Only Love Can Hurt Like This // Bucky Barnes // Befejezett

14

I.
EMLÉKEK

Másnap reggel Bucky ölelő karjaiban ébredtem. Nem túlzok, ha azt mondom, mindenem fájt. Ki sem akartam volna kelni az ágyból, csakhogy borzalmasan éhes voltam. Buck karjaiban megfordulva próbáltam csendben kimászni az ágyból, de egy éles fájdalom nyilallt a csípőmbe és a lábaim közé.
Felszisszentem, mire Bucky óvatosan kezdte el nyitogatni szemeit. Rámnézve csak elvigyorodott, majd visszarántott az ágyba.
-Hova-hova szerelmem?-a név amivel illetett nagyon jól esett, és minden addigi kis mérgességem a férfi iránt elszállt.
-Éhes vagyok...de fáj mindenem...-pirultam el visszaemlékezve a tegnap este pillanataira. Úristen... Bucky szája félmosolyra húzódott, ahogy reakcióm figyelte.
-Csodálatos voltál-kerekedett felém, mire kicsit megszeppentem. Ajkaimra tapadva adott egy lágy csókot, amit természetesen viszonoztam.
-Akkor is éhes vagyok.-váltam el tőle, mire felnevetett.
-Akkor megyünk enni.-az ágyról segített leszállni, és a konyhába való eljutásban is akart segíteni, de makacskodtam, szóval oda saját lábon indultam el. Had ne mondjam rossz ötlet volt. Igyekeztem normálisan lépkedni, hogy a többiek ne vegyék észre a tegnap este gyümölcsét, ami sikerült is, több-kevesebb sikerrel.
Ennek ellenére is kaptam néhany fura pillantást, mondjuk Wandáék inkább perverzen néztek. Ők sejthették mi történt tegnap, illetve Natasha hallhatta is...

Bucky egy lovaghoz méltóan leültetett a székre és ma reggel ő csinált reggelit, ami néhány kis szendvics volt. Hamarabb fejeztem be a reggelit mint Ő, szóval ott hagytam.
-Elindulok a szobába, de szerintem úgy is utolérsz félúton.-hajoltam hozzá közelebb, hogy csak ő hallja. Kijelentésemre nevetni kezdett és majdnem kiköpte a szájában lévő falatot, de hálistennek nem fulladt meg.

Viszonylag gyors voltam, mert már a szobába vagyok míg Bucky sehol. Vállat rándítva inkább kikaptam valami kényelmes öltözéket a szekrényemből, és a fürdőt vettem célbe, hogy megmosakodva átöltözhessek. A tükör elé állva vettem le Bucky pólóját, mire fehérneműm szélén, a csípőm két oldalán egy-egy nagy lila folt éktelenkedett. Picit hozzányulva felszisszentem. Annyira nem volt vészes. Volt már ettől nagyobb sebem is. Míg foltjaim tanulmányoztam a tükör előtt észre se vettem Bucky bűntudatos alakját az ajtóban, amit elfelejtettem becsukni.
Barnes mögém sétálva, bocsánatkérő szemekkel nézett rám, majd zúzódásomra.
-Ne haragudj...nagyon fáj?-simított rá kezeivel óvatosan, mire kirázott a hideg, de a jó értelemben.
-Nem fáj nyugi.-füllentettem felé fordulva. Látszott rajta, hogy nem hisz nekem, szóval tovább magyarázkodtam, de csak magam alatt ástam egy gödröt.-Volt rosszabb is Bucky. Ez semmiség...-csak akkor esett le mit mondtam, mikor Bucky összeráncolt szemöldökkel figyelt. Szemei újra testemen kezdtek járni és én csak imádkozni tudtam, hogy ne vegye észre hegeim. Az időnek köszönhetően elhalványodtak valamennyit és csak egy nagyon picikét látszódtak. Bucky megfogva karom fordított szembe magával és leggugolva elém kezeit néhány nagyobb hegemre vezette.

-Bucky... Kérlek ne csináld..-felnézve rám szemeiben megcsillant a düh, majd szép lassan felállt, így már nekem kellett nyakamat mereszteni felfelé.-Majd este elmondom.-kaptam el szemeim róla, majd inkább ujjaimat kezdtem piszkálni. Csak bólintott és kiment. Olyan mint egy nagy fújtató bika az arénában. Nem kifejezetten akartam egyedül hagyni, így amilyen csorsan csak tudtam felöltöztem és a keresésére indultam.

Volt egy sejtésem, hogy hol lehet, szóval lábaim azonnal a lift felé indultak el. Az edző terem előtt sétálva hallottam meg, hogy valaki nagyon durván püföl egy box zsákot. Benyitva az ajtón láttam meg Buckyt, aki még mindig ideges volt a sebeim miatt.

