Only Love Can Hurt Like This // Bucky Barnes // Befejezett

10

IV.
NEM ERRE SZÁMÍTOTTAM

Nagyjából egy hete a toronyban tartózkodik a lány, ami alatt egyedül Natashaval "barátkozott" össze. Ez alatt inkább azt értem, hogy vele beszélt egyedül, ha nagyon muszáj volt. Stevet pedig kerülte, ugyan úgy mint Buckyt és Saraht.

A bosszúállók lassan megszokták a lány jelenlétét, s habár bízni nem bíztak még meg benne teljesen, de már közel sem érezték fenyegetésnek a lány jelenlétét.

A napok eléggé csendesen teltek, ami aggodalomra adott okot a csapat körében. Túl nagy volt a csend. Még csak egy apróbb betörésről, vagy utcai verekedésről sem volt hír, nem hogy a Hydráról. Egészen eddig a pontig.

Egy hatalmas robbanás rázta meg egész New Yorkot, amit a Hydra egy "meghívásnak" szánt a Bosszúállók részére. A csapat hamar csatasorba állt és immár Lilliennel az oldalukon indultak el, hogy visszaverjék a rosszfiúkat. Egyedül Nat és Fury aggódott, hogy mi fog kisülni ebből az egészből. Nem tartották puszta véletlennek, hogy ilyen sokat vártak a támadásig, míg a többi bosszúálló mit sem sejtve a lány durva múltjáról a Hydrával, vonultak fel az ellenség ellen.

Lillien és Clint egy-egy magas épület tetejére mentek, hogy onnan biztosítsák csapattársaikat, míg lent véres harcok folytak. Már több mint 1 órája folyt a harc, de a Hydra katonái csak jöttek és jöttek. Tonyék már alig bírták szusszal, ezért a két őrszem is beszállt a bunyóba, újabb katonákat legyőzve.

Egy idő után az ellenség lassacskán fogyatkozott, s már csak alig 4-5 katona volt talpon, mikor egy hatalmas fekete páncélozott autó gurult be közéjük. Az ajtó kinyílt s Lillien rémálma szállt ki belőle egy kaján mosollyal az arcán. A lány lesokkolt. Nem tudott mozdulni. Egyre több rémes emlékkép szökött lelki szemei elé, újra élve a Hydránál töltött napjait.

-Ugyan már emberek!-kezdett bele beszédébe.-Én csak egy valakiért jöttem, akit, ha átadtok nekem nem esik semmi bajotok. -húzta undorító mosolyra szaját. A bosszúállók értetlenül álltak az egész előtt, mire a férfi csak sóhajtott.-Adjátok át nekem Lillient!-elégelte meg, s saját magának kezdte keresni a tömegben, s mikor meglátta, pszichopatákat megszégyenítő tekintettel mérte végig.-Lillien. Úgy érzem, hogy rossz oldalon állsz...-kezdte kedvesen, mire a bosszúállók csak méregetni kezdték a lányt. Azt hitték áruló van közöttük, de ez közel sem így volt.-Hisz olyan sok mindent köszönhetsz nekünk... nekem. Olyan sok éven keresztül vigyáztam rád, és ez a hála? Ezek melett az önjelölt igazságosztók mellett döntöttél a családod helyett? Akiknek az életedet köszönheted?-a lány szemei egyre jobban gyűltek meg könnyekkel, s a pánik lassan eluralkodott rajta. Kétségbeesetten próbált levegőhöz jutni, amiben a maszk még annál is jobban akadályozta.
-Lillien mégis miről beszél ez az őrült?!-kérte számon dühös és gyanakvó hangon Tony. A lány nem válaszolt a kérdésre, hekyette inkább egykori bántalmazójához fordult.
-Vigyáztatok? VIGYÁZTATOK?!? Inkább hagytatok volna a föld alatt!-kiabált kétsègbeesetten Lillien, mire a férfi nevetni kezdett. Imádta nézni a lány szenvedését, mintha erőt adott volna neki...
-Nehéz lehet ott harcolni.-nézett végig a társaságon, és megakadt a szeme Buckyn és Sarahn.-Milyen érzés, hogy nem tudsz kikerülni a saját poklodból?-a lányon egyre jobban erőtt vett a régi érzesek sötét kavalkádja, minél több ideig beszélt a férfivel.
-Semmi közöd hozzá!!-a bosszúállók nem tudták hová tenni az egész jelenetet. Mindenki lefagyva állt a történések előtt, s csak hallgatták, ahogy az eddig magabiztos és erős lány hangja egyre jobban vállik összetörté és kétségbeesetté.
-Ugyan már, hisz az egyik legjobb katona vagy 1942 óta, Lillien Carter handnagy.-ahogy a férfi kimondta a lány nevét, Bucky felkapta a fejét és hitetlenül a lány irányába nézett.
-Fejezd be!!-a lány egyre gyorsabban vette a levegőt és már a pánikroham szélén állt, de a férfi csak folytatta, ezzel megadva az utolsó dönfést is Lillennek.
-Vissza fogsz még kerülni hozzám, és akkor majd szépen megtörlek újra, és újra és újra és újra, addig a pillanatig míg könyörögni fogsz azért, hogy öljelek meg. Emlékszel még a játékunkra Lillien? Had emlékeztesselek rá drágám... Tudod, amikor ájulásig vertelek, ha nem voltál képés engedelmeskedni.-a levegő többé már nem érte el a lány tűdejét, oly szinten összeszorult a torka. A gyomra borsó szeműre zsugorodott, míg könnyei megallíthatatlanul folytak arcán. Levegő reményében, letépte arcáról a maszkot, majd egymás után több golyót is a kinzójába eresztett, amit követett a maradék 5 katona a kocsi mellett. A lányból az összes erő eltűnt, s zokogva esett össze New York egyik utcáján. A csapat lefagyva nézte végig az egész jelenetet, majd csak utánna eszmeltek fel. Bucky is felocsúdva kezdett el futni kedvese felé, de Nat mivel közelebb volt, hamarabb sietett a lany segítségére, aki amint észrevette hogy közelednek hozzá ilyedten húzódott hátra, s mikor meglátta a felé futó Buckot, a régi berögződések miatt, azonnal fejét eltakarva karjával kezdte védeni magát, mire szerelme megtorpant.
-Lillien... Én vagyok az, Bucky...-próbált hozzáérni a lányhoz, de az csak rémülten könnyezve próbálta védeni magát.
-Sajnalom, nem akartam hazudni. Sajnalom, kérlek ne haragudj. Sajnalom.-kezdte el ketségbe esetten kántalni. Azt hitte, hogy azért a húzásáért bűntetést fog kapni, mint régen.

