Only Love Can Hurt Like This // Bucky Barnes // Befejezett

22

BŰNTUDAT
ÉS
ROSSZ DÖNTÉSEK

Bucky pov.

Az edzőteremben gyakoroltunk a többiekkel, már lassan egy fél órája, de Lillien sehol. Kezdtem aggódni...
-Bucky. Koncentrálj!-hallottam meg Tony hangját, aki szokásához híven csak oldalt ült.
-Hol van már Lillien?-adtam hangot aggodalmamnak. -Azt mondta, hogy egy pár perc az egész, de már egy fél órája oda van.-idegeskedtem tovább.
-Biztos lepihent. Tudod, belényomtál el babát. Hamar kifárad várandósan.-kötekedett Stark. Épp, hogy visszatértünk a verekedéshez, J.A.R.V.I.S hozta is a rosszhírt.
-Uram! Betolakodó az épületbe! Dr.Banner eszméletlen!
-Lillien...-mindenki egyszerre indult meg az ajtó felé, egyenesen a 4 emelettel feljebbi laborba. A lift nem működött...
-A rohadt életbe!-vágtam bele egyett a fém ajtóba, s azonnal a lépcsőn felrohanva közelítettem meg az emeletet, nyomomba a többiekkel, mikor..2 lövés dördült el.
-Lillen kérlek... Könyörgöm ne legyen semmi bajod..-betörve az ajtót. Találtam szembe magam Sarah hullájával. Hol vagy Lillien?! Nagy léptekkel jártam körbe az egész labort, mikor megláttam. A mellkasából dölt a vér, és alig volt magánál.
-Nehh..-leülve a földre tettem fejét ölembe. A könnyeg marták a szemeim, s a torkom azonnal összeszorult.-Szerelmem.-simítottam el haját.-Ne hagyj egyedül...Könyörgöm...-gördültek le szemeimből könnyeim.
-Sh..shajnálom..-hangja erőtlenül csengett a laborban, mire csak rázni kezdtem a fejem
-Nem..nem kell sajnálnod semmit. Az én hibám. -fogtam meg kezét és nyomtam rá egy csókot.-De jobban leszel! Megígérem! Csak tarts ki! Tony már hívta a mentőket. Mindjárt itt lesznek. Nem lesz semmi baj!
-Bucky...-hangja minden egyes elvesztegetett perccel egyre gyengébb és gyengébb lett.
-Sssh....szerelmem nem lesz semmi baj.-ringatóztam vele picikét.
-Bucky...nem a te hibád...-köhögött.-Vigyázz magadra... Szeretlek...-homlokomat, homlokának döntöttem s úgy suttogtam kettőnk közé.
-Nem hagyhatsz itt... Mégh... Még meg kell születnie a babánknak! -könnyek megállíthatatlanul dőltek szemeimből.-Egy gyönyörű házat fogok keresni a családunkban! Nagy kertel, minden rossztól távol. Kérlek.... Tarts ki...-keze elernyedt enyémbe, s feje erőtlenül dőlt oldalra.-Lillien...LILLIEN!!-a mentősök ebben a pillanatban érkeztek meg s a többiek próbáltak elhúzni az egyetlen nő mellől, aki értelmet adott az életemnek.
-NEH! NEM! HAGYJATOK!! LILLIEN!-ordítottam.-Ott kell lennem mellette!!-próbáltam kitépni magam Steve és Tony kezeiből.
-Bucky...semmi baj!-állt elém Natasha vörös, kisírt szemekkel.
-Ő erős! Túl fogja élni!!-rogytam össze a padlón.
-Tudom...-suttogta erőtlenül Nat.

NARRÁTOR POV

Nehéz hónapok következtek a bosszúállók életében. Sötétség övezte be az egész tornyot. Bucky Barnes nem mozdult kedvese ágya mellől, aki lassan 5 hónapja kómában van. Rengeteg vért vesztett, és a veszély is fent áll, hogy nem ébred fel többé. S ha esetleg mégis megtörténik a csoda, nem biztos, hogy képes lesz teljes életet élni...

31 hetes Lillien. A hasában a legnagyobb harcossal a világon. Mert igen. A pici csillag túlélte, s még csak egy apróbb baja sem lett.
Bucky, Tony és Banner viszont magukat hibáztatták. A milliárdos férfi úgy gondolta, hogy a biztonsági rendszer amit ő épített ki kudarcot vallot, s azzal együtt ő is. Hisz mégiscsak egy olyan lány került életveszélybe, aki közel állt a szívéhez a kis poronttyal együtt.
Bucky pedig azért, mert nem volt ott Lillien mellett, mikor az őrült exe rátámadt. Megmakacsolhatta volna magát, mikor szerelme egyedül akart felmenni a vizsgálatra Bannerhöz. Dr Banner pedig azért, mert nem vette észre a közelgő veszélyt, és bedölt Sarah nyájas beszédének...

