Only Love Can Hurt Like This // Bucky Barnes // Befejezett

21

IV.
NEHÉZ NAPOK

Bucky sokkal jobban rástresszel erre az egész terhességre mint én. Ki se enged szállni az ágyból, max a mosdóba, ahová rendszerint mindig el is kísér. Szerencsémre Natasha próbálja észhez téríteni Buckyt ami lassan sikerül is.

Jelenleg is Natasháékkal van lent a nappaliba. Azt hiszi alszok.
Lassan kikászálódok az ágyból és egyenest a tükörhöz megyek. Már látszik a hasam... Kezemmel aprót simítok az éppen csak gömbölyödő hasamon, s egy halvány mosoly kúszik fel arcomra.
11 hetes vagyok, ami azt jelenti hogy nemsokára kiderül a baba neme. Mindenki nagyon izgatott e miatt. Nekem igazából mindegy, csak egészséges legyen. Bucky is így gondolja, de látszik rajta, hogy minden vágya egy kislány lenne..

Éhes lettem... Sóhajtva vettem fel Bucky egyik elcsórt pólóját és hozzá egy rövidnadrágot. Nagyon kívánom a fagyit... Meg a chipset... Csak legyen itthon mindkettő. Utam azonnal a konyhába vezetett. Igyekeztem úgy lopakodni, hogy Bucky ne vegyen észre, ami sikerült is. A hűtőből azonnal elővettem a kis puncsos fagyikámat és egy kanál kíséretében leültem a földre, az asztal és a szekrény takarásában.
~Ez így nem jooooo~álltam fel a magamban lebonyolított hiszti után s a nutellát és a chipset magamhoz véve ültem le ismét a földre. Valami eszméletlen finom. Még néhány könnycsepp is kibuggyamt szemeimből a finom ízekre. Teljesen belefeledkeztem az ízek világába, miből hangos dobbanások szakítottak ki, majd Bucky kétségbe esett hangja.
-Hol van Lillien?!-a kanál megállt a kezembe és csak nagy szemekkel néztem körbe. Ujjabb dobbanások hallatszódtak, mire szerelmemet pillantottam meg felettem, akire úgy néztem mint egy kisgyerek akit rajtakaptak édességevés közben. Látszott rajta, hogy megijedt, hogy nem talált a szobánkba, de az is látszott rajta, hogy mindjárt elneveti magát.
-Kérsz?-nyújtottam felé a kanalat, amin rajta volt egy adag rózsaszín fagyi. Ennyi kellett neki és a nevetés ki is tört belőle, mire morcosan néztem rá. Miért nevetett ki?! Felállva a földről a fagyi társaságában indultam volna meg vissza szobába, hogy ott hisztizzek magamba, de megállított a karomnál fogva.
-Hagyj békén!!-förmedtem rá, mire ijedten nézett rám. Látszott rajta, hogy nem érti mi történik.
-Szivem...-kezdte egy lágy hangon, mire belőlem kitőrt a sírás, fogalmam sincs miért.
-Miért kell kinevetni???-Bucky teljesen lesokkolt, de ahelyett hogy bármit is mondott volna csak magához húzott és megölelet. Az utóbbi napokba ki van erre edzve már. Kicsit...hullámzóak a hangulataim. A hormonok a testembe gonosz játékokat űznek velem, ami felettébb idegesítő. Valószínűleg már a többiek agyára is mehet ez az egész, de ez csak még rosszabb lesz.
-Ne haragudj gyönyörűm!-nyomott egy pici puszit homlokomra.-Hogy aludtál?-terelte a témát. Ügyes. Lassan rájön ezekre a dolgokra.
-Jól...de tudod eléggé unalmasak így a mindennapjaim, hogy nem engedsz ki az ágyból. Holott tudod, hogy szét unom az agyam.-korholtam le, mire csak a fejét ingatta.
-Milyen fura, hogy Natashával is ez volt az imént a témánk...-húzta fel szemöldökét, mire csak egy kínos mosolyra húztam ajkaim. Upszi.... lebuktunk...-Szivem. Ha baj van miért nem nekem mondod?-nézett kissé csalódottan, bennem bűntudatot ébresztve.
-Nem tudommm! Akkor jó ötletnek tűnt...-néztem rá bociszemekkel, hátha megenyhűl, ami nehezen de sikerült.
-Legközelebb ha baj van, hozzám jössz..-csak bólintottam egyet, majd kézen fogva visszasétált velem a konyhába. Leülve az asztalhoz kezdtem neki egy gyümölcstálnak, de Bucky megint kinyitotta a száját
-Az előbb ettél fagyit szerelmem. Meg fogja feküdni a hasad...-lenézve a finom gyümölcsökre szomorúan elhúztam a számat, de igazat adva szerelmemnek toltam el magamtól azokat, s csak egy sóhajtással ledöntöttem fejemet a hideg márvány lapra.
-Unatkozooooooook!!!-hisztiztem, mire mint egy megmentő betoppant Wanda és Nat.
-Edzeni megyünk. Jöhetnétek.-mint akit puskából lőttek volna ki, pattantam fel az asztaltól s magam után húzva Buckyt rángattam a lifthez.
-Nem verekedhetsz!-szögeszte le azonnal, mire sűrűn bólogatva szálltunk be a mozgó fémdobozba.

