Büntetésben

663 58 86
                                    


A Hugrabug-Mardekár mérkőzés végül döntetlennel zárult, de Jamesnek addigra már más járt a fejében. Amint a meccs véget ért, életbe léptette tervének első lépését, és az elviselhető emberek egy részét meggyőzte arról, hogy másnap is jöjjenek a lelátókhoz. Tette mindezt, mialatt a park felé tartottak. A kellemes, tavaszi időjárás kint tartotta a diákságot, senkinek sem akaródzott visszamenni a hideg épületbe.

Miután meggyőződött róla, hogy mindenki ott lesz, aki számít – azaz Lily Evans – karon ragadta Remust és Petert, hogy a közeli bükkfa alá leüljenek, és a nap hátralévő részében ne csináljanak semmi hasznosat.

- Közelednek a vizsgáink – ellenkezett Remus. – Ráadásul SVK-ból idén is alig tanultunk valamit, ez nem mehet így tovább.

- Dehogynem. Idén Shemy vizsgáztat minket, úgyhogy nincs miért aggódnunk. Majd nyekergünk neki valamit oroszul, meg eszünk egy tál szusit, és minden rendben. – James kényelmesen hátradőlt, és figyelte, ahogyan a lányok letelepednek egy padra. Pontosabban Lilyt figyelte, amint a barátnői gyűrűjében mosolyogva leül, és felnevet valamin, amit Alice mond. Néha rá is nevethetne így. Vele bezzeg mindig olyan, mint egy gyilkos galóca. Vagy akkor már inkább is olyan, mint az a piros kalapú mérgező gomba. Ez a vörös haj... Elképesztő!

Eszébe jutott a saját haja, amit gyorsan megigazgatott, hogy kellőképpen kócos legyen. Mellette Remus felsóhajtott.

- Egész délután itt fogunk ülni, és azt nézni, ahogy te Lilyt nézed? – kérdezte.

James az égre emelte tekintetét.

- Tanulni jobb?

- Hasznosabb.

- Olyan varázslatokat ismerünk, amikről mások az évfolyamon még csak nem is hallottak. Te még patrónust is tudsz idézni. Nyugodj meg szépen, át fogsz menni a vizsgákon.

- De az átváltoztatástan...

- Remus, könyörgöm, élvezd ki, hogy hamarosan újhold, helyezd magad kényelembe, és ne aggodalmaskodj!

Remus feladta a küzdelmet, a fejét rázva, lemondóan elszakította a tekintetét Jamesétől, aki immáron a másnapon agyalt – ami hamarabb eljött, mint várta.

A kviddicspálya szélén állt, közel a lelátókhoz, ahol most a szokásos tömeghez képest kevesen tartózkodtak. Csak néhányakat hívott meg, hogy legyen elég közönség, anélkül mit sem ért volna az egész. Remus ezen a napon jobb kedvű volt, örömmel vállalta a közvetítés szerepét, mintha csak egy hivatalos meccsről lenne szó.

- Egy igencsak különös és egyedülálló eseménynek lehetünk ma szemtanúi – kezdte lelkesen. Ezúttal ő is a nézők közt állt, de kihangosította magát a pálcájával. – James Potter ötven cikeszt enged szabadon, és rekordidő alatt fogja elkapni őket. Készen állsz? – pillantott le Jamesre, aki bólintott, és lehajolt az előtte fekvő ládához, amibe előzetesen belepakoltak ötven cikeszt. – Három... kettő... egy!

James felcsapta a láda fedelét, mire az aranylabdácskák felröppentek. Kettőt azelőtt elkapott, hogy messzire juthattak volna, másik hármat pedig még szintén felszállás előtt sikerült becserkésznie. Aztán felpattant a seprűjére, és felszállás közben elkapott egyet jobb kézzel, egyet bal kézzel. Ledobta őket a földre, és már szállt is tovább, hogy aztán egy kézzel kettőt is elkapjon.

A többit már nehezebb volt megszerezni, szétszóródtak a pályán, és hihetetlen gyorsasággal menekültek előle, de még így is nyolc percen belül elkapta a háromnegyedét a cikeszeknek. Talán még két perc, és a többit elkapja, de ez már nem derült ki. Az éljenző nézők tapsolását és buzdítását elnyomta McGalagony mágikusan felerősített hangja.

James Potter és  a Sader-rejtélyDonde viven las historias. Descúbrelo ahora