Na, de Tanár Úr!

7. Fejezet

Feküdtem az ágyon és figyeltem, ahogy az első szerelmem, aki nem mellesleg az osztályfőnököm is...szapora levegővételek közepette lassan ledőlt mellém, majd átkarolt. Soha nem éltem még át ilyen meghitt pillanatot ezelőtt. Nyugodt voltam és biztonságot éreztem. Biztonságot, amit már nagyon régóta nem sikerült. Az, hogy egyedül élek 17 évesen, egy hatalmas házban, nem mindig a legkellemesebb. A történtek után pedig nagy valószínűséggel rosszabb lesz...

-Min gondolkozol annyira? -kérdezte Teo aggódó arckifejezéssel

-Azon, hogy milyen régóta nem éreztem már ilyen biztonságot, mint amit most melletted érzek. -mondtam neki szégyenlősen

Ekkor Teo szorosan megölelt, majd egy lágy csókot nyomott az ajkaimra.

-Ezek után mit fogunk csinálni? Mi lesz kettőnkkel? -nyögtem oda idegesen a kérdést

-Fogalmam nincs, viszont azt tudom, hogy erről senkinek sem beszélhetünk! -nyögte oda kifejezéstelen arccal

-Igen..tudom.. -vágtam rá

Teo felállt, lekapcsolta a villanyt, majd szép álmokat kívánt. 

Na ez minden volt, csak nem az amire számítottam! Pár perc múlva meghallottam a halk szuszogását, mely jelzés volt arra, hogy elaludt. Szerintem nem kell taglalnom, hogy mit éreztem ezek után. Csalódott voltam, ideges, és úgy éreztem, hogy kihasználtak. Elkezdtek kavarogni a gondolataim. Az eddigi nyugalmat és biztonság érzetet felváltotta a bizonytalanság, fájdalom, szégyen. Forgolódtam és forgolódtam és forgolódtam. Most mégis mit kellene csinálnom? Lassan kel fel a nap, egy férfi ágyában vagyok, aki nemrég vette el a szüzességem, amiről természetesen rohadtul senkinek sem beszélhetek, ami lényegtelen, mert akivel meg is szeretném beszélni nagyon messze van. Még is mi a fenét csináljak most? Ekkor minden gondolkozás nélkül kikeltem az ágyból, megkerestem a ruháim, felöltöztem majd kisétáltam a házból. Előkotortam a telefonom és már tárcsáztam is egy taxis telefonszámát. Szerencsére nagyon gyorsan megérkezett az autó. Szerintem még 10 perc sem kellett.  A hazafele út pillanatok alatt elröppent. Teljesen bele voltam merülve a gondolataimba.

-Megérkeztünk kisasszony!

-Nagyon szépen köszönöm! Mennyivel tartozom?

-2500 forint.

-Köszönöm! Nem kérek vissza! -adtam oda neki 3000 forintot

-Viszlát!

-Viszlát hölgyem!

Szépen ballagok a bejárati ajtó felé, majd megpillantom a lépcsőn ülő Danit...Nagyon megijedtem. Éppen megakartam fordulni mikor hirtelen észre vett. A vér is megállt az ereimben. Viszont ezután megpillantottam a kisírt szemeit és a lila folttól díszelgő arcát.

Hirtelen megszólalt:
-Zoé én annyira... -nem tudta végig mondani, hirtelen zokogásba kezdett

Mi a fene?! Most mi történik? Soha nem láttam még Danit ilyen szomorúnak. Mégis mi a fenét csináljak?! Természetesen nem vagyok normális.. Hogy miért? Azért, mert fogtam magam, oda sétáltam hozzá és megöleltem.

-Css, semmi baj! Nyugodj meg! -próbáltam vígasztalni

-Én-én nem tudom, mégis hogy a fenébe tehettem ilyet. Annyira sajnálom! Kérlek bocsáss meg nekem! Soha többet nem fogok inni, csak bocsásd meg nekem, ami történt! -nyögte nekem szipogva, majd az arcát a nyakamba temette

-Megígéred nekem? -kérdeztem tőle kicsit bizonytalanul

-Igen, megígérem! -távolodott el tőlem, majd nézett rám reménnyel teli arccal

-Rendben, megbocsájtok! Kezdjük tiszta lappal, mint barátok!

Hatalmas megkönnyebbülés és öröm jelent meg az arcán. Annyira furcsa volt, hisz így még soha nem láttam. Pár percig még beszélgettünk majd elköszöntünk egymástól. Bementem a házba, egyenesen a szobám felé vettem az irányt, az ágyamba feküdtem és valami csoda folytán elaludtam.

Csrr csrr csrr

Hangos telefoncsörgésre keltem. Ránéztem a telefonomra majd kipattant a szemem. A főnököm hívott.

-Szia Zoé! Minden rendben? Merre vagy? -kérdezte aggódóan

-Szia Ana! Rosszul éreztem magam és ledőltem, hogy alszok egy órát, de nem úgy sikerült. Ne haragudj, nagyon szégyellem magam! Kb 1 óra és bent vagyok. -az igazságot csak nem mondhatom el neki

-Jajj drágám, semmi baj! Figyelj csak, ma úgy is elég laza nap van. Maradj nyugodtan otthon! Ennyit megérdemelsz! Bármi van, vagy bármit kérek, te mindig ott vagy. Pihenj ma!

-Nagyon szépen köszönöm Ana!

-Jobbulást Zoé! Szia.

-Köszönöm még egyszer! Szia.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Mikor felébredtem, rá kellett jönnöm, hogy a mellettem lévő hely teljesen üres. Ki rohantam a konyhába, hátha ott van Zoé. Nem volt ott. Be rohantam a fürdőbe, de ott sem találtam. Ezek szerint el ment. Mégis mikor?! Mégis miért?! Nem hiszem el, hogy képes volt csak így lelépni.
Felhívjam? Vagy elmenjek hozzá? Még is miért hagyott csak úgy faképnél? Nem tudom mennyi ideig is gondolkozhattam. Egyszer csak a csengő hangja zavart meg. Rohantam az ajtóhoz és reménykedtem benne, hogy Zoé jött vissza. Mikor kinyitottam az ajtót hatalmas döbbenet árasztott el. Mi a jó büdös fene történik?!

Sziasztok! Bocsánat, hogy ennyit késtem ezzel a fejezettel! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki elolvasta és elolvassa az én kis irományom! Tudom, hogy nagyon sokat kell még fejlődnöm, de próbálkozom! Legyen szép estétek! Sziasztok!  😘😁