A helyszínről egyedül csak Nick tudta elvinni, mert mindenki mástól rettegett az összetört lány. Egyenesen a Stark toronyba vitték, ahol a szobájába lerakva a kimerült lányt hagyták magára, aki nem sokkal ezután el is aludt.

A tanács teremben gyülekezett a csapat, magyarázatot várva Nicktől, aki kissé megtört arcot mutatva kezdett el beszelni.
-Egy Hydra bázisról hoztam ki őt 5 évvel ezelőtt. Ugyan ilyen összetört volt akkor, mint most. 5 évbe telt mire legyőzte ezt, most pedig, hogy vissza esett, nem tudom mi fog történni vele.-az őrmester nem tudta feldolgozni, hogy halottnak hitt kedvese az a lány, ahogyan nem akarta elhinni hogy milyen borzalmakat élt át kedvese.
-De mi történt vele ott?!-emelte meg Buck kétségbeesetten a hangját, ami mindenkinek feltűnt főleg barátnőjének.
-Azt nem mondhatom el... Ez Lillien döntése kivel osztja meg a múltját.-fejezte be, majd elindult kifelé a teremből, de még egy mondatra vissza fordult.-Ne tegyenek mellette hirtelen mozdulatokat, mert megijeszti...-mondta majd távozott. Ezután a csapat tagjai Bucky felé fordult, aki magába zuhanva bámulta az asztalt.
-Egy kis magyarázatot várnánk tőled Buck.-szólalt meg Tony.
-Így igaz, miért vagy úgy oda azért a szukáért?!-emelte meg a hangját Sarah, mire Bucky egy gyilkos pillantással ajándékozta.
-Ne merészeld így hívni!-kiabálta le a csajt aki megszeppenve húzta össze magát a székben, míg a többek csak kérdő pillantassal néztek Buckyra, aki sóhajtva kezdett a múlt felidézéséve.
-1942-ben ismertem meg, mint Steve handnagyát. Mint kikepző egy nagyon kemény katona volt, de mint ember egy csodálatosan kedves lány, akinek még a hangja is csodálatos volt. Egy partin ismerkedtünk meg, amit a visszatérésünkre rendeztek.-mosolyodott el az emlékre, mire Sarah csak a szemét forgatta.-mikor foglyul ejtettek a németek egy tigrisként harcolt az ezredessel szemben, hogy vissza hozzanak.-itt Stevere nézett fél szemmel, aki csak mosolygott az emlékre.-Amikor utoljára láttam-akadt meg benne a levegő.- egy ugyan olyan partin voltunk, mint legelőször, csupán annyi volt a különbség, hogy másnap már a háborúba kellett vonulnunk. Ketté szedtek minket. Lilliennek egy másik támaszpontra kellett mennie, így ő meg aznap este elhagyta a tábort. Megígértettem vele, hogy vigyázni fog magára, amit be is tartott. Én viszont az utolsó akción leestem egy vonatról és több száz métert zuhantam egy szakadékba...-itt Steve átt vette a történetet, hisz ő jobban ismerte ennek a a végét.
-Amikor visszatértem a Lehigh táborba Bucky nélkül, már Lillien ott volt és boldogan szaladt felénk, hogy üdvözőlje Buckot, de amikor megtudta hogy meghalt, teljesen összetört. Pár napig még elviselte valahogy, de utána.... inkább a halált válsztotta. Peggy, a nővére, és én találtunk rá a szobályában begyógyszerezve... Nem fér a fejembe, hogy hogyan kerül ide, hisz ott voltam a temetésén is...-a csapat tagjai csak sokkoltan álltak ma már sokadjára. Ez az a fajta fájdalmas és beteljesületlen 2. Vilagháborús szerelmes történet volt, amit mindenki megsíratott volna egy könyvben vagy egy filmben...