December || Minsung

~16~

Jisung szemszög

Hunyorogva próbáltam felülni az ágyon, amit a hirtelen hátamba nyilaló fájdalom sem könnyített meg. Villámcsapásszerűen villantak fel előttem a múlt éjszaka képei, amikre borzalmas szájízzel emlékszem vissza. Sőt bár kitörölhetném az egészet a memóriámból. A bőrömön még mindig érzem erőszakos és durva tapintását, amitől ráz a hideg. Azt kívánom bárcsak egy rossz álom lett volna, miután befeküdhetek szüleim ágyába, ahol biztonságra lelek.

Óvatosan és lassan nyitottam ki szemeim az először idegennek tűnő szobában, de amint jobban magamhoz tértem és már reggeli fény sem akadályozott a látásban, így közelebbről szemügyre tudtam venni a helyet, ahol ébredtem. Teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy ez Minho szobája. Az illatok mindent elárulnak. De ha én itt vagyok, akkor Minho hol aludt?

Kikúsztam az ágy szélére és finoman érintettem le talpaim a hideg padlóra. Lábaim összeroskadtak alattam, amint rájuk terheltem súlyom egyrészét. Nagy koppanás kíséretében zuhantam le a padlóra. Könnyek gyűltek a szemembe, ezért inkább magzatpózba összehúzva magam, döntöttem hátam az ágykeretnek. A hasam hiába morog megállás nélkül, én mégsem érzem magam éhesnek, pedig már napok óta egy falatot alig ettem. Az undortól, amit jelenleg érzek egy korty víz se csúszna le a torkomon. Egyszerűen hányni tudnék. Le akarom tépni magamról a bőrt, mindenhol, ahol az a perverz megfogdosott.

Halk lépteket hallottam a lepcső irányából, amitől kicsit megállt bennem a vér és lefagytam két másodpercre. Gyorsan összeszedtem magam és még mielőtt az ajtó kinyitódott volna sikerült feltápászkodnom. Nagy csattanással nyílt az ajtó, amin Minho nagy sebbel-lobbal vágtatott be.

-Minden oké? Egy hatalmas csattanást hallottam. - az ajtóban állt meg a kilincsbe kapaszkodva. Én értetlen fejet vágva kérdeztem, hogy mégis milyen csattanásról beszél. - Akkor biztos csak képzelődtem - szemöldökét ráncolva hátat fordított és még annyit megjegyzett, hogy kész a reggeli. Miután megkerestem a telefonomat én is a konyha felé vettem az irányt, már a lépcső tetejéről lehetett érezni a finom palacsinta illatát. A korlátba kapaszkodva szedtem a lépcsőfokokat és biztonságban elértem a földszintet. Az asztalon már tányérra ki volt helyezve pár elkészült darab. - Ülj csak le, mindjárt kész vagyok, ez az utolsó. - A konyhából érkező utasítás hallatán helyet foglaltam az étkezőasztalnál és vártam Minho-ra. - Melyik a kedvenc tölteléked? Van itthon nutella, kakaó, túró sőt meg lekvárt is találtam. - kezdte sorolni a lehetőségeket.

-Umm szerintem egy nutellás elég lesz! - válaszoltam mosolyogva.

-Dehogy elég, sütöttem ki egy csomót, egyél még! - vágta rá ellentmondást nem tűrő hangnemmel, így inkább nem is akartam elkezdeni egy cicaharcot.

Két üres tányérral a kezében jött ki a konyhából, az egyiket lerakta elém, a másikat pedig az asztal végébe velem szemben. Tett egy második konyhakört, de ezúttal a frissen sült palacsintákat hozta ki. Sőt még egy harmadikat is ment a töltelékekért. Az asztal közepére helyezte el a különböző kis tartályokat és kanalakat, késeket amikkel meg tudjuk kenni a palacsintákat. Lehúztam egy szeletet a tányérról, elvettem a nutellát és egy kenőkést, majd vékony rétegben felkentem a mogyorós krémet. Feltekertem az édességet és egy jó nagyot beleharaptam, igyekeztem mindenféle grimasz nélkül lenyelni az első falatot. Itt nem arra gondolok, hogy ne lenne a finom, mert egyszerűen isteni, de mégsem kívánom, ez az ínycsiklandó reggeli sem csúszik le a torkomon. Nem értem egyszerűen, az agyam képtelen felfogni.

-Na és hogy érzed magad? - kérdezte Minho egy kis kínos csönd után.

-Szarul. - hirtelen a szám elé kaptam a kezemet, mert hogy én ezt nem akartam hangosan kimondani. - Ezt most tényleg hangosan ki is mondtam? - Minho erre csak mosolyogva bólogatott.

-Megértem és sajnálom, hogy magadra hagytalak. Tudom semmilyen magyarázat és bocsánatkérés nem fogja enyhíteni sem a lelki, sem a testi fájdalmaid, de csak akartam, hogy tudd, hogyha bármiben tudok segíteni nem foglak magadra hagyni, mint ahogy azt múlt éjszaka tettem. - a végére már szinte suttogott, én meg könnyeztem. Egy kicsit tényleg nehezteltem Minho-ra, de ezek után hogy haragudhatnék? Túlságosan vajból van a szívem, sőt ez már olvadt vaj, amit kint felejtettek az asztalon.

