James Potter és a Sader-rejtély

Régi tanácsok és új tervek

Madam Pomfrey megenyhülni látszott Jamesszel, Siriusszal és Peterrel szemben. Valószínűleg mindez annak volt köszönhető, hogy szépen ellátták a fiú sebeit, amikor úgy hozta a szükség, de ami azt illeti, az indokok nem is nagyon érdekelték őket.

A lényeg az volt, hogy sokkal több időt tölthettek a gyengélkedőn látogatóként, mint eddig bármikor.

Kedd délután rohanva érkeztek meg Remushoz. Sorban bemasíroztak a gyengélkedőre, és körbeállták az ágyát.

- Jobban vagy? – kérdezte James.

Remust meglepte a hirtelen jött látogatósereg.

- Igen – válaszolta, és megpróbált felülni, de James nem hagyta. A vállánál fogva nyomta vissza az ágyba.

- Ne erőltesd meg magad.

- De jól vagyok.

- Persze, akkora sebbel a mellkasodon...

Remus értetlen tekintette nézett rá.

- Te láttad sebemet?

- Mind láttuk – közölte vele jelentőségteljesen Sirius. Remus összezavarodva pislogott rájuk, így elmesélték neki a tegnapi kalandot.

Amikor befejezték a történetet, Remus a plafonra szegezte a tekintetét.

- Megértem, ha ezek után nem akartok velem barátkozni.

Peter az orrát ráncolva oldalra döntötte a fejét.

- Mik után?

Mielőtt Remus megadhatta volna a választ, Sirius bosszúsan rámeredt.

- Neked olyan lassú a felfogásod. Ha nem lennél tiszta seb, most megrángatnálak.

- Ez kedves – jegyezte meg James, aztán Remushoz fordulva megrázta a fejét. – De tény, hogy lassan esik le: nem fogunk ilyen dolgok miatt eldobni magunktól egy remek barátot. És amúgy mi lenne az indokunk rá? „Remus, megkarmoltad magad, nem lehetsz a barátom."? Hagyjuk már...

A fiú halványan elmosolyodott.

- Jó, tényleg hagyjuk. Inkább meséljetek, volt már órátok az új SVK tanárral?

James felidézte magában az előző délutáni dupla sötét varázslatok kivédését. Ezúttal Sirius volt az, aki a tavalyi év kellemetlen tapasztalatai után nem sok kedvvel ült be az órára. Ráadásul késve értek oda, így csak az első padsorban jutott nekik hely.

A csengetés után pár perccel tipegett be az újdonsült tanerő. Harmincas évei elején járó, szőke, teltkarcsú teremtés volt, és fülig érő mosollyal az arcán foglalt helyet a tanári széken.

- Üdv mindenkinek – köszönt, és letett az asztalra egy paksamétát. – El sem hiszitek, de nagyon izgulok. Ez az első órám. Hannah Shemy vagyok, és hát, juj! Nem is tudom, mit mondhatnék még... Meséljetek inkább ti – biztatóan rámosolygott Siriusra, aki nem adta jelét annak, hogy akár egy árva szót is kívánna szólni. – Téged hogy hívnak? – próbálkozott tovább a tanárnő. Mivel Sirius továbbra sem válaszolt, James szólalt meg helyette.

- Ő sajnos nem tud angolul.

Shemy professzor bután pislogott.

- Ó! Hogyhogy?

- Spanyol – vágta rá James az első eszébe jutó választ. Mindenki értetlenül meredt rá, még az újdonsült spanyol osztálytárs is. – Tudja, nem rég került csak ide, és még nem teljesen ért minket.