Only Love Can Hurt Like This // Bucky Barnes // Befejezett

17

IV.
HOVA...?

Nem aludtam egész este, ami meglátszott az arcomon.

Félek... Borzalmasan félek... 70 évvel ezelőtt nem volt mit veszítenem, de most? Most túl sokat veszíthetek...
A sok idegtől a reggelt is hányással kezdtem, de szerencsémre most erre nem kelt fel Buck. A kád szélére ülve vettem elő a telefonom, hogy újra elolvassam az SMS-t, mikor befutott még egy...

Ismeretlen szám:
Látunk.
89.emelet. 5-ös szoba. Fürdő. Kád.
Ne félj. Újra látod majd a barátaid, de egy jó tanács. Búcsúzz el tőlük és gyere el szépen a következő címre este 5-kor.

Egy könnycsepp gördül le az arcomon, s ezzel meg is hozva a döntést. Egy agresszív mozdulattal kisöpörtem a szememből a sós folyadékot, ezzel pedig magamra rakva egy maszkot.

Egy hamis mosollyal az arcomon, mentem ki a fürdőből, mire megakadt a szemem az alvó angyalon. Fájt... Nem tudtam mit tervez a Hydra velem...de már nem állhatok ellen többé mint ezelőtt...túl sokat veszíthetek vele.

A konyhába mentem reggelit csinalni a csapatnak, akik többsége már a nappaliban volt. Összedobva sokféle finomságot tálaltam, amit a többiek egy boldog és éhes pillantással néztek.
-Sajnálom a tegnap estét..-álltam a konyhapúltnak dőlve, a reggeliző társaságot nézve.-Köszönöm, hogy számíthattam rátok...-a társaság picit furán nézett, de csak élvezték az ételt.
-Nem tudom mit akarsz ezzel mondani Lillien, de ne sajnáld. Fontos vagy számunkra, mint csapat- mint családtagként.-Mondta Clint, mire egy fajdalmas mosoly szökkent arcomra.
-Ahogyan ti is nekem...-láttam rajtuk, hogy érezték, szavaimnak súlya van, de betudták a tegnap esti hazugságomnak. Ez volt a cél, hogy ne sejtsenek semmit.
-Jó reggelt...-jött elő Bucky is szemét dörzsölve, majd egy csókot nyomva számra, szedett magának reggelit.
-Ettél már hercegnő?-vett szájába egy harapás gofrit a kis édesszájú szerelmem.
-Nem vagyok éhes, de csak egyél nyugodtan.-simítottam vállára, ezzel nyomatékosítva mondatom. Nem fért belém egy falat se. És ha csak arra gondoltam hogy enni... Újra hányinger tört rám.

A reggelit hamar kivégezték a srácok, így neki is láttam a mosogatásnak.
Buck karjait éreztem meg hasam előtt összekulcsolódni, majd fejét vállamra támasztva szuszogott.
Az időre pillantva fájdalmasan vettem tudomásul, hogy az idő pörög és már mindjár dél van.
-Szeretlek...-adtam egy apró csókot arcára.
-Én is téged.-fordult felém arcával, így a puszikból egy csók lett.
-Ezt még befejezem, utánna csatlakozok hozzátok a nappaliba.-nyomtam egy puszit szájára, mire bólintva egy aprót indult vissza. Steve és Sam mellé telepedve pedig már bele is merültek valamilyen témába. Hiányozni fognak...

A mosogatást befejezve a megbeszéltek szerint a nappaliba indultam, de a srácokat nem akartam zavarni, szóval Wandáékhoz csatlakoztam.
-Olyan fura vagy ma Lilli.-tapintott rá a lényegre Nat.
-A tegnap este kicsit hosszú volt. A sok alkohol felhozott néhány emléket.-kamuztam-Plusz bűntudatom is van a tegnap este miatt. Meg úgy minden miatt. Sose köszöntem még meg senkinek, hogy itt lehetek. Vagy hogy segített túl lépni a mélypontomon.
Szóval... Köszönöm nektek, hogy nem hagytatok cserben.-Naton látszott, hogy nem akar nekem hinni, de Wanda teljesen bevette. Karjaimba ugorva kezdett el kuncogni.
-Ugyam már Lilli. Az ilyet nem kell megköszönni. Igaz Nat?-fordult oda a lányhoz, aki egy aprót mosolyogva helyeslőem bólintott.
-Persze, hogy nem. Itt mind szeretünk téged.-ölelt meg ő is.
-Ahogy én is titeket.-suttogtam a két lány karjaiba.

Az órára percenkét néztem, ami fel is tűnt Tonynak és Clintnek. Furán néztek rám, de egy szót sem szóltak. Le kell állnom ezzel. Hamarabb sodrom ezzel magam bajba, még mielőtt az igazi veszély forráshoz nem érnék, de egyszerűen nem tudtam mást tenni. Az óra egyre csorsabban pörgött s már csak annyit láttam, hogy a dikitális óra 16:10-et mutat. Felállva a kanapéról indultam el a kijárat felé, mire Bucky megállított.
-Hova mész?-ráncolta szemöldökét. Na most légy okos Lillien...
-Az edzőterembe.-s már fel is állt az életem szerelme.
-Megyek veled.-indult el a lift felé, mire kezénél fogva visszahúztam
-Szeretnék egy kicsit egyedül lenni.-aggódva nézett rám, de végül is megengedte.-Azt akarom, hogy tudd.. Nagyon szeretlek!-adtam egy csókot szájára, amit viszonzott.
-Én is nagyon szeretlek Lillien.- elindultam a lift felé, de az edző terem szintje helyett egészen a föld szintig vitt le a lift.
-Péntek!-szóltam hozzá Tony gépéhez.-Senki nem tudhat rólla, hogy elhagytam az épületet.
-Mr.Stark engedélyezte?
-Nem, de erről senki nem tudhat. Egy meglepetést tervezek neki....-átlehet vágni egyáltalán egy gépet?
-Értettem Ms Carter!-remélem sikerült és nem köp azonnal, amint kilépek az épületből...