A gépek monoton csipogása hallatszott a Stark toronyban egy berendezett szobában. Mindenhol csövek, s az egész közepén Lillien feküdt. Mellette, az ágynak döntve fejét, pedig a bűntudatos apuka, aki egy percre sem mozdult el szerelme és gyermeke mellől. A monoton zúgást és csipogást, pedig egy halk kopogás szakítja félbe.
Egy vörös hajzuhatag áll az ajtóban, várva az engedélyre, hogy beléphessen.
-Tony beszélni akar veled...-hangja szomorúan csengett nagy bajt jósolva az elkövetkezendő percekre.
-Nem akarom itt hagyni...-fogta meg kedvese kezét, mit ujjbegyével simogatni kezdett.
-Nem csak veled,...mindenkit összehívott...-a férfi szemeiből egy könnycsepp szabadult el, melyet durván le is söpört arcáról.
-Megyek..-már hetek óta arról folyik a beszélgetés, hogy Lilliennek már rég fel kellett volna ébrednie. Néhányan már abban sem bíznak, hogy valaha felébred a lány.
-Örülök, hogy itt vagy...-köszöntötte Tony az exkatonát. A nappaliba mindenki ott volt. Csendben foglalta el mindenki a helyét, hogy megkezdődhessen az a beszélgetés, ami eddig mindig hatalmas vitába torkollott.
-Ezt nem kell újra meg újra eljátszanunk...értem, hogy Lilliennek semmi esélye..-csuklott meg a hangja.-De a baba fejlődik... Neki...neki még van esélye! Az anyját elveszíthetem, de őt nem fogom! Akár az életem árán is megvédem! Ha kell tőletek is!-hangja elszánt volt, arca pedig dühös, a szemei mégis a fájdalmat és a kétségbeesést sugározták, miről tanúbizonyságot tettek néma könnyei.
-Bucky, ülj le egy picit.-fogta meg barátja karját Steve, mire az kirántotta onnét.
-Hagyj! Te is azt támogatod, hogy kapcsoljuk le a gépekről! Tudom!
-Bucky... Nem fogjuk ezt tenni. De jó, ha tisztába vagy vele, hogy nem biztos, hogy egészséges lesz. Hatalmas trauma érte Lillien szervezetét, ez kihatással lehetett a babára is..-Steve próbált úgy beszélni, hogy azt barátja ne vegye árulásnak, vagy fenyegetésnek családjára, de már Buckyban a fájdalom túl nagy méreteket öltött.
-Ő az én gyerekem! A meg nem született gyerekem! NEM FOGOM ŐT IS ELVESZÍTENI!!-a nagy kiabálást a vészjelző szakította félbe. Az a vészjelző, mely akkor jelezz, ha a gépek nem érzékelik a lány pulzusát...
Bucky rögtön a lany szobája felé vette volna az irányt, de Steve megfogta a karját.
-Bucky...ne..-a férfi dühösen tépte ki kezét barátja szorításából, s azonnal futni kezdett szerelme szobaja felé egyre csak könyörgött. Élőhöz, holthoz, Istenhez, Ördöghöz. Neki mindegy volt, csak a szerelme élje túl.
A szobába befordulva, úgy torpant meg, mint aki szellemet látott. Még a levegő is megakadt a tüdejében. Könnyei szemeiből megindultak, ahogy látta kedvesét...

-Bucky...-Lillien hangja alig volt hallható. Erőtlensége miatt még csak a karját sem tudta megemelni, de ahogy a két szerelmes egymás szemébe nézett...a világ megállt. Abban a pillanatban semmi nem számított. A férfi öles léptekkel szelta át a szobát, s azonnal karjaiba szorította szerelmét.
-Annyira sajnálom Bucky!- suttogta fájdalmasan szerelmének.-A...a baba? U..ugye jol van?-kérdezte félve.
-Igen. Minden rendben van vele!-fogta kezei közzé kedvese csontos arcát.-És mostmár te is jól vagy!-nyomott egy csókot kedvese szájára, s újra karjaiba szorította, soványka testét.

Az egészről mit sem sejtő csapat, épp ekkor érkezett meg a szoba elé, akik a várt helyett, a két szerelmes ölelkezését pillantották meg. Mindenki dermedten állt és nézték, ahogy a halottnak hitt lány zokogva szorítja magához a katonát.
Hosszú út áll még Lillien előtt mire újra vissza nyeri erejét, és képes lesz önállóan mozogni, de innen már csak felfelé vezet út!