December || Minsung

~2~

-Hannieee most miért sírsz? - nézett rám kissé szomorú tekintettel Hyunjin. - Nem történt semmi komoly, bárkivel megeshetett volna. - egy fajta 'ne aggódj jól vagyok' mosolyt küldött felém. - Minden rendben van Han, biztos csak kificamodott. 

Én is remélem, hogy csak kificamodott.

Kínos csend borult az egész társaságra, egyikünk sem tudta most mit kéne mondani.

-Szerintem ma már ne folytassuk, ráérünk holnap is. - szólalt meg egy kisebb csend után Minho. - Menjünk el a biztonság kedvéért a kórházba és reménykedjünk, hogy tényleg nem történt semmi komoly. - egy biztató mosollyal fejezte mondandóját, majd kiment a teremből.

A többiek is követték példáját, libasorban hagyták el a gyakorló helyiséget. Én csak álltam és a földet bámultam.

Hogy lehettem ilyen szerencsétlen? Miért nem inkább én ütöttem meg magam? Miért más szenved helyettem?

Könnycseppek indultak útnak, a már enyhén piros szememből. Lassan megemeltem tekintetem a tükörre, de semmi mást nem láttam egy senkiházin kívül, aki az életet sem érdemli meg. Szemeim megdúzzadtak a sírástól, az arcom viszont tűz vörös volt, inkább hasonlítok most egy rákra, mint sem egy mókusra.

Lépteket hallottam meg az ajtó irányából, majd két kezet éreztem a derekem körül. A szívem hevesebben vert az átlagosnál, főleg akkor, amikor megláttam ki is áll mögöttem. Minho volt az.

Közelsége miatt teljes köd lepte el a fejem. Iszonyatosan jól esett forró ölelése, mint a hideg, esős napokon maradt utolsó tál forró leves.

-Jisung, ne sírj. Hyunjin biztos nem lett semmi komoly baja. - rászorítottam két kezére, de nyugtató szavai ellenére még több sós csepp folyt végig arcomon. - Senki sem haragszik rád. - kezeit lehámozta rólam, majd lassan a kijárat felé vette az irányt. - Gyere, mindenki rád vár. - bólintottam egyet, majd én is lassan elindultam az öltőzők felé.

Valaki megette az utolsó tál levest.

Mikor beléptem az öltőzőbe mindenki felöltözve várt, ezért gyorsan előkotortam a ruháimat a táska legaljáról, majd átöltöztem. Mivel Changbin-nek már megint melege volt, ezért időm se volt felvenni a másik pár cipőmet, csak a táskámat a vállamra kaptam és fél lábon ugrálva mentem a fiúk után.

Felix hívta a liftet, ami pillanatokon belül meg is érkezett. Szerencsére rajtunk kívül és egy-két emberen kívül nem tartózkodott más a szűk a helyiségben, ami kisebb megnyugvást jelentett számomra.

Elég hamar elértünk a földszintre. Hatalmas nyüzsgés volt az egész légtérben. Ide-oda rohangáló dolgozók, trainee-k, néhány takarító. Miközben a kijárat felé haladtunk szemben szaladt velünk egy-két trainee, akik biztos az órákra siettekre. Egy pillanatra nem néztem előre, s csak annyit vettem észre, hogy a pulcsimon egy szép nagy barna folt díszeleg.

Hmm americano. Legalább van ízlése az illetőnek, aki nekem jött.

-Úristen én nagyon sajnálom, veszek egy másik pulcsit vagy nem tudom, kimosom. - szegény konkrétan mindjárt teljes pánikba esik. - Nagyon nagyon nagyon sajnálom... - elővett pár zsebkendőt és azokkal próbálta enyhíteni a folt láthatóságát.

-Semmi baj, menj a dolgodra, majd otthon kimosom. - villantottam a fiú felé egy bíztató mosolyt.

-Öhh oké rendben köszönöm és mégegyszer bocsánat. - másodperceken belül már el is tűnt a földszintről.