Hiányzott már ez a hely...ugyan úgy mint az akció is. Hiányoznak a veszélyes és izgalmas napok. A bevetések és a kémkedések. Viszont mostmár nem tehetek azt amit csak akarok. Nem gondolhatok csak magamra, mikor a pici babám növekszik a szívem alatt. Jobb kezemmel hasamra simítva egy aprócska mosoly jelent meg számon. Egy másik kéz is csatlakozott kerekedő hasam simogatásához, majd megéreztem Bucky illatát, majd állát is vállamon.
-Jól vagy?-duruzsolta halkan fülembe.
-Persze..-döntöttem neki fejem.-Tudod...
-Hmm?-dörmögte, miközbe keze megállás nélük simogatta pocakom.
-Mit szólnál, ha elköltöznénk innen?-motyogtam.
-Szeretnél?-puszilt bele nyakamba.
-Ha megszületik a baba, szerinted nem lenne jó egy aranyos kis házban, saját kerttel, ahol kedvére játszat, felnevelni őt?-néztem kék szemeibe.
-De...-mosolyodott el, majd egy csókot nyomott a számra.
-Olyan vagy mint aki teljesen be van állva-kuncogtam rajta.
-Mit mondhatnék.-nevetett-megrészegít a szépséged és az a hatalmas boldogság, amibe részesítesz!-nem változott ő semmit. Ugyan az az édes férfi mint aki annó volt a Hydra előtt.
-Mikor lettél te ilyen nyálas James?-felkacagott kérdésemre, mibe én is becsatlakoztam.
-Mi a vicc tárgya?-jött mellénk Clint halvány mosollyal szája szélén.
-Semmiség-válaszoltam rögtön.
-Majd elfelejtettem. Bruce megkért, hogy szóljak, hogy menj fel hozzá egy pillanatra. Valami fontosat szeretne mondani.-csak bólintottam, s Clint már el is tűnt.
-Mindjárt jövök akkor.-nyomtam egy lágy puszit Bucky szájára.
-Megyek én is!-kapott kezem után.
-Egy pár perc az egész Buck, a többiek pedig csak rád várnak.-elhúzta a száját, de csak rá bólintott végül.-Igyekszek visszaaa-léptem ki az ajtón, majd már el is tűntem a szeme előtt.

A liftben voltam már és nagy néhány emelet választott el Bruce laborjától, mikor is borzalmasan elkezdett fájni a hasam. Összegörnyedve guggoltam a dobozban, mikor egy apró kis pittyenés jelezte, hogy megérkeztem a kívánt emeletemre. A lift ajtaja kinyílt, s megláttam Bannert a padlón ájultan feküdni.
-AAAAAAAA-szorítottam rá a hasamra, ami egyre jobban fájt. Kilépve a liftől a fajdalom ellenére is, oda siettem Brucehoz. -Istenem...-folyt rólam a víz a fájdalomtól, s úgy próbáltam életjelek keresni a padlón fekvő férfin.
-Nyugi. Csak egy picit ki lett ütve. Semmi baja.-hallottam meg egy ismerős női hangot.-Nem is miatta jöttem...hanem miattad.-s ekkor láttam meg azt az undorító szőke kurvát.
-Sarah...-egy beteg vigyor terült el a száján.
-Úgy bizony. Elvettél tőlem valamit Lillien. Valami nagyon fontosat, amit kérnék is vissza.
-Bucky nem szeret téged..
-De igen. Mindennél jobban. Jobban mint téged valaha is fog!-kiabálta.
-Egy rühes kurva vagy semmi több. Egy játékszer akit mindenki kedvére baszh...
-A helyedbe nem fejezném be..-hallottam ahogy kibiztosította a pisztolyát, majd a gerincemnek szegezte....ha ott meglő, a babát is nagy eséllyel eltalálja...-hiszen, ha jól tudom egy undorító kis fattyú van az undorító testedben.-csak hallgattam... A baba fontosabb mindennél. Nem eshet baja a nagy szám miatt.
-Ooo... Mostmár hallgatsz?!-ordított bele a fülembe. Kis ribanc..
-Mit akarsz?-ejtettem ki nehez a szavakat a számon. A hasam újfent fájni kezdett, s mintha ezernyi kést döftek volna belém. Remélem jól vagy csillagom....
-Azt akarom, hogy tűnj el innét olyan messzire, hogy sose akadjak rád. Mert ez az utolsó alkalom, hogy futni hagylak. Ja és...egy szót sem szólhatsz Buckynak. Vagy a többieknek. Az a lényeg, hogy szekény Barnes azt higyje, hogy elhagytad, és akkor jövök én. Egyenes út hozzá...-éreztem, hogy az a lekaparhatatlan pszichopata vigyor van a mocskos pofáján, amitől rámtört a hányinger. Viszont. Nem hagyhattam. Ezt az egészet. Bucky nem bírná újra elviselni. És a baba...megérdemel egy rendes családot... Kezemmel lassan a pisztolyomért nyúltam, amit szerencsémre nem vett észre...
-Megértetted te kis ribanc?!-lökött egyett rajtam. Nagyon sajnálom csillagom...
-Nem kifejezetten.-rántottam elő a fegyverem és pontosan szívbe lőttem, csakhogy nem egy lövés dördült el...
Egy éles fájdalmat éreztem a mellkasomba. A levegő alig jutott el hozzám, s csak eldőltem a földön mint egy zsák, kicsit tompítva kezeimmel.
Hiányzott az izgalom mi? Nehezemre esett lélegezni, s az utolsó erőmmel is a hasamra simítottam. Egyetlen csillagom ne haragudj anyádra..