Egyenesen a megbeszélt helyre indultam. Egy lerobban, omladozó, szürke, rideg épületbe irányított a cím, ami üres volt. Lassú léptekkel indultam meg felfedezni a helyet, s rövidesen meg is láttam egy apró pislákoló fényt, ami mellett egy számomra ismeretlen férfi állt.
-Üdvözlöm Ms Carter! Kevin Hookway vagyok. A Hydra küldött magáért. Ne haragudjon, ha a fogadtatás egy kicsit nyers.-ezzel pedig egy élés fájdalmat érztem a fejemen, majd ájultan estem össze.

Bucky pov.:

Nagyon furán viselkedett tegnap este óta Lillien. Aggódtam érte. Sose csinált még ilyet és egyszerűen nem tudtam hova tenni ezt az egészet.
-Csak szerintem viselkedik furán Lillien?-említette meg Nat.
-A tegnap este után különösen furán viselkedik....-csatlakozott a beszélgetéshez Tony.-a reggeli közben is elég furán beszélt. Mintha búcsúzott volna.-mi törtérténik jelenleg?? Felállva a kanapéról azonnal a lift felé vettem az irányt, de Tony megelőzött.
-Péntek! Ms Carter az edztőteremben van?-a gép nem válaszolt, hanem helyette egy fülsüketítő sípoló hangot adott ki a szoba pedig sötétségbe borult.
-Ms Carter hozott egy döntést és inkább visszatért a családjához!-egy ismeretlen férfi hang szólalt meg a megszokott hang helyett, majd egy kép jelent meg a falon, amin Lillien feküdt eszméletlenül.-Hail Hydra!-majd minden visszatért az eredeti formájába, csupán mi nem. A társaság sokkoltan ült feldolgozva az eseményeket.
-Nem...-törtem meg a csendet.-NEM!-törtem össze az első tárgyat ami a kezem közé akadt. Steve felpattanva a fotelből fogott le és próbált nyugtatni több kevesebb sikerrel.
-Bucky! Nyugodj le. Erre nincs időnk! Vissza kell hoznunk még mielőtt valami baja esik!-lihegve térdeimre estem miközben könnyeim csendben folytak le arcomon.
-Megígértem neki, hogy megvédem..!-néztem barátom szemeibe.-Megígertem neki...!!-emeltem meg hangom. Az én hibám, hogy újra ott van.
-Buck. Ő döntött így. Megfenyegethették. Nem tudhatod, hogy mi vezérelte erre! De nem a te hibád Bucky!-mindenkit sokkolt a hír. Nem csak én voltam az egyetlen aki magát hibáztatta. Hisz ott volt Nat is. Aki látta, hogy nincs valami rendben a lányon, de elengedte az egészet...
-Találjuk meg, még mielőtt túl keső lenne!-kezét nyújtva felém húzott fel a padlóról, s azzal mindenki neki kezdett a munkának. Minél hamarabb meg kell találnunk Lillient, még mielőtt túl késő lenne.

Lillien pov.

Gépek zakatolása. Erre ébredtem egy fura szobában, körülöttem sose látott szerkezetekkel. Fejembe éles fájdalom nyilallt, ahogy végtagjaimba és hátamba is. Nyüszörögve ültem fel a kemény bőr ágyon, mire egy férfi lépett mellém orvosi köpenyben.
-Hol vagyok?-dörzsöltem halántékom, hogy enyhítsem a fura nyomást a fejemben. Nem tudtam hol vagyok, és azt sem hogy mi történt. De volt ennél kétségbe ejtőbb is. Sem magamról sem a múltamról nem ugrott be semmi. Se egy név, se egy dátum.
-Autó balesete volt! Ön a Hydra egyik nagyon jól képzett hűséges katonája. Egy bevetése során sérült meg, de rögtön a segítségére siettünk!-lapozgatott egy fekete bőrkötéses könyvet, amire vörös tintával rá volt nyomva egy koponya és egy korona.
-Köszönöm! Hálás vagyok, hogy nem hagyott ott Mr...?
-Kevin Hookway! Magának pedig nincs neve. Az ön érdekében és védelmében!-nagyon kedves volt ez a férfi velem, ami nagyon jól esett ebben az ismeretlen szituációban. Készültem kiszállni az ágyból, mire néhány bilincs kattant a csuklómon. Értelenül néztem a férfire aki elkezdett mormolni néhány orosz szót. A testemet elképesztő fájdalom járta át, amit nem tudtam megakadályozni. Mikor befejezte olyan volt, mintha nem is én irányítanám a testem.
-Az új célpontja a Bosszúállók!