James Potter és a Sader-rejtély

Részlet Lily Evans naplójából 4/6

1975. február 8.

Ma volt a Mardekár-Hollóhát meccs. A múltkori esetet már megbeszéltem Perselusszal. Szegény nagyon izgult a meccs előtt, azért hagyott ott, és emiatt viselkedett olyan furcsán.

- Csak azt nem értem, miért nem mondtad, hogy jelentkezel a csapatba – szóltam szomorúan, amikor az egyik nem használt tanterem padlójára letelepedve megvitattuk a témát, és közben megosztoztunk egy üveg vajsörön.

- Volt rá esély, hogy nem vesznek be.

Átnyújtottam neki a vajsörös üveget.

- De amikor már bevettek a csapatba, te akkor sem mesélted. – Rövid csend állt be, aztán ránéztem az arcára. – Ugye tudod, hogy érdekel, mi van veled? Szeretnék hallani a sikereidről és a kudarcaidról is. Szívesen beszélgetek veled a neked fontos dolgokról. Erre valók a barátok.

Arca enyhén megrezdült.

- A barátok – ismételte, mire elmosolyodtam, és a vállára hajtottam a fejem.

Tudom jól, hogy én vagyok a legelső, és valószínűleg egyben az egyetlen igazi barátja. És néha ugyan nehéz kijönni vele, mert iszonyatosan önfejű és csökönyös és pesszimista, de legbelül jó ember, és én azt is tudom, hogy még humorérzéke is van. Nem hagyom, hogy egy kis kviddics közénk álljon.

Így hát a mai napon kimentem megnézni a meccset. A lányok úgy néztek rám, mint egy idiótára, amikor megkérdeztem őket, hogy van-e kedvük csatlakozni hozzám.

- Hideg van!

- És kit érdekelnek a mardekárosok?

Így inkább otthagytam őket puffogni, amiért én ennek ellenére is ki akartam menni.

A lelátókon emiatt a fiúkkal kellett közösködnöm. Kissé aggasztott egy bizonyos ember jelenléte, de James Pottert annyira lefoglalta a kviddics, hogy szerintem fel sem tűnt neki, hogy én is ott állok mellettük. Sirius ellenben elém nyújtotta a szotyis zacskót, én pedig belemarkoltam. A tekintetemmel a Shafiq-lányt kerestem, de sajnos túl messze voltak tőlünk, így nem volt esélyünk folytatni a megkezdett játékot.

- Szép jó reggelt kívánok mindenkinek – kezdte Remus a kommentálást. – A tavaszi szezon első meccsét tekinthetjük meg, amelyet a Hollóhát játszik a Mardekár ellen. Minden bizonnyal egy baráti mérkőzés szemtanúi lehetünk majd, kétlem, hogy bármelyik csapatban is felmerülne a csalási szándék. Ugye?

Szavait ordibálás követte, de James „Fúj, gusztustalan Mardekár!" felkiáltásán kívül mást nem tudtam kivenni.

- Pipogyit jöttél megnézni? – érdeklődött Sirius, miközben Remus felkonferálta a játékosokat.

- Ne hívd így! – szóltam rá. Baráti bájcsevejt akar velem folytatni, de közben azért muszáj utálkoznia. – És igen. Perselus minden bizonnyal ügyes lesz.

Sirius felhorkantott, de aztán már nem is figyelt rám, mert feltűnt neki az előttünk lévő sorban Charlotte Wilson. Sirius előrehajolt, és meghúzta az egyik copfját.

A lány ingerülten hátrakapta a fejét, aztán amikor megpillantotta Siriust, elkerekedett a szeme, és a földre vetette magát.

Amíg Sirius áthajolt az előttünk húzódó korláton, Perselus dobott egy gólt. Örömömben felkiáltottam, de úgy tűnt, ezzel én vagyok az egyetlen, még a mardekárosok is alig tapsoltak.

- Még mindig tartozol a csokibékákkal – közölte Sirius a földön rejtőzködő másodévessel, aki erre felugrott – véletlenül lefejelve a fiút.