Minho hirtelen állt fel és látva a könnyeimet átölelt, amitől vagy 120-al minimum elkezdett verni a szívem, ha nem többel. Melegség járta át a testem és könnyeim elapadtak, egy pár pillanatra az összes gondom megszűnt. Aztán eltávolodott tőlem és rám mosolygott, na jó, valljuk be egy kicsit elmosolyodtam én is.

-Egyébként - még visszasétált és leült elkezdett egy új mondatot - JYP hívott, hogy holnap már elkezdődik a fõpróbá. Délután 3-tól lehet bemenni a stadionba és az egész koncertet végig próbáljuk, átbeszéljük a részleteket, hogy minden világos legyen mindenkinek. – hát ez fantasztikus! Még ma tükörbe se mertem nézni, nem hogy majd előadjam a nagy jampi rappert. Jisung szedd össze magad!

Amint kimondtam a fejembe a jampi és a rapper szót görcsbe rándult a gyomrom. Megpróbáltam folytatni az evést teljesen nyugodt arckifejezéssel, minden színészi tehetségem kimerítettem. Egy újabb falatot rágtam meglehetősen sok ideig, mire rávettem magam, hogy azt le is nyeljem az összes megmaradt mentális erőm össze kellett gyűjtsem, de mind hiába.

-Na jó én ezt nem bírom. - ezzel a lendülettel fel is álltam az asztaltól és a fürdőig meg sem álltam. Összerogytam a wc előtt és még várnom se kellett, kikívánkozott belőlem az a két falat, társítva egy kis gyomorsavval, ami végig marta a nyelőcsövem. Letéptem egy pár négyzetnyi wc papírt, amivel megtöröltem a szám és azzal együtt lehúztam. A fal segítségével felálltam és a mosdókagyló felett megtámaszkodtam. Megnyitottam a hidegvizes csapot és kiöblögettem a számat. Miután megemeltem a fejem, csak akkor vettem észre, hogy Minho aggódó fejjel támasztja az ajtófélfát. - Nyugi, csak a tegnapi pia kikívánkozott. - igyekeztem egy halvány mosolyt erőltetni a fejemre.

Minho közelebb sétált és megállt mögöttem. Egyenesen a nyakamat kezdte el szugerálni, majd megszólalt.

-Segítek eltüntetni. - ezzel kihúzta az egyik fiókot és egy sminkes táskát emelt ki belőle. Kivette a szükséges termékeket majd mellém állt, várva az engedélyemre. - Könnyebb lenne ha levennéd a pulcsid, nem akarom összekenni. - pánikba estem, most erre mit mondjak? Azt hogy jajj bocsi, de nem fogom levenni, mert nem akarom, hogy tudj a csontig vagdosott kezemről és a kiálló bordáimról, amik lassan átlyukasztják a bőröm?

-Nem baj, ha összekened. - azért ez elég béna, valamit bökj már még ki Jisung. - Meg kicsit fázok, szóval tényleg nem baj. - ennél jobb ötletem nem is lehetett volna. Minho erre csak meghúzta a vállát és nekilátott a munkának. A nyakam kilátszódó részéről sikerült szinte teljesen eltüntetni a szívás és harapás nyomokat.

-Kész is vagyunk. - megfordított, hogy a tükörrel háttal álljak és alaposan átnézte biztos nem hagyott-e ki véletlen egy kisebb foltot sem. Szemeink véletlen összetévedtek és meglepetésemre mindketten tartottuk a szemkontaktust. Két meleg kezet éreztem az oldalamon végig simulni, amik egészen a pulcsim alá benyúltak. Egy határozott, de mégis gyengéd mozdulattal húzott közelebb magához. Az arcunk szinte összeért, hazudtam, össze is ért. Szenvedélyes csókba hívott, amit az agyam az első pár másodpercben képtelen volt feldolgozni, de a testem magától mozdult és reflexszerűen kulcsoltam össze a karjaim Minho nyaka körül. Heves csatába kezdtek nyelveink, miközben Minho egyre csak szorosabban és szorosabban tartott magánál. Megemelt a derakamnál fogva és felültetett a csap szélére, miközben egy másodpercre sem szakadtunk el egymástól.

Megragadta a pulcsim a szélét és azt felfele húzva le akarta venni rólam. Ijedtségem következtében elszakadtam tőle és ráfogtam a kezére, ne tudja folytatni azt, amit elkezdett. Eltávolodott tőlem, szemében láttam, hogy jobban bepánikolt, mint én, mintha bármi rosszat tett volna, pedig nem. Az én hibámból nem lehet haladni egyről a kettőre. Minho szemében könnyek gyűltek össze és kiviharzott a fürdőből, miközben egy "nagyon sajnálom...megint" hagyta el a száját. Hiába szóltam utána, ő már felvette a kabátját, cipőjét és csak a bejárati ajtó csapódását nézhettem végig.