislogott Greenre, aki érdeklődve figyelt.