Nem hallotta, hogy bejöttem, szóval megkerülve az ideges férfit, leültem vele szemben, a ring szélére. A lihegő férfi kis idő múlva sem vett észre, így inkább hozzá szóltam.
-Simán lenyomnálak, ha nem láttad volna el így a bajom tegnap este.-incselkedtem vele, hogy jobb kedvre derítsem, ami sikerült is. Egy aprót kuncogva állította meg a libegő zsákot a levegőben, majd fáradtan ült le mellém fejét leszegve. Úgy ült mellettem, mint egy bűntudatos kisfiú, ami megmosolygtatott, de egyben aggódással is eltöltött.
-Bucky...-guggoltam le elé, picit megemelve fejét, hogy rámnézzen. Szemeiben lévő hatalmas fájdalom szinte szétmarta a szivem.-Mi a baj?-kezemet egyik arcára vezetve kezdtem el hüvelykujjammal simogatni pofiját, mire belebújt tenyerembe.
-Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni...
-Bucky, szerelmem..Nem tehetsz róla!-másztam közelebb hozzá.-Nem tudtál volna ellene tenni semmit...
-De tehettem volna!-emelte meg hangját, mitől kissé megijedtem.
-Ezt hogy érted?-ráncoltam a szemöldököm.
-Én is a Hydránál voltam...-hirtelen meg fagyott bennem a vér.
-Tudtad, hogy ott vagyok?-mond hogy nem tudta. Kérlek...
-Nem, de...-a bennem akadt levegőt kifujtam és azonnal neki estem Bucknak.
-Semmi de!-álltam fel és ültem ölébe. Mellkasom pont fejével egyvonalba volt, karjai pedig derekam körül fonódva húzott közelebb magához, így fejét melleimre hajtva bújt hozzám. Kezeimet hajába vezetve kezdtem birizgálni haját.
-Semmiről nem tehetsz Bucky. Én örülök, hogy így alakult... Máskülönben nem lennék itt veled. -karjai erősen és védelmezően fonódtak körém. Úgy szorított magához, mintha bármelyik percben eltűnhetnék.
-Emlékszel az első találkozásunkra?-mosolygom meg az emléket.
-Hogyne emlékeznék...azt is pontosan tudom mi volt rajtad...-kuncogott.-gyönyörű voltál...-merengett emlékeiben
-Voltam??-emeltem meg kicsit a hangom, de természetesen csupán viccből, ami nem nagyon jött át Buckynak, így ilyedten kapta rám a szemét.
-Nemm, most is gyönyörű vagy! Nállad szebb nem is létezik!-kezdett rögvest kétségbeesett magyarázkodni. Alig bírtam visszafolytani nevetésem, amit észre is vett és egy mérges fejet vágva vissza dölt rám.
-Most megsértődtél?-semmi válasz.-Buckyy!-rázogattam vállánál fogva.-Szerelmeeem-itt már megemelte fejét és rámnézett csücsörítve szájával. Csak nevettem gyerekességén, de azért adtam neki egy kis pillangó puszit.
-Ezt ma még megbánod..-mondta, majd kihívóan megemelte egyik szemöldökét
-Hiszem, ha látom, Őrmester...-utánoztam le mozdulatait, mire fogta magát és felállt velem a karjaiba. Lábaimat összekulcsoltam derekán, ezzel egy biztos tartás létre hozva, hogy le ne csússzak Buckról.

Egyenesen a terem egy faláig sétált velem, aminek neki nyomott, én pedig csak nyekkenttem egyett.
-Ne feszegesd a határokat Lillien!-a hangja mély volt és kemény, tele dominanciával, ami másodpercek alatt beindította piszkos fantáziámat.
-Sose tennék ilyet Bucky...-vágtam egy aranyos és kis ártatlan arcot, mire összeszorított álkapoccsal le tett a földre.
-Szerencséd van, hogy tegnap este úgy megbasztalak, hogy mozdulni is alig bírsz. Máskülönben, most szét kefélnélek!-alsó ajkam beharapva néztem rá ugyan azzal az ártatlan tekintettel mint eddig. A gondolatra is, miket csinálna velem, ölem bizseregni kezdett, egyre inkább Bucky hatalmas farkát áhítozva magába. Nagyon látszott rajta, hogy alig bírja visszafogni magát, én pedig természetesen csak tovább feszítettem azt a bizonyos húrt.
-Én inkább balszerencsének nevezném...-tettem kezeim mellkasára, majd szépen lassan vezettem le őket egészen a hasa aljáig, mire élesen beszívta a levegőt. Nyelvem kidugva picit nedvesítettem meg ajkaim, mit szemével végig kísért, de ugyan úgy tartotta magát. Kezeimet tarkójára vezetve húztam közel magamhoz, úgy hogy ajkaink összeértek, de nem csókoltam meg, csupán egy kéjes hangra váltva suttogtam szájára.-Érezni akarlak...-ez betette nálla a kiskaput. Dühösen vágtázott ki a teremből becsapva maga után az ajtót.
-Upssz-vigyorogtam magamba, s utam egyenesen a férfi után vezetett. Jó, hogy lenyugtatni jöttem szegénykémet...