Ne érints [BEFEJEZETT]

19

Kookie... -szólítom meg halkan. Már a kocsiban vagyunk, és hozzám tartunk. Mivel valóban kicsit átfagytam, így Kook egy pokrócot halászott elő a csomagtartóból, és azzal takart be. A fűtést is feltekerte, és 5 percenként megkérdezi, hogy fázok-e.

-Kookie? -pillant felém mosolyogva, majd vissza az útra.

-Igen, ha te becézel, akkor én is szeretnélek.

-Jól van, szóval Kookie mi? Minnie. -felnevetek ugyanis ez nagyon bután hangzik. -Na, most miért nevetsz? Szerintem tök aranyos.

-Ez annyira... Úgy hangzik, mint valami mesehős neve. -mosolygok továbbra is.

-De hát te is épp olyan aranyos vagy, mint egy mese figura. -mosolyog, majd bekanyarodik egy utcába. -Nem fázol? Rakjam feljebb a fűtést?

-Nem Kook, még mindig nem fázok. Sőt, lejjebb is vehetnéd, mert már kezd nagyon melegem lenni. -kibújok a pokróc alól, és felsóhajtok az izzó bőröm miatt.

-Ne, ne. Takard csak vissza magad. -átnyúl hozzám, és vissza dobja rám az anyagot.

-Aish Jungkook, az utat nézd! Melegem van. -fújom fel pofim, és keresztbe teszem karjaim. Kook egy pimasz mosollyal pillant rám, és közben ismét lekanyarodik.

-Szeretlek. -mondja ki, majd győztes tekintettel nézi, ahogy meglágyulok, és elmodolyodva viszonzom érzelmét.

-Én is szeretlek. -nézek ki gyorsan az ablakon, és a tájat kezdem fürkészni. Ismerős a terep már, pár perc és haza érünk.

Így is lett. Egy 5 perc után Kookie a házam előtt állt meg. Kiszálltunk, és behívtam magamhoz. Nem szeretném, ha ilyen gyorsan vége lenne életem első randijának.

-Kérsz valamit inni? -veszek le két poharat a szekrényből, de válasz helyett két kezet érzek meg a csípőmön. -Kook ez csikiz. -kuncogok fel. Erre ő körém fonja karjait, és mélyet szippant nyakamban. Mintha az illatom próbálná elraktározni, hogy örökre emlékezzen arra.

-Mindig olyan finom illatod van. Hogy lehet ez? -susogja bőrömre, mire kiráz a hideg. -Megőrülök tőled. -suttogja immár fülembe, és egyik kezével végig simít felső testemen. Halk sóhaj kúszik ki ajkaim közül, és túlságosan is élvezem ezt a helyzetet. -Jimin, szólj, ha álljak le, oké?

-Oké. -motyogom, és hagyom, hogy magával szembe fordítson. Azonnal akjaimra tapad, és míg egyik keze derekamnál, addig a másik a lapockámnál von magához közelebb. Hevesen csókol, alig bírom tartani a ritmust. Kezeim tarkójára kúsznak, és selymes hajába túrok. Mintha aprót nyögne a mozdulatomra, de nem vagyok benne biztos. Duzzadt akja forró csókjaitól, nem egyszerű figyelni. Egyre csak erősebben, és hevesebben falja akjaim. Én pedig hihetetlenül élvezem. Lábaim alá nyúl, én pedig ölébe ugrok. Nem megy messzire, csak az asztalig, amire fel is ültet. Lábaim közé áll, és két hatalmas tenyerét arcomra tapassza, ezzel összébbnyomva arcom. Szám így alig bírom mogatni, de ez számára nem gond. Továbbra is falja, és néha meg szívja a csókjaitól, vöröslő, dúzzadt ajkaim. Muszáj apró nyögjek, hisz eddig még nem éltem át ilyet, ez teljesen új.
Mozgása lassul, és érzelmesebbé válik. Egy hosszú csókba fonja alsó ajkam, majd elválik. Nem megy távol, csak épp annyira, hogy kényelmesen egymás szemébe tudjuk nézni. Fellélegzek, eddig észre sem vettem, hogy nem kapok levegőt. Ő is vadul zihál, és számat nézi, ahogy mosolyra húzom. Visszapillant szemembe, és ő is elmosolyodik, majd végül még egy utolsó csókba hív.

-Hihetetlen vagy. -suttogja, és átölelve szed le az asztalról. Pirulva kapaszkodok hátába, de nem szállok le róla, mivel a nappaliba indul. Leül velem együtt, és a mögénk terített plédet teszi ránk. Enyhén piros arccal bújok oldalába, és veszem kezembe a távirányitót.