Na, de Tanár Úr!

15. Fejezet

-Te meg még is mit keresel itt? -kérdeztem az előttem álló férfitól hüledezve

-Anyukád meghívott... -válaszolta Teo zavartan

-Szia Teo! Gyere be! -tűnt fel anya a hátam mögül nagy mosollyal

-Szia Amanda! -üdvözölte Teo anyát, majd belépett a házba

Nem hittem a szememnek. Teljes döbbenet uralkodott el rajtam. Egyszerűen nem értettem a szituációt. Pár másodpercig még az ajtóban időztem, majd anya hangja szakított ki a gondolatmenetemből.

-Kicsim gyere, ülj ide hozzánk! -kiáltott anya

Hatalmas erőt vettem magamon, és besétáltam a konyhába, ahhol Teo és anya már elhelyezkedtek. Nem tudtam egyáltalán megszólalni, csak merengtem magam elé. Arra sem figyeltem, hogy miről is beszélnek...Viszont az utolsó mondatra felkaptam a fejem.

-Zoénak az őszi szünetben haza kell utaznia, mert szintmérő vizsgát kell tennie...

-Tessék? -kérdeztem kicsit indulatosan

-Az igazgató így rendelkezett. Ugyan ezt meg kell ismételni majd a téli és tavaszi szünet után is. -mondta nyugodtan Teo, miközben az arca teljesen érzelem mentes volt

Nem tudom mit vártam a nagy találkozástól, de biztos nem ezt... Szíven ütött, hogy egyáltalán semmit nem jelentettem neki. Tényleg úgy viselkedik, mintha csak az egyik diákja lennék...
Felkeltem az asztaltól, majd elindultam fel az emeletre a telefonomhoz, hogy írjak az èn drága legjobb barátomnak, hátha lelket tud belém önteni...

-Hova mész Zoé? -kérdezte anya

-El kell mennem a mosdóba. -jobbnak làttam füllenteni

-Oh, jolvan. Várunk vissza. -mondta mosolyogva

Teo eközben csak helyeslően mosolygott anyámra.

Felszaladtam a lépcsőn, egyenesen a szobámba, majd a telefonom felkapva indítottam egy hívást. Hát persze hogy nem vette fel.. Ilyen az én szerencsèm... Megpróbáltam ismét, de megint kisípolt a telefon. A készüléket az ágyamra hajítottam, majd erőt vettem magamon és lekullogtam vissza a konyhába. Mikor leértem megpillantottam azt az embert, akire jelenleg a legnagyobb szükségem volt.

-Szia szépségem! -húzta Chris hatalmas mosolyra a száját

Egyből oda rohantam hozzá és átöleltem.  Olyan lendülettel, hogy majdnem hátra estünk mindketten.

-Na, ennyire hiányoztam? -súgta a fülembe alig hallhatóan és szorosan megölelt

-Mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy csak este fogsz hazaérni? -kérdeztem meglepődve

-Gondoltam megleplek! -nevetett fel hangosan

Anya hangja rántott vissza a jelenbe.

-Chris, örülök, hogy itt vagy! -mondta anya Chrisnek, majd intett neki

Ekkor megpillantottam ismét Teot. Ott ült még mindig az asztalnál, de már nem azzal a semleges arckifejezéssel. Mintha féltékenységet olvastam volna le róla.
Hirtelen felállt és Chris felé nyújtotta az egyik kezét.

-Szia! Teo vagyok! Zoé osztályfőnöke és úgymond gyerekkori barátja.

Chris arca kicsit megremegett, de viszonozta a kézfogást.

-Szia! Én Chris vagyok! Zoé legjobb barátja! Igaz szépségem? -fordult felém hatalmas mosollyal

Nem titkolom, zavarba jöttem. Annyit tudtam kinyögni, hogy: